ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-12-20 / 51. szám

Ily körülmények közt a felolvasó szükségesnek tartja, hogy az alapítványok ellenőrzéséről is az államfelügyelet dolgában törvény alkottasék, amely törvény az egyházi és világi alapítványok közt különbséget nem ismer, s ezek fölött egyaránt szükségesnek tartja az állami ellenőrzést. Bánffy miniszterelnök ez idő szerint megtagadta ugyan a közösséget a felolvasás intenciójával, félő azonban, hogy a kérdés bolygatása felszínen marad, annyival is inkább, mert a jogászegyesület, bár tudományos alapon, a felolvasást tárgyalni elhatározta. Tudjuk, hogy nálunk az ilyen tudományos fejtegetésekbe rendesen becsempészik az egyház-politikát, hogy ezt bebizonyítsuk, rámatatunk az országgyűlés tárgyalásaira 1873—1879-ig, a melyeken ujabb alkotmányos életünkben először merült fel az alapok és alapítványok kérdése. A vita csak azon alapok (a vallás és tanulmányi alap) körül forgott, amelyek a ministerium ügykezelésében voltak, s ha a vita tanulmányozása, mintt. olvasóink alább látni fogják, már ezen alapokra nézve is illetéktelennek nyilvánította a törvényhozás intézkedését, mennyivel inkább áll ez azon alapítványokról, a melyeknek ellenőrzésére Dárday szeretné a törvényhozást felhatalmazni. Ghyczy Kálmán azon a réven, hogy a minisztérium összes ügykezeléseit az országgyűlés ellenőrzi, azt javasolta, hogy a vallás- és közoktatási miniszter a közvetlen kezelése alatt álló alapok és alapítványok bevételeinek és kiadásainak előirányzatát, az illető rovatok, cimek és tételek szerint összeállítva, jövőben az állami költségvetésbe vegye be. Ghyczy tehát, minden tekintet nélkül az alapok jogi természetére, azok megvizsgálása nélkül akarta azokat az állami költségvetésbe bevenni és mintegy evidenciában tartani. Hoíímann Pál már nem ment ennyire. Ő az alapok jogi természetének kiderítésére bizottság kiküldését indítványozta és mind addig, mig ezen bizottság működését be nem fejezte, az alapok s alapítványok jelen kezelési módját kívánta föntartani. Eltekintve attól, hogy az 1790. évi XXVI-ik t.-c. értelmében, nincs joga az országgyűlésnek ezen alapokról, mint tisztán katholikus vagyonról, intézkedni; eltekintve, hogy mily kíméletlen s megszorító eljárás, döntő befolyást biztosítani az alapokra oly tényezőnek, mely a vallási jelleget végképen nélkülözi; eltekintve, hogy ha valaki alkotmány-ellenesnek tartja a miniszter jelenlegi kezelését, arra további felhatalmazást, pláne törvényhozási szankcióval nem adhat: az alapítványok ügyében törvényt hozni már azért sem lehet, mert a törvény csak azt mondhatja ki, amit már az eddig létező törvények is világosan elrendelnek, hogy t. i. az alapok rendeltetéseknek megfelelő célra fordítandók. Ghyczy s igy Dárday javaslata is akkor lett volna jogos és a parlament illetékességéhez tartozó, ha az állam tulajdonáról, pl. az állami jószágokról lenne szó, melyeket, tegyük fel, a miniszter nem vont volna az állam számadáskörébe. Hoíímann Pál az időszerinti javaslata se birt jogerős okadatolással, mert a tulajdoni kérdés nem törvényhozási, hanem birói kérdés és ennek eldöntését a törvényhozás annál kevésbé vonhatta maga körébe, mert az alapok és alapítványok, részint a főkegyűr, részint a kegyes hagyományozok akaratából nyerték törvényes létöket. Mihelyt a törvényhozás birói jogkört gyakorol, elhagyja hatáskörét, az erőszak, a kifosztás békóba veri az alapitóknak saját vagyonuk fölött való rendelkezését, korlátok közé szorítja (az emberbaráti szeretetnek gyakorlását. Megtörténhetik nagyon könnyen, hogy a törvényhozás holmi határozati javaslat »quos ego«-jával megszüntetheti a hagyományozó szándékának s céljának érvényesülését. Manapság hamar kalapácsolnak valami indokot, mely az állam állítólagos céljaival ellentétben áll s számos fogadatlan prókátor