ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-03-01 / 9. szám

Külföld. —cs.— »Oroszország céljai nem a Balkánon vannak «, irta nemrég egy orosz lap. E kijelentés azonban csak téves biztonságba akarja ringatni azokat, kik a jelenlegi és pedig hatalmas orosz befolyást Soliában aggódva szemlélik. Az osztrák félhivatalosok kénytelen-kelletlen jó arcot öltenek és azzal vigasztalják olvasóikat, hogy Bulgária közeledése Oroszországhoz semmi veszélyt nem rejt az európai egyensúlyra, mert Oroszország fogja tudni azon kötelességét, hogy a Balkán államokat szabad fejlődésükbe ne gátolja. Azonban közelebbről vizsgálva az eseményeket, komoly háttérre akadunk. Jelenleg — az igaz — az orosz befolyás terjeszkedése csak Angliát érinti, kit a Balkán félszigeten és Nyugat-iVzsiában háttérbe szorított, Törökországban pedig megsemmisített. Leginkább látható ez az örmény kérdésnél. Anglia őszintén óhajtott rendet csinálni és most még is teljesen félrevonult és az égbekiáltó kegyetlenkedések megszüntetését a Szultánra hagyta, jóllehet biztosan tudta, hogy ez semmit sem képes tenni a mohamedán fanatizmussal szemben. Anglia ezen eljárásának egyszerű oka a félelem egy orosz összeütközéstől. Mert Anglia sohasem kisérti meg az európai hatalmakkal való egyenes összeütközést. Az ö okossága abban áll, hogy türelemmel vár, mig mások számára a gesztenyét kiszedik a tűzből, j — Bulgáriával is ilyen magatartást követett; hagyta i az orosz befolyást növekedni, elnézte Stambulolf i meggyilkoltatását, és most is nyugodtan tűri, hogy Bulgária porig megalázkodjék és Ferdinand még ártatlan gyermeke lelkét is eladja a cárok kegyéért. Igy történhetett aztán, hogy a hatalmak ezen minden tekintetben undorító tény alapján hozzájárultak Ferdinánd elismertetéséhez. Már most mily mélységes megvetéssel nézheti a Török azt a komédiát, mit előtte a keresztény hatalmak játszanak! — Örményországban bátran kegyetlenkedik, a keresztények ezrei lesznek legyilkolva, sőt midőn Ferdinánd elismerésére szólítja föl a hatalmakat a Szultán, azok mindnyájan meghajolnak rendelkezése előtt. Lehet-e tehát csodálkozni, ha a szultán és a cár lenézik az európai hatalmakat, kiket a kölcsönös féltékenység megbénitott? Oroszország pedig, miután a török már egészen óhajtása szerint tesz, kezdi megvalósítani régi keleti politikáját: állását a Boszporuson és Kis-Azsiában olyan szilárddá tenni, hogy ott többé semmiféle hatalom meg ne ingassa. Napoleon ismeretes állitása szerint Európa egykor vagy köztársaság, vagy kozák birodalom lesz. Ami most keleten történik, őszinte sajnálkozást kelthet. Mert itt most a nyugati műveltség meg van alázva az orosz barbárság és a török fanatizmus előtt. És ez a barbárság és fanatizmus mindig kihivőbb, mindig követelőbb lesz, melylyel szemben a nyugati »tolerantia« mindinkább az erőtlen, tehetetlen közönyösségbe merül. A német császár ismeretes képe is erre figyelmeztet. »Europa népei! óvjátok legszentebb javaitokat.* A veszély a keleti barbárság részéről fenyeget, ez ellen óvja a császár népeit. És valóban ! ha látjuk, mint terjeszti polypkarjait az óriási Európa köré, gondolkodóba kell esnünk. De egyszersmind kiviláglik mindinkább azon igazság, hogy a barbárság legfőbb ereje a többi népek erkölcsi gyöngesége. A Bécsben lefolyt községtanácsosok választása, a Badeni kormány számára meglepetést készitett. Hiába volt minden megfélemlitési kísérlet, politikai mesterkedés, kortespraktika, a harmadik választó testület újra csupa antiszemitának adta mind a 46 mandátumot. Pedig a kormány, kivált abból a körülményből, hogy : a mostani választásokat alig előzte meg agitáció, : elbizakodásában azt következtette, hogy az antiliberalizmus harci kedve a felsőbb helyről jött viszautasitás következtében erősen megcsappant és ennélfogva sikerülni fog tőlük néhány kerületet elhódítani. S ime a csendben előkészített s a legnagyobb