ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-02-16 / 7. szám

Fődolog az, hogy a lelkész kellőképen legyen tájékozva a törvényben és az arra vonatkozó ministeri rendeletekben; mert anélkül maga sem fog biztosan mozogni, de híveinek sem fog biztos útmutatással szolgálhatni. Levelezés. Komárom, február 13. Mi újság Komáromban ? Hát bizony idáig valami érdekes nem történt. Mulattunk, báloztunk a farsangon, mint máshol; táncoltunk szegény özvegyek és árvák számára, mert hát ez a divat, a fölüllizetések köszönettel vétettek és hirlapilag nyugtáztattak, mint rendesen. Ébredez már nálunk is a katholikus öntudat, mert bizony hát idáig aludtunk mélyen, hosszan. Ily ébresztő órát húztunk föl vasárnap t. i. a kath. legényegyletet. Erről akarok kedves szerkesztő úrnak referálni, mivel az»Esztergom & komáromi*) tudósítójává lettem kegyelmesen kinevezve. Sokáig vajúdott a dolog, a legények jöttek, sürgettek, kértek bennünket; vagy két hónapig ! feküdtek az alapszabályok is a minisztérium asztalán, végre megszületett s kezd mozogni a kis egyesület. Vasárnap volt az ünnepélyes »4 papos« venni sancte. A legények számra 80-an, jelvényekkel kabátukon, sorban álltak a templomban. Igazán szép látvány volt s az ember fölsóhajtott, ! miért nem lehetne ez igy minden vasárnap! Miért, miért? mert aludtunk. Szent mise után a prédikáció élénk színekkel mutatott be egy szocialista legényt, ki testileg lelkileg elzülött, s meg egy legényegylet! tagot ki testvéreket, jó j barátokat talál mindenhol. Istentisztelet után men- I tünk az alakuló gyűlésre. Sokan voltunk, ur, szegény, j vegyest. A terem elején egy csinos kis színpad j emelkedett, a háttérben a falon lepel alatt valami \ függött. Mi lehet az ? — kérdezte egyik a másik- í tói kíváncsian. Nem tudom felelte a beavatatlan. ' Egy kis türelem! — válaszolt a jelvényes. Délelőtt 11-kor érkezett a mindenkitől szeretett Gróf I Majláth Gusztáv. Elfoglalta az elnöki széket, végig tekintett a lelkes hallgatókon, kiknek ajkain az »éljen « nem akart megszűnni. Szívből beszélt szivekhez, tömöríteni akarta a nép fiait egy alapon, mely nem inoghat soha; a keresztény alapon. Az ő mindenki előtt ismeretes, szerénységben gazdag lelke minden dicsőséget el akart magáról hárítani,de bizony éreztük és tudtuk, hogy ki volt s ki lesz jövőre is j egyletünk mindene. Mi lehet az a lelepzett valami ott \ a falon ? Az emelvényre lépett Mike Károly ügyvéd I ur, ki minden czímét otthon hagyta s mint egy- I szerű polgár kezdett beszélni olyasmiről, mit ő maga sem tud t. i. arról a fátyolozott valamiről. Végre lehull a lepel s a hallgatók szemei elé föltűnik ... a gróf ur arcképe. A közönség bámul, a szó elhal az ajkakon, a gróf ur pirul az ő szerénységében, szeretne eltűnni, fölhangzik a zugó éljen, mely tapsolásba megy át. E képpel j lepték meg a lelkes legények elnöküket, ,1a kérem a szív, ha szeretetre, keresztény szeretetre talál, roppant találékony. A szeretett gróf-el- j nök a Primás levelét olvasta föl, ki iránt szere- | tétünket, ragoszkodásunkat azzal mutattuk meg, hogy állva hallgattuk. Védnökségről volt benne szó, melyet kegyelmes főpásztorunk szerettei elfogadott. Csupa meglepetés! Mi lesz még? a lelkesedés legnagyobb fokán, az éljen csak ugy zúdult Majláth gróf felé. Majd előlép egy cilinderes, ! czvikkeres uri ember. Ki ez ? Valami pesti, — j mert kérem nálunk a czilinder még nagy ritkaság. Kérem borzasztó egy ember, hatalmas, fölemel és leránt fegyverével, — tollával, ö ugyanis újságíró. Iparkodtam is minden tekintetben kedvében járni, de bizony az »Alkotmány«-ban (ugyanis annak a munkatársa) nagyon soványan jelent meg ez a mi szép ünnepélyünk. Este társas vacsora volt, a jegyeket csak ; ugy kapkodták. Elfogyott mind, sőt még irtunk is ! vagy 30-at. Jelen voltak körülbelül 240-en. Egyszerű polgár mellett ült egy-egy ügyvéd ur, biró, ta- í nár, újságírók. Itt láttam az egyenlőséget a maga igazságában, itt a katholikus hit palástja alatt. Ettünk, ittunk, előadást