ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-02-09 / 6. szám

egyház önkormányzatát szervező kongresszusnak, Általam későbben meghatározandó időben való megtartását megengedem s egyszersmind jóváhagyom, hogy: 1. ezen kongresszus ezúttal is az 1869. évi október hó 25-én kelt elhatározásommal helyben hagyott választási szabályzatban meghatározott módon alakuljon, s hogy 2. ezen uj kongresszushoz az 1870—71. évi kongresszus munkálata azzal küldessék vissza, hogy azt a változott viszonyokra való tekintettel, valamint az Engem megillető legfőbb kegyúri és felügyeleti jogok s a római katholikus egyház szervezetének szigorú szem előtt tartásával, ujabb megfontolás alá vegye és kellő módositása után jóváhagyás végett ujolag Hozzám terjessze fel. Felteszem egyébiránt, hogy a fentemiitett 1869. évi választási szabályzat csakis a szervező kongresszus alakulására szolgáland, mely kongresszus kérdéses autonómia szervezetének meghatározásával egyúttal hivatva leend ezen autonómiát képviselő testületnek mikénti alakulását megállapító szabályzatot előterjeszteni. Midőn végre a kongresszus megtartására kitűzendő időpontot, illetőleg további előterjesztését a bibornok-hercegprimás meghallgatása után, annak idején elvárom, felhatalmazom önt, hogy adandó alkalommal a magyarországi katholikus egyház önkormányzatának ügyére vonatkozólag, az országgyűlés mindkét házában jelen elhatározásom értelmében kijelentéseket tehessen. Kelt Bécsben. 1895. évi november hó 29-én. A gazdasági kiegyezés. Bánff'yra ráparancsoltak oda fönn, hogy kösse meg újra Ausztriával a kiegyezést, de ne sokat teketóriázzék, hanem engedelmeskedjék, s a kvóta fölemeléséhez e deficites világban szó nélkül járuljon. Bánffy miniszterelnök elég furfangos, hogy pártjával szemben e kérdésben a szabad kezet magának fentartsa. Ha aggodalom támad, vagy az ellenzék lábatlankodik vagy bakafántoskodik, a parlamenti tárgyalását elhalasztja őszre, mikor a t. ház a millenáris ünnepek kánikulai hősége alatt megpuhul. Mindez történik pedig azért, hogy az a Bánífy, ki Magyarország ezredévi évfordulóján véletlenül Magyarország miniszterelnöke, kihúzza a miilenaris év tömjénezését. Mit törődik ő azzal, hogy a mi közgazdasági s pénzügyi jövőnk forog kockán és húzzuk a rövidebbet. De mit is törődnék. Hisz tisztelt szak-kollégáival oly szakember e dolgokban, mint a hajdú a harangöntésben. Mig Ausztriában, tekintettel a megújítandó gazdasági kiegyezésre, a legkitűnőbb szakféríiak ülnek a kabinetben, nálunk egy jogász, ki igazságügyminiszternek való a földmivelésügyi miniszter, egy vizibiztos a kereskedelmi miniszter, s egy bakafántos rabvallató főispán-genre a miniszterlátni szeretteiteket . . . károgó varjak, üvöltő farkasok prédájává kell lennetek . . . Nem 1 Az Isten, aki jutalommal serkenti a gyermekeket a szülék iránti szeretetre, ezt az önfeláldozó gyermeki szeretetet nem hagyhatja megjutalmazatlanul! A mentő kezeket el kell küldenie. De honnan? Ilyenkor senki sem ereszkedik útnak; az Istenen kivül senki sem tud felölök . . . félig elfödve hóval ... ki találna rajok ? Abban a pillanatban, amikor az ifjú Csuros már-már összerogy, egy csengő hangja hallik a szél üvöltésén át s jut el a félig eszméletlen emberhez. E hang uj erőt adott tagjaiba, hogy még néhány percig föntarthassa magát. Á filiáből hazatérő káplán szánja közeledett. — Meglátta. Kiáltani akart, de torka megtagadta a szolgálatot. A kocsis, mivel oldalt estek, s a hóval egyszinüek voltak, de meg mivel folyton csak a j lovakat figyelte, mit sem vett észre. A káplán, aki a vihar kitörése után indult, s ámbár marasztották s merészségét Istenkisértésnek mondták, egy különös érzésnek engedve, mégis elindult — épen akkor vette le szeméről a kendőt, melylyel a hó és szél ellen védekezett, amikor a két szerencsétlen közelébe értek. Kezdetben ő sem látott fehérségnél egyebet, de a mozgó tömeg magára vonta figyelmét, odahajtatott és —• — -- a két Csuros meg volt mentve. elnök. Lesz persze útvesztő elég, melybe a közvéleményt becsalják, s fülünkbe hangzik a gúnyos hahota: vakulj magyar! A céhek — és az ipartörvény. ín. Az uj törvény, mint eddigi tapasztalásunk