rendben lefolyt választás másról győzhette meg Badenit, arról, hogy itt már első izben sem a mesterséges hangulatkeltés és agitáció söpörte el a liberalizmust, hanem a férfias- meggyőződésnek bátorításra és összekelésre nem szoruló őszinte megnyilatkozása. Bizonyítja ezt az is, hogy a mostani szavazásnál sokkal több antiliberális szavazat adatott le, mint az utolsó választásnál. Ebből már most az a megdönthetlen tanúság folyik, hogy se rémitgetés, se viszautasitás. se feloszlatás, sem a kormány bármily hatalmi s erőszakos eszköze nem lesz képes többé Bécsben, az ugy látszik örökre eltemetett csalfa és ámitó szabadelvüséget feltámasztani. Bécs férfias és következetes polgársága fel tudja használni függetlenségét, mikor társadalmi I újjászületésének keresztülvitelén munkálkodik. A leadott szavazatok száma a mult válasz: táskor vagyis 1895. szeptember havában volt összesen 41912 (11366 liberális és 30546 antiszemita) most beadatott összesen 42945 szavazat (9045 liberális, 33390 antiszemita és 520 szocialista). A liberálisok megfogytak tehát 2321 szavazattal, mig az antiszemiták 2844 szavazattal növekedtek. Dániel az oroszlán-veremben. — Csizmadia polgártársaink figyelmébe. — Senki sem gondolja, hogy Dániel prófétát emlegetem ; de hogy is ; sokkal kisebb Dánielről van szó : Dániel Ernőről a magyar kereskedelmi miniszterről! Hát az oroszlánok hol vannak ? Azok ez egyszer nem Ugronék, sem Molnár Izaiásék, hanem ami éhes kis iparosaink. Bezzeg szét is tépnék ezt a Dánielt, meg valamennyi szekértolóját a liberális gazdálkodásnak ; ha az erőszak s a hatalom szelleme nem őrizné meg őket. De igy csak vicsorítják a fogaikat s »őszinte kétségbeeséssel* hallgatják ezt a gyámoltalan konzíliumot, melyet a liberális doktorok tartanak fölöttük. Az oroszlánverem minden kisiparos város, különösen pedig a magyar czizmadia-városok, pl. Esztergom. Az országházban tehát folyik a szó-beszéd a kisiparról. A »honatyak« ezt a hamupipőkéjét a magyar polgárságnak akarják gyámolítani; pedig hiába; annak végleg befellegzett; ha még oly ékesen búcsúztatják is az árnyékvilágból akkor is elpatkol. Mikor azt mondom, hogy a kisiparosnak befellegzett, ezt, csak a" liberalizmus dicsőséges aerája alatti vergődéséről értem: lévén a liberalizmus képtelen a kisiparoson segíteni. Képtelen azért is, mert elvei mindenben a svindlit szolgálják ; — no meg azért is, mert a nagy tőke fizetett lakása. Ezek a libelális világboldogitók mind az arany borjú körül settenkednek. Különben kára szóért; minek itt a beszéd; inkább tollút fosszunk. Egyet azonban mégis megjegyzek s hozzá teszem, hogy azt, mit mondani fogok, nem könyvekből, még kevésbé országgyűlési beszédekből meregettem, hanem az utcán tanultam ; de azért bátran ajánlhatom a kiszolgált miniszter uraknak épp úgy mint felelős utódaiknak. S mi volna az ? A miniszter a kisiparosoknak szakképzettséget ajánl, — azután nagy lelkűén a kisipari hitelügy rendezését igéri, — s végül bámulatos { hozzá nem értéssel a szükséges gépek beszerzése körül előnyöket helyez kilátásba. Ez az ő egész programja; ezzel ki van merítve a bölcsessége. Miniszter űr ! én provinciális ember vagyok ; Manchesterben se jártam még felsőbb ipar-bölcsességet szerezni; de utóvégre is Nagyméltóságod sem miniszter a holdbéli suszterek, sem a manchesteri czizmadiák, sem a túlvilági kalaposok számára; hanem miniszter, ipar- és kereskedelmi miniszter az éhes, magyar csizmadiák, suszterek, szabók, kalaposok érdekében, amilyenek vannak Esztergomban, Vácon, Tatán, Léván, Küköllőn. Hát reszkírozza meg kérem és jöjjön Esztergomba vagy menjen Küköllőre s hívja össze a mi derék csizmadiáinkat, susztereinkat, szabóinkat s ha kettőthármat kiveszek közülük, kik már inkább gyárosok, mint iparosok, tartson a többinek felolvasást azokról a csoda fiastromokról, mikről Kegyelmességed szót vesztegetni méltóztatik. Nézzen végig a