láttunk, tánczoltunk s mindezért csak 1 forintot kellett fizetni. Egy ismerős alakról kell írnom, a jó Brückner bácsiról. Van-e ki e nevet nem ismeri. A ki egyszer meglátja s vele beszél, lehetetlen őt nem szeretni. Csupa szív s jő akarat, az igazi vallásosság példaképe. Be is választottuk őt a kom. kath. legény egylet disztagjává. Vacsora végén föllépett a kis színpadra s »kokalöri« mutatványait *) Egy vicinális reményében. Szedd. produkálta, miről ha drága szerkesztő ur megengedi, majd máskor írok. Játszott a jó Brückner bácsi ifjú tűzzel, lelkesedéssel, csak ugy gyöngyözött az izzadság a homlokáról Volt éljenezés, nevetés, boldog volt, ki vele ugy magyarosan koczinthatott. Ingyért fáradozott, a jó iránti lelkesedésből. Isten fizesse meg. A cigány húzta szépen a talp alá valót. Szedték is a fiatalok az asztalokat s kezdődött a tánc. Az uri dáma mellett ott táncolt a mester leány egyszerű ruhájában, miért ne? hisz az egész mulatság családias volt. semmi neheztelés — hisz a szeretet járt kelt a termen keresztül! De mily meglepetés megint? Egy csapat legény lép föl a színpadra, elkezdenek dalolni. Miből, ki tanította őket? Az öröm, az öröm. A szív ha szeretetre talál, oly találékony. A tánc folyik vigan, szaporán, a zene a sok »hogy volt« után elhallgat. Egy legény lép fel a színpadra s szavalni kezdi »az inas életet«, nem látszik rajta »druck«, mintha csak az volna a mestersége. Majd másik >az Orült«-be kap bele s derekasan megbirkózik véle. A tánc folyik vigan szaporán, a zene a sok hogy volt után ismét elhallgatt. Az a bizonyos czilinderes ur lép föl s olvassa az ő »bolondságát,« hogy őt mi kergette ide hozzánk: A szabója S amint szaval meglátja szabóját az ablakon, szó elhal, elsápadt s vége a versnek. A sok vendég a legjobb hangulatban egész reggel 4 óráig volt együtt. Magam is, pedig 9-kor este ugy pislogok már, mint a bizonyos béka, egész l-ig voltam ott. Jól éreztük magunkat, mert családias mulatság volt. Beggelfelé megújult a jő Gróf ur éltetése, aki pedig akkor már álmodozott. . . . Isten éltesse őt sokáig. a. Fővárosi levél. Budapest, 1896. február 14. Még mindenkinek élénk emlékezetében van az az idő, mikor Csombor Imrének, a negyedmilliós postalopás szomorú hírnévre vergődött hősének ingóit vették zár alá, s íme legújabban megint végbement ilyen hivatalos zár alá vételi aktus, melynél maga Budnay főkapitány is jelen volt. Ugyanis zár alá vették a képtári helyiségeket és a lipótmezői tébolydába internált »őrült« művásárló, az Akadémia épületében levő lakásának j egy részét, a hol igen sok műtárgy van fölhalmozva, melyeknek hová valósága legalább is kétes. Az ajtókat lezárták, azután pedig ráütötték a pecsétet, hogy lélek azon se be, se ki ne menjen, s a főkapitány ezenkívül minden ajtó elé őröket is rendelt a nagyobb biztonság okáért, s mindezeket az emberek is megbeszélik nagy csoportokban, fontoskodva itt-ott szakértelemmel azt is fejtegetik, vájjon csakugyan Rafaeltől való-e az a bizonyos kép, melyet Pulszky Károly vásárolt vagy pedig csak Sebasti-duó del Piombotól. Különben a rendes vizsgálattal megbízott bizottságon kivül a festőművészek is véleményt akarnak mondani a vásárolt képekről, s már mozgalmat indítottak, hogy egy kizárólag festőkből, szobrászokból álló bizottság alakuljon e célra . . . A képekről talán majd megállapítják, hogy közönséges mázolások, vagy talán kisütik rájuk, hogy igazi műbecscsel biró festmények, de akár ezt teszik, akár azt, Pulszky reputációja érdekében, édes-keveset érnek el s valószínűleg ő maga sem fog — miután időközben lipótmezői szomorú celláját a vizsgálati fogságéval cserélte fel •— sokat tehetni annak helyreállítására, amint ezt a nemrég pórul járt Miklós Gyula volt főispán is megkísérelte, persze eredmény nélkül. Miklós Gyula a napokban poseoló leveleket irt két előkelő kaszinónak: az országos, meg a nemzeti kaszinónak, melyekben kijelenti, hogy ő »birtokában van mindazon okmányoknak, melyekkel feddhetlenségét bebizonyíthatja.