akadna, ki egyes tételt törülni, másikat utólag beilleszteni javasolná. Ghyczy elég naiv volt javaslata indokolásában kiemelni, hogy ő nem prejudikál az alapok és alapítványok eredeti célja iránt, ő kiméli ezen alapok katholikus rendeltetését. Ámde hiába mondta hogy nem prejudikál, mert mint Somsich Pál kiemelte, már maga azon tény, hogy effective ellenőrzés alá vesz oly vagyont, melynek természete még az ő nézete szeri öt is kétséges, egy ily tett már magában »prejudikal«. A kímélet pedig elenyészik azon pillanatban, midőn oly tényezőnek adatik befolyás, a mely — válaszolta Bartal György — a katholikus közegek befolyását parallelizálni képes.« A tények mindazonáltal ekkor is erősebbek voltak, mint a szavak és a t. ház Hoíímann Pál indítványát elfogadva, bizottságot küldött ki az alapok és alapítványok jogi természetének megvizsgálására. A képviselőház bizottságai tanulmányozták a kérdést, de mi sem bizonyította a liberalizmus szorult helyzetét, mint hogy az ő javukra a kérdést tisztába hozni nem tudták, a katholikus jelleg napnál világosabb volt. Trefort szerint még az 1849-iki debreceni országgyűlés is abban állapodott meg, hogy ezen alapokat katholikus jellegük miatt nem lehet a költségvetésbe fölvenni. Mint kultuszminiszter is ezen elvet osztotta s Ghyczy javaslatát elvetette. Midőn Helfi Ignácz az 1876-ki költségvetés tárgyalásánál kategorice követelte az alapok parlamenti ellenőrzését: Trefort egyenesen kijelentette, hogy ameddig az 1793-ik évi 23. és 26. törvénycikkek életben vannak, mig ezeket rendes törvényhozás meg nem változtatja, és mig az alapok jogi természete s jellege kiderítve nincs, addig szó sem lehet, hogy azokról az országgyűlésnek intézkedési joga legyen. Hogy a szélbal nemcsak érezte, nemcsak keblébe rejtette az egyházi javak és alapok konliskálását, hanem azt napi kérdéssé is szerette volna tűzni, Madarász József (1877. január 24.) és Helfi Ignác (1879.) ismételt interpellációi fényesen igazolták. Madarásznak a Trefort által ajánlott ellenőrző bizottság kineveztetése adott alkalmat interpellálni. Szemére hányta a miniszternek, hogy ezt a ház kizárásával tette és reményét fejezte ki, hogy a jövedelmek hovafordításáról szóló jelentés a ház elé fog terjesztetni. Trefort felvilágosította Madarászt, hogy a bizottság kinevezése egy korábbi miniszteri Ígéreten, melyet a ház is helyeselt, alapszik és hogy a bizottság jelentése annak idején szét lesz osztva a ház tagjai között; hogy azonban e jövedelmek a költségvetésbe felvétessenek, abba nem mehet bele, mert erre nincs törvényhozási felhatalmazása. Helfi az abnormis kezelés miatt kívánta az alapok országgyűlési ellenőrzését s annak a budgetbe való felvételét. Kétségtelen, hogy abnormis és illetéktelen volt az alapok és alapítványok kezelése. Ily óriási értéket képviselő vagyonnak egy miniszter által felelősség és nyilvános számadás terhe nélküli kezelése a miniszter jogkörét dezavuálta. E mellett, mint az állam egyik felekezetlen faktora, illetéktelen volt egy általa is katholikus jellegűnek elismert felekezeti vagyont kezelni, mely voltaképen az autonómia hatáskörébe tartozott volna. Ámde az, a mit az országgyűlés radikális elemei akartak, még nagyobb veszélyt rejtett magában, nemhogy orvosolta volna a törvénytelen helyzetet. Mert mig a kormány legalább elismerte az alapok bona fide szerinti katholikus jellegét, Ghyczy, Helfi, Gullner Gyula et comp, határozati javaslatai mintegy veszélyes precedensül, magukban foglalták a kath. jelleg megtagadását s egy kategóriába vonták az A kiakolbólitott Ármin karambolt csinált a reggelit hozó szolgálóval. Ime, így jártam meg új nadrágommal. Léri. Koldusvilág Esztergomban. 