gyülekezeten, a becsületben megőszült, munkába meggörnyedt, az élet gondjától beárnyékolt gyülekezeten, s tudom, hogy ki sem huzza zsebéből s agyon gyúrja a maga paksamétáját, melyre az íródeákjai is tudós értekezéseket firkáltak szakképzettség-fokozásról. — gépekről, meg tudom is én miféle garabonciákról. Hisz nem abban van a hiba, hogy nem győznők a munkát, s hogy gépekre szorulunk; fenét szorulunk; úgy vagyunk, hogy tabáni eszünkkel valamennyi gépet a pokolba elkívánjuk ; van két egészséges kezünk, — vannak legényeink, inasaink, — van csizmánk a radon, van kalap bábeli torony magasságig, de nincs vevő s nincs pénz. Ez a baj ! Hát hová lesz a vevő ? mondja Kegyelmességed. Hová lesz ? megmondom én. Hát ha nem fanyalodik a falusi zúgmesterek cikkeire s bejön ide a városba, elvész a sátorrengetegben, annyian vagyunk; vagy pedig be se jön az ütött-kopott falusi ember s a foltozó iparnak lesz kundsaftja ott a maga falujában. De még annál nagyobb az ; a baj, hogy az iparosok mirnichts-dirnichts kii kopnak s szihatják a fogukat, mert a közönség, 1 városiak s falusiak be-betérnek azokba a boltokba, j melyekben üzérek s nem — mesterek, tőkepén! zesek s nem — iparosok felhalmozzák az éhség i által kilicitált iparcikkeket s eladják oly áron, amilyenen ; mi el nem adhatjuk, ha csak nem loptuk. Hát kegyelmes miniszter Űr, számitassa össze valami hű megyei embere által, hogy hány van az ilyen fészekben is mint Esztergom, cipő, — ruha, — kalapraktár; számitassa össze, hogy a vérszomjas tőke, hány ember elől halászsza el a tisztességes munka keresetét gyári raktárak nagy üvegtáblás boltjaiban: s akkor be fogja látni, hogy más malomba őröl. Kegyelmességed gőzzel akarja hajtani a garatot; nem ez a baj, hogy nem jár; jár,jár, de üresen ; nincs mit ráönteni Hagyja a gépeket s szervezze a munkát iparban, földmivelésben egyaránt. Ha pedig nem teszi meg miniszter úr, amire kértem s nem számittatja össze hű emberei által, hogy pl. csak Esztergomban, hány oly modern borbély-műhely van, hol a kisipart szokták köpölyözni, hát tegyük meg mi; tegyék meg az esztergomi iparosok s mutassák ki, hogy mit kellene rendbe hozni, s mikép kellene a kisipart megvédeni. Mutassák ki, hogy Esztergomban is, hány oly raktár, vállalat, és intézet van, mely a kisipar gyöngítésére s elnyomására alkalmas. Ezek a kisipar nyilt sebei, ezeket kell mindenek előtt kötözgetni. ; -^=^" Levelezés. „Nógrád a közügyért." Balassagyarmat, február 22. Lelkesedni, közügyért önzetlenül harcolni s munkálkodni, mindenkor a legszebb feladat s ki igy érez, igy tesz, az eleget tesz hazafiúi kötelességének s minden józan gondolkozású ember elismerésére és dicséretére méltó. Nógrádvármegye »a közügyert« szót választá vezérelvül, •— a régi Nógrád, — de nem a mai, mely hűtlen lett tradíciójához s prozelita elemek kegyének hajhászásában megfeledkezett szeplőtlen múltjáról. Hogy mennyire, arról meggyőződhetett mindenki, ki a független napilapokban a Nógrádban történteket olvasta, de még inkább az, ki azoknak higgadt szemlélője. A hires Nógrád vmegye, — mely mindenkor oly független és nemes gondolkozású férfiakat állított a közügy terére s mely eddig nem szorult reá, hogy más megyékből kölcsönzött kapacitásokat ültessen a főispáni székre, — most a bölcs liberális kormány intézkedéséből egy oly terméketlen, hogy ne mondjuk háládatlan territórium, melyen a főispáni méltóságra alkalmas egyén nem található s a hol az importált főispánok vánI dorszinészek módjára egymásután váltakoznak. Ki ennek az oka? Honnan e változás ? E változásnak oka nem más, mint az uralkodó megmételyezett kormány-rendszer, mely a közerkölcsiség, a társadalmi béke megrontására nem céloz mást, mint a saját hatalmának fentartását, s nem tűrheti a független, de a közügy javára és a politikai köztisztesség fentartására irányuló elem egy párttá tömörülését egy oly párttal szemben, mely csak