ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-12-25 / 52. szám

kiválóbbak. A szepesi egyházmegye sok müdarabot szállított föl, maga a püspök járt elől buzgalmával. A kassai dóm kincstára maga 42 darabot áliltott ki, köztük egy Mátyás kelyhet, s egy XIV. századbeli mise ruhát. Kalocsa egész sorozattal volt képviselve. Császka érsek a nagy műbarát, többi közt rezidenciája remek kivitelű házi oltárát is kiállította. Egerből többek közt Bársong György püspök XVII. századbeli misemondó ruhája keltett méltó feltűnést. Beszterczebánya, Szombathely, Székesfehérvár székesegyházai is képviselve voltak, sajnos azonban Székesfehérvárról a Sz. Istvánféle ereklyetartó mellszobrot nélkülözni kellett. Pécs, a domborművek és faragványok egész sorozatával tündöklött, továbbá Klimo püspök aranykelyhével s hírmutatójával. A török uralom alatt elpusztult váradi székesegyházból egy falfestmény volt kiállítva, bizonyiva,hogy valaha egy olasz festő ecsete ékesítette falait. Az erdélyi egyházmegyéből a kolozsvári egyetemi templom pompás aranykelyhei, s miseruhái keltettek érdeklődést Kiemelte a pozsonyi ferencrendiek kiállított tárgyait, köztük Pethe László aranykelyhét a XVI. századból, mely finomságra, Ízlésre, gazdagságra páratlan. A szegedi ferencrendiek Corvin Mátyás palástjából készült misemondó ruhája egyik kimagasló dísze volt a kiállításnak. A kegyesrendiek trencséni székházából ezúttal először voltak kiállítva a jezsuiták ott maradt kincsei, köztük a másfélméteres Madonna ezüst szobor. Ezenkívül számos helyről olyan tárgyak voltak, melyek sohasem voltak még kiállítva. Nemcsak az egyház, de az egész kiállítás fénypontja az esztergomi föegyházi kincstár kiállítása volt. E kincstár 1875-ben a bécsi kiállításon, 1876-ban Budapesten az árvízkárosultak javára, 1884-ben áz ötvös mű-kiállitáson már állított ki tárgyakat, de mert e kiállítások messze álltak a milléniumi kiállítástól, oly nagy számban sosem állított ki, mint most. 67 darabot küldött, köztük Mátyás király arany ereklyetartó keresztjét, a melyet kálváriának neveznek, s mely eddig kiállítva nem volt. Vázolta azt a felelősséget, melylyel a kincs kiállítása sikerült. Általában egy kiállításon se voltak oly messze menő biztonsági intézkedések, mint most. A tűzbiztosítás maga nagy összegbe került, s ebből 10,000 forintot maga a kálvária vett igénybe. Látogatók részéről ez volt az érdeklődés osztatlan tárgya. Vasrácscsal körülvett üvegszekrényét a közönség tolongó módon vette körül. Fejedelmek, külföldi szakférfiak kiváló figyelemmel méltatták e kincset, melyhez fogható egész Európában nincs. Majd ismertette a müvész-történeti kongresszus véleményét. Ez volt a legjobb alkalom, hogy a szakférfiak egyszerre hozzászólhassanak. Ő kalauzolta őket s kifejezte előttük a kálvária eredetéről nézetét, amelyhez a kongresszisták hozzájárultak. Czobor szerint nem egy, de két mestertől való. Felső része francia vagy burgundi csúcsíves egyházi jellegű munka, ez jutott Mátyás birtokába, s Floreneben olasz renaissance Ízlésben készíttette a talpazatot,melynek motívumai a római mithologiából vannak véve, s igy a felső rész egyházi charakterétől teljesen elüt. Hogy nem egy mester tervezte, arra világos bizonyíték, hogy az oszlophoz kötött Krisztusnak lábfejei nem látszanak, mert a két rész összeillesztésénél a talpazatot készítő mester kénytelen volt belesülyeszteni a talpazat tokjába, s körülök kerek mélyedést formálni. Ha egy mester tervezi, a főalakkal szemben ily hibát nem követett volna el. Egy millióra volt biztosítva, de elvesztését ez összeg se tudta volna kárpótolni. Kiemelte Maszlaghy kincstartó-kanonok fáradozását a kincsek elszállításában. „E kincsek nélkül — úgymond — hiányos lett volna kiállitásunk dicsősége, de a főkáptalan dicsőségéből is hiányzott volna, ha ezredéves ünnepünkön a maga tekintélyes részét a kiállítás fényéből kivenni elmulasztotta volna." Ezek után áttért a szent korona és koronázási jelvények ismertetésére,a melyek hanem is a történeti főcsoportban, de 3 napon át a Mátyás templomban ki voltak téve. Vázolta a szent korona közjogi jelentőségét, mely nemcsak souverenitási szimbólum, hanem, a melyre más népeknél nincs példa, a magyar állam alkotó erejét képezi. A magyar állam nemcsak népből és területből áll, hanem a koronából is. Az állam minden szabad polgára tagja a szent koronának. (Membrum