ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-12-13 / 50. szám

következetesen alkalmazzák az elvet az élet minden körülményeire. Ezért látjuk, hogy éppen a protestáns Németországban van legjobban kifejlődve a szociáldemokrácia. Más országokban is elterjedt ugyan, de valódi alakját többé kevésbé rejtegeti, egyes céljait gondosan elhallgatja, mivel fél az ellenmondástól. Mig a protestáns talajon egész nyíltsággal beszél, mivel ott a lelkek mélyén birja alapját. Ez állítás igazságát bizonyitja azon körülmény is, hogy Németország területén a szociáldemokrácia nem hódit a katholikus népességnél, Csak oly vidéken sikerül szociáldemokrata képviselőt választani, hol a többség protestáns. Ellenkező esetben mindig sikertelen a küzdelem. A szomszéd Ausztria is világos példa erre. Csak oly helyeken kísérlik meg a szociáldemokraták a komolyabb működést, hol protestánsok vannak, vagy pedig vallástalan katholikusok. És amily mértékben emelkedik az igazi vallásos érzület a népek, a munkások lelkében, oly arányban fordulnak el e téves iránytól. Tehát a szociáldemokrácia a protestantizmus utolsó fejlődési állapota. Ez az utolsó erőlködése a vallás ellen és e harcot nem a hitvallók terén, hanem a társadalomban és a nemzetgazdaság kérdéseinél fogja vivni. Nagy volt a támadása ezelőtt 300 évvel, midőn csillogó jelszavait hangoztatta; de legyőzetett. Most ez utolsó harcára szintén nagy erővel készül és a keresztény elvek minden erejét fel kell használni, hogy a tévedés romboló munkája ne sikerüljön. Fővárosi levél. Budapest, december 11. A lefolyt hónapnak legkimagaslóbb mozzanata volt az új országgyűlés megnyitása s ennek is az a része, mely a templomban tartatott meg. Itt hivták segítségül a Szentlelket, s hogy menynyiben fognak az új honatyák oly irányban működni, hogy a Szentlélek segítségét is kiérdemeljék munkálkodásukhoz, a jövő fogja megmutatni ! A »Veni Sancte« alatt különben olyasféle is történt, melyet egyetlen lap sem emiitett fel; talán kikerülte az újságírók figyelmét, vagv szándékosan hallgatták el ? nem lehet tudni. Ő Felsége ugyanis, mint Bánffy miniszterelnöksége alatt már néhányszor, az új országgyűlés »Veni Sancte«-ja közben is vállalkozott a nevelő szerepre. Az istentisztelet alatt ugyanis többen a képviselők közül félhangos beszélgetésbe elegyedtek, s 0 Felsége azt meghallván felállt, s néhány másodpercig merően a beszélgetők irányába nézett. A szótlan rendreutasitás megtette a hatást. A beszélgetők gyöngéden oldalba lökték egymást, s nyomban el is hallgattak. Aki ezt észrevette, önkénytelenül is a kisdiákokra gondolt . . . Különben az új honatyák nagyrészére jellemző verset olvastunk egyik liberális hetilapban Lenkei Henrik tollából. A vers egyik szakát idézzük, mert érdemes : »Most itt vagyok. Komoly az arcom. Tartásom büszke. Szóm rövid, Küzdök majd a nagy eszmeharcon, Hol a nemzet sorsát szövik. De másrészt nem hagyom a jussom, Hogy a koncból nékem kijusson: . Hazám! nem követelheted, Hogy koplaljon hü gyermeked.* Hát az igaz. A szegény haza ilyet nem követelhet a mostani honatyák nagy részétől. Nagyon rosz helyen kopogtatna követelésével . . . A képviselő választások lezajlottak, bár az egyetemi polgárok — úgy látszik —- folytatni akarják a választásokat, vagy legalább is a korteskedést. Arról van szó ugyanis, hogy ki legyen a »mensa academica« vendéglőse. Az egyetemi polgárok különböző pártja különböző vendéglősök mellett kardoskodik, s a győztes párt bizonyára épen úgy kiveszi a részét a választás eredményéből, amint kivették egyesek a képviselő választások alkalmával. Az eredmény eddigelé nagyon kétes, de ha eldől, a győztesek el lehetnek rá készülve, hogy legközelebb az omnibusz-társulat is hozzájuk fordul hathatós támogatásukért. Mert tudni kell, hogy az omnibuszokra nagyon szomorű sors vár, s a részvény-társulat komolyan azon gondolkozik, hogy beszüntetik bárkáiknak döcögését. A gebéik — gyanítván talán a tények ilyetén állását — iparkodnak a nagyérdemű közönség tetszését kiérdemelni és szaporábban szedegetik jobb időket átélt lábaikat, hanem hiába erőlködnek, hasztalan illegetik nem épen formás végtagjaikat, a sors utoléri őket s utóbb is Bécsbe kerülnek . . . Kedden volt az irók és hírlapírók segélyegyesületének bankettje abból az alkalomból, hogy az új házuk elkészült. Nagyon szellemes felköszöntő mondott többek közt Jókai is. A választó vizről és választó borról (képviselő választásokon ivottról) beszélt. A választó viz — Jókai szerint — az aranyat kiválasztja. A választó bor ellenben ugyanazt felolvasztja, s ez utóbbinak megítélésében Jókai, a volt kormány-párti képviselő feltétlenül illetékes, ő tudhatja legjobban mennyi aranyat olvasztott fel a »választó bor.