« Az országos kaszinó e nyilatkozattal szemben mindaddig tartózkodó állást foglal el, mig meggyőződik, mi való abban; a nemzeti kaszinó titkára pedig az őt meginterjúvoló hírlapíróhoz e szavakat intézte . Miklós ügye annyira kényes, s most a nyilvánosság elé annyira nem való, hogy nyilatkozatot, sajnálatomra nem tehetek . . . E két kaszinóval szemben Borsodvármegye közgyűlése, tehát a legkompetensebb fórum, a leghatározottabban elitélte Miklós erkölcstelen, törvénytelen hivataloskodását. S ilyenformán Miklós Gyulának emiitett poseoló levelei, legalább addig, mig bizonyítékokat nem hoz fel állítása mellett, sikertelenek maradnak . . . Ennyit a mostani uj időkről, melyekre mintegy fátyolt borit majd az a mult időket elővarázsoló gyönyörű szép tájkép, melylyel Ujváry Ignác, tehetséges festő gyarapítja a milléniumi ünnepségek látványosságait. A panorámaszerüen festett kép ugy lesz felI állítva, hogy Ős-Budavár látogatói elé, a kik egy j bástyatornyon át jutnak ki a Dunára nyíló sánc fokára, egyszerre, mint a valóságos tájkép táruljon ez a csodás panorámája a mult időnek. — Hangosabban dobban majd minden magyar sziv az eleven sziliekben eléje tárt régi Pest láttára, a j mikor úgyis káprázatos csalódásban ringatta már j ezt megelőzőleg a látott-hallott élet, mely visszavitte harmadfélszáz év előtti időbe, s ott nyüzsgött körülötte, a török világot Magyarországon, j visszatükröző Ós-Budavárában . . . Lesz tehát módunk sok szép látványosságban gyönyörködni, melyeket csakis az ezredéves kiállításunknak köszönhetünk, s még az elemi iskoláknak éretlen eszű kis tanulói is örömmel fogják köszönteni a milléniumi kiállítást, mert a belügyminiszter a közoktatásügyi miniszterrel egyetértően jóváhagyta a főváros közgyűlésének az idei tanév I megrövidítésére vonatkozó határozatát olyképen, I hogy május végén befejezik a tanítást, az uj tanévet pedig csak október elsején nyitják meg. Csupán a rendőrök meg a hordárok haragudhatnak majd a fővárosra, amennyiben uj intézkedésével némi mellékjövedelemtől üti el őket. A főváros ugyanis az utcák torkolatánál útmutató táblákat állíttat fel a milléniumra, melyek a főváros térképét ábrázolják, a nevezetesebb középületek feltüntetésével s egyelőre háromszáz, cinkből készített táblát rendelnek e célra. Ilyenformán ritkább lesz a jószivü falusi embernek »Instálom alássan, tekintetes rendőr úr, merre vóna itt a . . . .« stb. féle tudakozódása, s e helyett nagy komolyan nézik majd az anyjukommal a kifüggesztett térképet s hosszas keresés után diadallal mondják: »Ehun ni, megvan,« s utóbb is nem lesz meg a sokat keresett hely . . . Mindez persze csak az ezredéves kiállításkor lesz. Azért a ki még most székesfővárosunkba vetődnék, hasztalan keresné az utcák torkolatánál az útmutató táblákat; egyet sem találna. De annál több más fajta papiros-táblát láthatna; olyat, melyet egyes emberek visznek hátukon meg mellükön, a pap mise-ruhája módjára utcáról-utcára, s a melyet szintén nagy csoportokba verődve nézegetnek az emberek — prémes kabátba bujtatott hölgyek meg urak csak ugy, mint az egyszerű zubbonyba öltözött munkásnép, — s hol folyékonyan, hol meg silabizálva olvassák a táblákra irt következő nagybetűs szavakat: Olvassuk az Alkotmányt. Ára csak 3 krajcár . . . Szentpétery. Külföld. —cs.— Az összes európai államok közt Bajorország hasonlít leginkább Magyarországhoz a belső viszonyokat tekintve. A protestantizmus épen oly számarányban áll a katholicismushoz, mint nálunk és a katholikus meggyőződést nyíltan vallók szintén úgy háttérbe vannak szorítva ott mint nálunk. E jelenség okait vizsgálva, érdekes eredményekre jutunk. Először is azt látjuk, hogy a bajor egyetemen a tanítás egészen protestáns szellemben történik. A professorok a német »felvilágosodás< követői, vagyis teljesen vallásellenes irányban működnek a tudomány minden szakában és igy I tanítványaik, az ország intelligenciája, szintén ellensége a katholicismusnak. II. Maximilián alatt I nőtt nagyra ez irány és azóta folyton erőben