mutatja, a mesterség folytatásától sokakat elriasztott vagy más kereset forrás után való járásra hajtott. Kinek vagy minek használt tehát ? Egyedül a pénznek, és pedig a következő módon. A pénzzel rendelkező egyén vált magának iparjegyet; hogy tanulta vagy érti-e azt a mesterséget, melyre jegye szól, az mellékes dolog. Az is tetszésétől függ, hogy a sok mesterség közül melyiket válaszsza, melyikbe fektesse pénzét. Mikor már jegye van, kiszemel magának egy ügyes de pénztelen mestert vagy jóravaló segédet, és ez lesz az üzletvezető társ, ugy azonban, hogy neki a haszonhoz, mit az igy nyélbesütött mester urnák hoz majd az üzlet, semmi köze. Ha az üzlet bevágott, gazdájából lett többszörös háziúr, ő pedig marad holtáig üzletvezető, vagy évek folytán belőle is válik talán valami. De mert sokszor ketten még nem felelhettek meg a vállalkozásnak, tehát társak után néztek. És ez akadt annyi hogy sok is lett. Ekkor azután válogatni lehetett közülök és a munkadijat leszállítani. »Látjuk, — felelték a kínálkozó szegény sorsúnak — hogy munkája becsületére válik, de lássa más olcsóbban dolgozik. Barátom ! szapora garasból lesz a forint, ne okoskodjék hát, száljon le követelésével és kap tőlem munkát.« És a szegény mester mit csináljon? Élnie kellett, olcsó hitelre szert tenni nem tudott, beállott hát darabszámos munkásnak. De mily keserűség facsarta ilyenkor szivét, arról senkinek sem szólott. És dolgoznék igy is, de még ily föltételek mellett is hányszor szünetelni kénytelen, mert akárhány üzletet folytató, gyárból rendeli meg a kész munkát, mert az sokszor jelentékenyen olcsóbb, neki nagyobb a nyeresége, a közönség inog olcsót keres. A kisipar ilyen körülmények között, akármit mondjanak is mások, föl nem lendült, nem is virágzik, hanem tengődik. Ennélfogva iparosaink, és czikkeik háttérbe szorultak. Uralkodik a pénz, virágoznak a gyárak, de nem nálunk, hanem a külföldön. Karlsbad! cipőben feszitünk, tiroli loden vagy morva kelme födi daliás tagjainkat, bécsi kalap vagy sapka hetykélkedik fürteinken. De azért pártoljuk ám a hazai ipart is, pártolnánk a mi iparosainkat, akik közöttünk ének. Hiszen a fölsorolt és itt föl nem sorolt ruháinknak legalább is a bélése hazai gyártmány, honi készítmény. Bútoraink nagyrésze külföldről jön ugyan, de hát belföldiekkel javíttatjuk vagy állíttatjuk föl azokat. Nem elég ez tőlünk? És hol van a régi jómódú középosztály, az iparos osztály ? Van még belőlük egy-kettő ; bizonyítékául a lenézett s egyszerűen félre lökött régi rendszer jobbvoltának a mostaninál. De hol vannak, kik ezek helyére lépjenek ? Tengődnek! — nagyrésze meg más, és nem mestersége utáni megélhetési módot keres. Ejnye! beh sötét szemüvegen nézi ez is a világot ! — mondták nekem ilyenféle beszélgetésemre sokan, a legtöbben. Hát nincsen nekünk most is akárhány jómódú iparosunk ? De van! csakhogy nem akárhány, hanem csak néhány. Ezeknek is nem most szerezte legtöbbje amivel rendelkezik, hanem beleült apai örökébe. Azelőtt még volt jómódú akárhány, s megélt mindegyik tisztességgel mestersége után. A tengődés és tisztességes megélhetés között ugy hiszem: elég nagy a különbség. S ha ezeket a mostani jómóduakat megkérdezzük, hogy vág a bajusz? azt felelik: munka van annyi, hogy alig győzöm segédeimmel, de a fizetés ?*) Szegény nagy harang! mennyi van már rovásodon!? Azután, legalább egy mesteré volna az a nagy harang; de ahányan vagyunk, annyinak van betáblázva követelésünk rajta. Utóvégre költségvetésünkbe az ilyen és a nagy harangi fizetés is föl van véve, csak az a baj, hogy az ily czimen fölvett összeg évről-évre kövéredik, az igazi fizetés meg folyton jobban összeaszalódik : az adókivető urak meg ezt el nem hiszik, ennélfogva ők is mindig sommásabban kanyarítják ki a tőlünk beveendő porciókat. Ha mindezeket igy magam elé gondolom, s kérdem, ugyan mitől is szabadítottak meg bennünket azok, kik több jóakarattal mint hozzáértő *) Bizony csak apródonkint fizetnek s jó későn, többször meg a nagy harangi kézzel és készültséggel lendíteni akartak sorsunkon, s felvirágoztatni törekedtek — mint mondták — az ipart? Erre is felelek. Mi a régi céh tagjai testületileg, ünnepek alkalmával jelvényeink és zászlóink mellett jártunk Isten házába, segédek és mesterek egyaránt. Búban és örömben összetartottunk, mint bármely jó hadsereg. — Most ? azt mondja a legtöbb: hát ugyan ez mire való ! és ahányan vagyunk, annyifelé húzunk. Akarva, vagy nem akarva vont-e el bennünket az Isten házától s dobták közénk a szétvonás szikráját ? ! Erre határozottan nem felelek, de valószínűnek tartom. De az az egy bizonyos, hogy a kilátásba helyezett nagy eredményekhez képest, ez a siker j elég silány dolog. K. S. Külföld. — cs.