« Elmondom az »Esztergom« t. olvasóinak még azt is, ami ugyancsak emiitett banketten történt, s amiről napilapjaink aligha fognak említést tenni. Igen jó befejezés lesz mai levelünkhöz. Kossuth is felszólalt, s édes papáján kivül hangzatos frázisokat is emiitett, s a többi között körülbelül ilyes szónoki kérdést alkalmazott: S vájjon ki parancsol nekem ? Valaki azt a megjegyzést tette erre, hogy: a Csávolszky. Kossuth Ferenc nem tehetett okosabbat, mosolygott . . . Szentpétery. Levelezés. A komáromi katholikus legényegylet estélye. Oly tanulságos és élvezetes estélye ritkán volt a komáromi katholikus legényegyletnek, mint a bold, asszony szeplőtelen fogantatása napján. Az egylet elnöksége már rég értesült arról, hogy a tagok közt, bár csak kis mértékben, hódítani kezd a nemzetközi szocializmus eszméje. Hogy az amúgy is fiatal s virágzó egylet csendes békéje meg ne zavartassák, s hogy nemcsak a nemzetközi szocializmus frázisai által megtévesztett tagok, de valamenyi tag tiszta fogalommal birjon a szocializmus vallás- és erkölcs-ellenes célzatairól, meghívta dr. Prohászka Ottokár esztergomi szemináriumi lelkiigazgatót, a szocializmusnak alapos ismerőjét, hogy tartson az egyletben előadást. Az előadás iránt a tagok közt nagy volt az érdeklődés, s különösen midőn dr. Prohászka Ottokár a sz. András templomban tartott hatalmas szónoklatával a hallgatóságot meghódította, csak úgy özönlöttek a tagok és nem tagok az egylet helyiségébe, mely a szó szoros értelmébeu zsúfolva volt. Az estét Tyukos János, a gróf Somssich család nevelője Pozsonyban, kezdte meg s általános feszült figyelem mellett szavalta el »Szent Márton köpönyege« c. költői ihlettséggel irt legendáját. Majd megszólalt dr. Prohászka Ottokár s megkezdte gyönyörű fejtegetését a szocializmusról. Az annyira hangoztatott reformból indult ki, melyre manapság mindenki törekszik s igy a szocialisták is, azután felállította a szocializmus három tételét, miként akarják ők a tőke és a munkásnép közötti ellentéteket megszüntetni. Mindegyiket külön-külön bonckés alá vette s mély tudományával s rendkívüli elmeéllel kimutatta mindegyiknek tarthatlanságát, mert sem a közös munkafelosztás, sem a produktumok közös élvezete keresztül nem vihető. A szocializmus fellegekre épit, ékes frázisokkal dobálódzik, szép elméleteket állit föl, de ezeket gyakorlatilag ki nem viheti. Az állítja, hogy nem lesz magánvagyon, minden közös lesz, az embereket nem fogják kancsukával munkába hajtani, sem pénzért nem fognak dolgozni, mert akkor pénz nem kell, hanem mindenki becsületből, önmagától fog dolgozni, s az előállított produktumot is közösen fogják élvezni, kinek mi tetszik. Ezen és hasonló mesés állapotokat rajzolnak a szocialisták az emberek elé, s megfeledkeznek arról, ami ezt egymaga lehetetlenné teszi, s a gyakorlatba vinni nem engedi, t. i. az emberi szeszélyről; de meg arról is, hogy az embereket, bár nem a kancsuka, nem is a pénz, de az érdek ösztönzi és fogja ösztönözni az iparkodásra, a munkára; az érdekek pedig különbözők, s igy az érdekek különfélesége is akadály a nemzeti szocialisztikus eszmék életbeléptetésében. Világos példákkal bebizonyította azután dr. Prohászka, hogy maguk a szocialista vezérek közül is sokan bevallották, hogy a nemzetközi szociális eszmék ily alapon gyakorlatban ki nem vihetők, s a munkás osztálysorsát a szocializmus eszméi nem is fogják javítani, ezt máshol s máskép kell kezdeményezni. A tudományos és világos meggyőző előadást a hallgatóság többszörös helyeslése szakította félbe, s mindenki azt hitte, hogy a szocializmus