sacrae coronae.) Ebben a közjogi felfogásban hatalmas államjogi bölcsesség nyilatkozik meg. A szent korona tartotta össze a különböző nyelvű és vallású állampolgárokat. Nem is akadt a fölkent királyok közül, aki a koronát puszta ékszernek tekintette, s vele méltatlanul bánt volna. Mindig törvénybe igtatott módon őrizték. II. József belátni volt kénytélen tévedését, ő az egyetlen koronázatlan uralkodó, a szent korona pedií tovább is államalkotó rész maradt. A milleaíumi felvonulásról se hiányozhatott, és neki jutotta legfényesebb szerep, mert elfoglalta helyét a törvényhozás új palotájában a millenium törvénybe igtatásának ünnepi aktusánál • Ezután bemutatta a fényképi fölvételeket, melyek legelső róluk vett hiteles másolatok. Megmagyarázta, hogy az első rész a Dukász-féle bizanti korona, melyet Géza kapott, a felső kereszt idomú pánt, zománcos képeivel. Szilveszter pápától ered. Kifejtette, hogy 10 év előtt, mikor Ipolyi Arnold ismertette a koronát, ezt a római részt zárt föveg idomra rekonstruálta, a mi hibás, mert Sz. István koronája abroncs alakú volt. Krisztust és a 13 apostol képeivel, a hogy Dukász-féle koronán ábrázolt Géza király fején szintén nyilt abroncs-korona van. Beigazolta Pauler Gyula állításával szemben, hogy a szent koronának nem veszett nyoma, hanem zománcos képeinek legnagyobb része (9 lemez) bevan foglalva ,a Dukász-féle koronába, még pedig ez az Árpádok alatt a 13. században történhetett. A reá illesztett kereszt későbbi. Bemutatta a jogart, mely az Árpádok korából való, a kettős kereszttel ékített világalma fényképét, mely az Anjouk korából, a kardot, mely a XVI. századból való velencei munka. Fölemiitette, hogy a kultuszminiszter költségén egy diszmű jelent meg a művészeti-kongresszus tagjai szára ára, magyar és francia nyelven. Majd visszatérve tárgyához, ismertette a külföldi férfiak szakvéleményét a történeti kiállításról. A kongresszus tagjain kivül a művelt nemzetek legelőkelőbb szaktekintélyei meghivattak, hogy mint zsűri tagok bírálatot mondjanak. Képviselve volt Franciaország, Anglia Belgium, Németország, Ausztria stb. Bizonyos fokozott igényekkel jöttek hozzánk, sokat hallottak a kiállítás fényéről, s mégis meglepte őket kiállításunknak nemcsak gazdagsága, hanem eredeti csoportosítása is. Lépten-nyomon mondották : »Ilyen sikerű s tanulságos kiállítást eddig nem láttunk.« Legjellemzőbb volt Gaston Lóé Breton zseniális francia tudós Ítélete, midőn az elérzékenyülés bizonyos nemével igy kiálltott fel: „ Uraim ! magyarok, jöjjenek l!H)0-ba Párizsba, hozzák el oda azt a csoda történelmi kiállítást és mi franciák tanulni fogunk Önöktől, s biztosítjuk, Önöké lesz a legelső kitüntetés!" Értekesése befejezéséül Czobor dr. megemlítette, hogy a történelmi kiállítás fénye nem volt múló üstökös, mely megjelent az új évezred látó határán. A kormány segélye lehetővé tette, hogy a páratlan kiállítás az utókor számára diszmüben örökítessék meg magyar-német-francia nyelven. A szerkesztői teendőt a leghivatottabb közreműködő szakerőkkel felolvasó vállalta el. »Merítsen belőle — úgymond — a jövő nemzedék, miért is beleöntjük lelkesedésünk egész hevét, hazafias érzetünk teljes melegét, melynek lángjainál történelmi kiállításunkat Isten s haza dicsőségére, legjobb tehetségünk szerint munkáltuk.* A felolvasó zajos taps, éljenzés között vonult le a pódiumról, s számosan üdvözölték. Még Mihalovics hymnuszát énekelte el a főgymnázium dalárdája, mire az előadás bevégződött, a közörség vacsorához ült. nagy ovációban részesítve újból a közreműködő erőket. A közkórház. Esztergom, december 22. A városi kórházi bizottság minap tartott egyik gyűlésében oly határozatot hozott, amelynek értelmében a Hercegprímás 0 Eminenciájához fordul föliratilag oly célból, hogy a primási kórházba ápolási díjakat fizető betegek föl ne vétessenek. A kórházi bizottság a képviselő-testületből lévén kiküldve, javaslatot tehet a tanácsnak; de önállóan semmi fölirat intézésére sem illetékes. Olvasva e határozatot, azt kellene belőle következtetni, hogy Esztergomnak van egy tágas kórháza, amelyben állandóan sok üres ágy van s ezeket igyekszik a bizottság jövedelmezőkké tenni; következtetni lehetne arra, hogy van a városnak olyan kórháza, amely az egész vidék betegeit befogadni képes s így itt új kórházra szükség nincs. Azonban, ha így gondolkodnánk, nagyon