— Olaszország afrikai háborúja folytonos érdeklődésben tartja Európát. Az ügy odáig fejlődött, hogy Olaszországnak összes tekintélye, és európai súlya attól függ, mily eredménynyel végződik ezen \allalata, azért az összes kormány lapok arra tőrekesznek, hogy hangulatot csináljanak e czélból. A legfényesebb győzelmekről irnak folyton s tüntetéseket rendeznek az afrikai győzelmek dicsőítésére. Pedig a valóságban semmi ok sincs az örömre. Hogy Makkale fölszabadult, egyedül Menelik király nagylelkűségén mult, ki keresztény érzületére hivatkozva, nem akarta az olasz hadsereget a vízhiányból származó nyomorult elpusztulásnak kitenni. Ezen fordulatot a kormány-lapok dicső győzelemnek tüntetik föl és nem szűnnek a legnagyobb reményekkel táplálni a közvéleményt. Ujabb háború a jelszó. A félhivatalos Tribuna hangoztatja, hogy a tulajdonképeni háború csak most kezdődik, mert Itáliának szüksége van egy feltétlen nagy győzelemre. »Mert csak akkor lesz tekintélyünk Európában és imponálni csak azon föltétel alatt fogunk, ha Afrikában győztünk.« E végett a kormány gondosan elzár minden tudósítást az afrikai harctérről, mely lehangolólag hatna. Baratiérenek föltétlen felhatalmazást adott az összes táviratok és levelek ellenőrzésére és megsemmisítésére. A közvélemény pedig mesterségesen lesz izgatva irányzatos híresztelésekkel. Főleg Francziaország ellen irányul a hangulat, melyet azzal gyanúsítanak, hogy hathatósan segfíi Menelik királyt. Az olasz tüntetések lármájából mindig élesen kihangzik : »Le Francziaországgal!« Ezzel szemben azonban a józanul gondolkozók a legnagyobb aggodalommal néznek a jövő elé, mert meg vannak arról győződve, hogy e háború folytatása Olaszhon teljes pénzügyi bukását fogja eredményezni. Általános figyelmet kelt jelenleg Bulgária is. Ferdinand lázasan utazik, és szánalmas vergődéssel dobál a süiyedő hajóról mindent a tengerbe. Most az utolsó kincset dobta be: vallását és családi boldogságát. A trón, a trón a fő. melyért mindent föláldoz. Nem lesz érdektelen olvasnunk azon látogatást, melyet Ferdinánd a Szentatyánál tett. Az igen megbízható »Kölni Néplap« illetékes helyekről vett értesülések folytán ezt a következőleg irja le : »A fejedelem egészen incognito alakban jelentette be magát. A Szentatya őt a kis teremben fogadta állva és 35 percig társalgott vele. Alig hinné valaki, de mégis való az, hogy a fejedelem a pápa beleegyezését kérte Boris áttéréséhez a bolgár szakadáregyházba. A pápa ránézett és határozott hangon válaszolta: * Ön azt akarja, hogy én fiának lelki halálába egyezzem? Mert katholikus értelemben ezt jelenti a szakadáregyházba való áttérés.« A fejedelem fölemlítette helyzete nehézségét és hogy csak kényszerülve teszi e lépést. A pápa erre igy felelt: «Fejedelem ! az ön hibája az, hogy a helyzet ily nehézzé vált. Ha ön mindjárt eleinte igaz katholikus módon viselte volna magát és határozott katholikus szóval felel azon felszólításokra, melyek fiának kitérését kívánták, úgy a nehézségek nem nőttek volna ennyire. Ön elmulasztotta szilárd katholikus magatartást venni fel. Lám az ön rokonai a szász királyi házban mindig szilárdan ragaszkodtak hitükhöz, azért becsülik és szeretik őket népeik, jóllehet ezek nagyobbrészt nem katholikusok. — Hogy nehézségek fognak támadni, azt mindenki előre láthatta. Midőn a pármai herceg idejött jelenteni leányának eljegyzését Önnel, fölemlítettem eme nehézségeket és megfontolásra ajánlottam. Ő akkor a saját és az Ön nevében becsületszavát adta, hogy a házasságból származó gyermekek mindnyáján a katholikus vallásban fognak neveltetni. És csak ezután adtam beleegyezése-