bolonditó eszméi iránti fogalmak tisztázva lettek, s ki-ki tudja, mit kell tartania azokról. S ime! mi történt? Előáll egy egyleti tag, ki különben két évig Budapesten szocialista mozgalmakban is részt vett, s kijelenti, hogy egy elvtársuk kívánna egy-néhány szót szólni. Mindenki kiváncsi lett. körültekintgettek s nagy ámulat közepette előbújik rejtekéből egy mosolygó képű, tüzes szemű fiatal ismeretlen jegyzettel kezében, szólásra készen. Ki ő ? . . . Csak akkor tudtuk meg, hogy a tagok, kiket a szocializmus veszedelmes tanaitól elterelni akartunk, egy (nem egyleti tag) fazekas legény költségén táviratilag meghívták őt, a dicső szocialista vezért, Rádit! Se egyleti tag által be nem vezetve, se magát be nem mutatva szót kér. A méltóságos elnök, valamint dr. Prohászka inkább kíváncsiságból, mint a vezér iránti tekintetből megengedték neki. S ő jegyzettet kezében, pontról-pontra cinikus mosolylyal taglalni kezdi dr. Prohászka beszédjét. Cáfolni kezdett, de a dr. Prohászka által felállított tételeket figyelmen kivül hagyva, a reális térre csapott át s ecsetelni kezdte a nyomort, a munkás nép sorsát s oly jó indulatú volt, hogy elismerte dr. Prohászka alapos tájékozottságát a szocializmus terén, de hogy megmutassa, miszerint ő még többet tud, ajánlott neki egy angol munkát, a melyben egészen más áll az angol szocializmusról, mint ő mondotta. A szocialisták vérszemet kapva, hogy itt az alkalom a szólásra, még többen is akartak volna szólni, a hallgatóság azonban felzúdult ez ellen, s felállt az egyletnek veteránja, Nemesszeghy Antal s hivatkozva saját magára, azt mondta, hogy nincs szükségünk szocializmusra, a becsületes munka, s az Istenben való hit mindenkor boldoggá, megelégedetté teszi az embert. A szocialisták lehűtve elpárologtak, s az elnök köszönetet mondva dr. Prohászkának az élvezetes, tudományos előadásért, a tagok azzal a meggyőződéssel távoztak, hogy jó lesz a fiatalságot őrizni a szocializmus veszedelmes tanai ellen. B. A köbölkúti oltárszobor. Köbölkút, december 10. A köbölkúti lourdesi oltárszobor megkoronázási ünnepélye, mely folyó hó 8-án, a szeplőtelen fogantatás ünnepén ment végbe, minden mozzanatában szivet megindító, lélekemelő volt. Székesvári/ Imre helybeli plébános rövid, néhány évi itt léte alatt ez már mintegy tizedik nevezetesebb ténykedése, melylyel magát hivei szivében felejthetetlenné, Isten előtt kedvessé tette. Valamennyi emlékállitása között azonban legmeghatóbb volt e napon végbe ment ünnepély rendezése. A templom sem bizonyult oly szűknek soha mint most. Bátorkesz, Sárkány, Gyiva mellékfalvakból búcsúként százával tódultak a hivek a szentkereszt és Mária zászlai alatt ide, elannyira, hogy a buzgó közönség felerésze templomon kivül volt kénytelen maradni. Tiz órakor vette kezdetét az ünnepély. Tizenhat fehérbe öltözött leányka égő viaszgyertyákkal vonult ki hódolólag a szent Szűz oltárszobra elé, kik között az utolsó bársonypárnán hozta a remek aranykoronát. Ezeket követőleg a helybeli plébános segédlete mellett Meiszenuann Ignác bátorkeszi esperes-plébános teljes templomdiszben jött, ki mielőtt felszentelte s megáldotta volna az ékes koronát, szónoklatával legbensőbb áhítatra hangolta a közönséget. És a most következő jelenet, mintha valami földöntűli jelenés lett volna, annyira meghatotta a közönséget. Könnybe lábadt minden szem, a zokogás jele tünt fel minden arcon, halotti csend uralkodott az ezernyi nép között, midőn a szent korona a plébános kezeiből a Szűz szobrának fejére tétetett. S csak ennek végeztével zendült meg a nép Máriát dicsérő éneke. Az ünnepély egyik legkimagaslóbb részét képezte az énekkar, mely szivet-lelket gyönyörködtető quartettekkel könnyezésig meghatotta a híveket. Eddig is sokszor bemutatták a köbölkúti hivek, hogy van érzékük a szép ének iránt, mert négy sőt hat szólamu nem egyszer gyönyörködtették a híveket s emelték Isten dicsőségét. De most valóban próbára lett téve képességük, midőn városi templomba illő, művészi magaslaton álló énekeket nemcsak precizitással, hanem a legfinomabb nüanszirozással adták elő. A responzóriumokat szintén szabadon előadva négyes hangban énekelték.