tévednénk, amint tévesen gondolkodott a bizottság is, midőn a fenti határozatot hozta. A primási kórházba ha fölvettek néhány oly beteget, aki az ápolási díjakat megfizette, ez éppen nem nyereségvágyból történt: sőt ellenkezőleg, midőn az alapítvány jövedelmét több betegnek fordították javára, mint amennyit ápolni kötelesek voltak: akkor még a fönmaradó, kínálkozó anyagi hasznot is elutasították maguktól. Amit egyesek fizettek, nem oly nagy díj volt, hogy itt haszonról lehetett volna szó. Voltak már többen az intelligens családok tagjai is hónapokon át lakói a kórháznak csak azért, mert annak kifogástalan berendezése mellett, betegségükben itt kedvezőbbek voltak rájuk nézve a körülmények, mint magánházban a legszeretetteljesebb ápolás mellett. Ezeket ha itt föl nem veszik, a városi közkórházba nem kívánkoztak volna. Föl nem venni azokat, kiknek hozzátartozói a fölvételért könyörögtek, ismét sok gáncsnak lett volna forrása. A bizottság határozata annyit jelent, hogy akik sem saját lakásukon, sem a városi közkórházban óhajtott kényelmet és ápolást nem találnak, azok elől a primási kórházat is el kell zárni. A primási kórház alapító-levelére hivatkozni csak annak lehet, aki azt figyelmesen elolvasta s hogy abban kizárva lenne több beteg fölvétele, azt senki sem állithatja: így tehát az alapító intenciójával a most követett eljárás nem ellenkezik. A bizottság feladatának sokkal inkább megfelelne azon törekvéssel, hogy a városi tanács vegye minélelőbb tü; zetes tanulmány és tárgyalás alá a két kórház egyesítésének ügyét s tegyen meg mindent a kórház kérdésének ezen egyedül lehetséges útoni megoldására. Nagyon talányszerű dolog a kórházi bizottságnak nyilvánvaló idegenkedése ezen eszmétől, amely ellen nemcsak elfogadható, de még csak figyelembe vehető érvet sem nem hallottunk, sőt még keresve sem találtunk. Érthetetlen viselkedés egy oly bizottságtól, melynek feladata lenne keresni a módot, megadni az iniciativát a megoldásra, idegenkedni a kínálkozó lehetőségtől. Ez eszme híveinek titkos intencióiról olvastunk, de hogy mik lehetnének azok, elképzelni sem tudjuk; s valószínűleg azok sem tudják, kik ilyeneket emlegetnek. Vagy ragadjunk meg minden kínálkozó módot, közóhajtást képező nagy kérdéseink létesítésére, vagy szüntessük meg az örökös jeremiádákat közállapotaink felett s térjünk napirendre, ha alkotni képesek nem vagyunk, vagy nem akarunk. Ha a közkőrház a magasabb gyógydíjak mellett is csak tengődik, akkor nincs reális alapja azon számitásnak, mely a gyógydíjak terhére akarna kölcsönpénzzel nagyobb kórházat épiteni. Más városoknak más körülményei vannak, mi csak a magunkét vehetjük számításba. Az unalomig hallottuk már emlegetni a közérdeket; föl is kell végre annak színvonalára emelkedni s a közjót kereső tevékenység erélyes kezével széttépni a kicsinyes önzés nyűgöző szálait. Á közérdek nagyobb kórházat kivan, a létesítésnek csak egy módja vau, ezt kell mindenkinek egész lelkesedéssel fölkarolni, ki a közjót őszintén óhajtja ; ezt a módot ajánljuk városunk polgárainak figyelmébe. Előfizetési felhivás! Mai számunkkal lezárjuk ezen évet, s előfizetést nyitunk a jövő 1897-ki évfolyamra. Működésünkről s általában a katholikus hirlapiró mai helyzetéről lapunk más helyén számolunk be. E helyen csakis arra szorítkozunk, hogy köszönetet mondjunk mélyen tisztelt előfizetőinknek, a kik az »Esztergom!«-ot fölkarolni kegyesek voltak és felkérjük további fokozatos támogatására s lapunk terjesztésére. Lapunk mindazon m. t. előfizetőit, akik hátralékban vannak, ez úton is bizalommal fölkérjük az előfizetési dij szives beküldésére. Egyúttal jelentjük, hogy a decemberi számokat az eddiginél több példányban nyomatjuk, s mindazoknak mutatványszám-képpen átszármaztatjuk, akik rokonszenvvel kisérték ugyan működésünket, de mindezideig nem tisztelhettük előfizető gárdánk sorában. A katholikus vidéki sajtó felkarolása revindikálta Németországot, Belgiumot stb. a katholicizmusnak, Magyarországon is a vidéki hir! lapirodalom támogatása képezi az alapot, a I melyen a társadalmi élet újjászületése föl; építhető. Tanuljunk ellenségünktől, a lib er aI lizmustól, a mely felismerve a sajtó hatalmát, ! annak terjesztése és lendületre jutása képezi most is fő erejét. Lapunk előfizetési ára; egész évre 5 frt, félévre 2 frt 50 kr. Az „Esztergom" szerkesztősége és kiadóhivatala.