12. Levél a szerkesztő úrhoz. Mikor a mult keddi osztás után teljes számmal együtt regáliáztunk, (kérem, ne tessen szivarra gondolni!) Tóni barátunk egy zsiros papirost húzott elő kabátja legbelsőbb zsebéből. Bizony csurogni kezdett a nyáiam azt gondolván, hogy a papramorgóhoz harapni való is kerül. De mennyire csalódtam! Kenyér és szalonna nelyett »kenyeres pajtások« cimen olvasni valóra zsugorodott reménységem. Aztán még elém is tolta, hogy olvassam. Hát olvassa — mondok — aki akarja; nem vagyok én iródiák, mióta csak eszemet tudom sohasem állhatom ki a téntanyalókat. Erre ő elővette és föl is olvasta. No hát, akárki irta is azt — a'szondom — hogy nem úgy van a'! Mert az igaz, hogy a sarkon ott állok; de csak ha dolgom elvégeztem. Ne tessen azt gondolni, hogy csak udvart söprök vagy jeget hordok, mint az iródiákja mondja, mert hát kérem, nagyobb dolgokat is végezek én. Nem kenyerem ugyan a dicsekvés, de ha már annyit beszéltek rólam abba az újságba, beszélek én is, hogy tudják a többit is. Ebből látni fogja szerkesztő úr, meg mások is, hogy a napot ingyen nem lopom. Mindenes vagyok, aztán meg inas, két nagyságos urnái, s ha az udvart összerámótam, nyáron a kertjeiket is én öntözöm. S míg be nem gyütt a fránya telepony, én szaladtam az egyik nagyságos uramé, ha beteghez hívták, ami azt hiszem rangosabb is volt, mint most, mikor a derót kiabál rája, hogy gyűjjík haza, mert X-éknél nátha-köhögős a Naca. S mig ide nem gyüttem, csak lézengett az utcán a szegény idegen, s nem tudta merre forduljon? Most én rögvest gondjaim alá veszem és szivesen vezetgetem. Nagyobb városokban — a'szondják —• az ilyet »csicseróné«-nak hivják. Talán asszonyok azok, ember létemre akkor én »csicseró<' vagyok ugy-e bár? Ha az idegennel a bazilikába megyünk, tessék engem meghallgatni! Nem mondom soha senkinek, hogy azt a fiatal főherceget, kinek az oldalkápolnában olyan szép szobra van, eltették láb alól a kanonokok, a hogy nekem is magyarázták egyszer azok a' apostolok, mert mindjárt láttam, hogy ezt maguk sem hiszik a jámborok, s így óvom én meg a kanonokok hírnevét. Ennyi munka, mint azt röviden elmondtam, nem ád dolgot egy embernek? Hogy a papokat süvegelem, száz lépésre is így kisérem, ezt csak azért teszem, hogy másokat megelőzzek, s a tiszteletadásban példát mutassak; ami rendesen sikerül is, pedig hajh ! romlik a világ. De bármily kérdéssel forduljon hozzám az idegen, tudom én, hogy ki hol lakik? — útba igazítom ; s megmondom bizton, kit s mikor talál otthon s nincs-e konszisztóreom ? Van pléhem is az igaz, de nem kényeskedem vele, szerényen zsebemben hordozom. Minek keserítsem véle azt, kinek ilyen nincsen. Bizony nehéz az élet s nagy a hideg, meg a konkurrencia; de azért nincs sehol melegedő szoba, sem népkonyha. Múltkor halottam ugy félfüllel, hogy a nyáron nyitják meg az elsőt (süssék meg! akkor az ember hűvöst s nem meleget keres,) a farsangra majd a másikat, mikor jótékony célra táncolnak az urak, ebből jut nekünk is a konyhára, ha — marad. Furcsa gondoskodás! akárcsak az egyszeri plébánosé. Hatalmas jégverem volt annak az udvarán, melyet meghordani a hivek tartoztak, de ha valakinek jeget rendelt az orvos, kapott onnan eleget. Az egyik tél elején neki fognak a hivek serényen a jéghordásnak, de észreveszik, hogy sok van még a régiből is. Beszalad egyikük a plébánoshoz s kérdi, mi legyen a régi jéggel? »Osszatok ki fiaim! a szegények közt« volt reá a felelet. Mi éhezünk s fázunk, jótékony célra táncolnak mások; azután a'szondják: »Szegények! izzadtunk, fáradtunk, látjátok eleget, de a bál nem hozott nektek semmi jövedelmet.« Olyan önzők ezek, pedig ha a bálra kiadott pénzt a népkonyha kapta volna meg, hányan nem maradtak volna közülünk éhesen. Sokszor mondom is a pajtásaimnak, hogy dolgozik, fárad a szegény; de ha a munkából kivénül? ! . . . Ugyan legyen olyan jó szerkesztő úr s irja ki az újságába, hol is van az a népkonyha vagy melegedő szoba? Alázatos szolgája : Szterda Jóska, mindenes és csicseró.