ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-11-08 / 45. szám

Érsekujvárott szavazáshoz beállít egy igen tekintélyes, egész megyeszerte ismert és köztiszteletnek örvendő aggastyán, Nedeczky Flóris. A választási elnöknek nevezett hyéna, kérdi tőle nevét s ö megmondja. Durva hangon ezt feleli, »elmehet, nincs szavazati joga, itt Mórnak van irva.« (Tudniillik: készakarva volt ugy bevezetve a választási elnök előtt fekvő névlajstromba.) Az öt ismerő jelenlevő és liberális urak midások módjára lehajtják fejőket és mélységesen hallgatnak. Egy csöndes hang rezdül meg. »Isteri verje meg e gazokat, c( és e kis hang terjed tovább, átkel hegyen-völgyön és Magyarország ezer meg ezer polgára jogaitól megfosztva, hangoztatja ez átkot azon hóhérok felé, kik szégyent hoztak alkotmányos szabadságunkra és megrendítették a nemzet szivében való hitet, és tiszteletet az ország törvényei iránt. Kegyetlenebbek ők a hóhéroknál, hisz azok kivégzik a gonosztevőket, ezek pedig nevelik, szülik és szaporítják a törvény betűinek elcsufitásával, és a jognak erőszakos eltiprásával. — A kiken kiütött az esztergomi liberalizmus. Pór Antal liberalizmusán lelkesedők száma két hívővel szaporodott: egy erdőkerülővel, s egy anyakönyvvezető jegyzővel. Az esztergomi fökáptalan egy honti erdőkerülője, távol a reá bízott erdőktől, hagyva a szabadban elvetetlenül csírázni a hozzá elvetés végett küldött makkot, napok óta korteskedett 5 frt napi dij mellett és a korcsmákban avval verbuválta a voksokat, hogy kenyéradó gazdája a méltóságos fökáptalan, a kit Pór úr személyében reprezentált, a kormány mellett van. Járt-kelt nyugodtan az erdőkerülő, mert most az emberek inkább esznek és isznak, mint fát lopnak. A makk pedig, ha elvettetlenül is csírázik, annál jobban és hamarább ki fog kelni — ha elvetik. — Egy luth. jegyző anyakönyvvezetőnél a napokban egy házasulandó pár járt a tanukkal házasságkötés végett. Az aktus után egy kis kortes beszédet mondott, hogy hát a főpapok is liberálisok, minek izgatnak és ámítanak tehát a papok. Ezt bizonyítandó, a „Szabadság" azon számát nyomta a tanuk markába, a melynek vezércikke Pór úr »Liberalizmusa.« De a nép nem ül fel. Elhozták a plébánoshoz az újságot, a ki azután érthetően megmagyarázta nekik Pór úr lelkesültségének okát. Az erdőkerülőt és az anyakönyvvezetőt Philippihez küldte Pór mellé harcolni. De úgy látszik, hogy rosz katonái lettek, mert elvesztették a csatát. — Hol politizáljon a pap? A templomban nem, mert ezt a hely szentsége nem türi. Az utcán sem, mondják a liberálisok, mert ezáltal a demagog színvonalára alacsonyodnék le. A vendéglőkben, a korcsmákban sem — igy oktat bennünket az egyik helybeli lap » veterán« irója, — mert az a reverendát szennyezné be. De hát hol politizáljon akkor a pap? Legjobb, legszebb lesz, igy vélekednek a szabadelvű urak, ha a pap nagy lelki nyugalommal nézi a parochia ablakából a politikai élet hullámzásait. Hogy azok a hullámcsapások a szentélyt, az egyházat is romokba dönthetik, azzal a pap ne törődjék. Csodálatos a liberalizmus kegyessége; megengedi, hogy a pap mégis csak gyakorolhasson politikai jogokat; de már a teret, az alkalmat e politikai jogok gyakorlására a legszívesebben megvonná. Ne féltsék a szabadelvű urak a reverenda tisztaságát. Az a politika, melyet a kath. papság űz, az örök igazságokból, Istentől indul ki, az őt be nem szennyezheti, ha korcsmában hirdeti is. Csak ha liberális politikában utaznék, akkor esnék nem egy folt a talárisára, még akkor is, ha nem korcsmában, hanem szalonban, vagy kanonoki házban hirdetné is azt. Antiszemiták legyünk-e? Esztergom, november 7. A magyarországi zsidóság jó részének vakmerősége — tisztelet a kivételeknek — nem ismer már határt. A lezajlott választások vérlázitó jeleneteinél majdnem mindenütt, különösen a felvidéken, zsidók játszották a vezérszerepeket. Zsidó ifjak intézkedtek a választási elnökök megbízásából csaknem korlátlan hatalommal a választási helyeken. Zsidók rendelkeztek a zsandársággal és katonasággal. Zsidók ütötték-verték, rugdosták az urnákhoz menő s tántoríthatatlan meggyőződésű ellenzéki választókat. Zsidó sihederek köpdöstek le büntetlenül a néppárti szavazókat. Zsidók öltögették nyelveiket a kath. papokra. Zsidó sihederek támadták meg az utcákon a kath. papokat nemcsak nálunk, a primás városában, hanem az ország akárhány választó kerületében. Zsidó torkok kiáltották leglármásabban : Le a papokkal! De a keresztény nép mind e mellett türelmesen viselkedett; nem felelt erőszakkal e meggyalázó bánásmódra; nem ragadtatta magát törvényellenes, véres cselekedetre. Egy zsidónak sem történt bántódása, de harminc-negyven keresztény polgár életét oltották ki a szuronyok és fegyverek. Honnan a keresztény népnek e méltóságteljes nyugalma? A kath. papság mérséklő, csillapító fellépésétől. Az a kath. papság, melyet folyton izgatással vádolnak, ott állt éjjel-nappal a választók között, csititva a zajongókat, csendesítve a heveskedőket, féken tartva a népnek már-már kitörő haragját. Ha a kath. papság nem áll a nép élén, úgy bátran merjük állítani', a lefolyt választások után ma már az egész országban az antiszemitizmus lángja lobogna. A nép forrongó indulatát azonban sokáig visszafojtani nem lehet. Az antiszemitizmus parazsa és tüze most a választások után jobban ég mint valaha ; ott lappang az mindenütt, a hivatalnoki karban, az értelmiségben, a ker. kereskedői világban, az iparosnál, a földmivesnél. Ha a zsidóság folytatni fogja támadásait a keresztény intézmények, a keresztény papok és a keresztény nép ellen, akkor a kath. papság sem lesz már képes megakadályozni, hogy ez a parázs lángokban ki ne törjön. A zsidóságot saját érdeke figyelmeztethetné arra, hogy ne éljen vissza avval a hatalommal, melyhez a szabadelvüség juttatta a magyar földön ! A zsidóság teljes erejével iparkodjék hátrább tartani a kereszténységre ugató agarait! Minden nyomás, minden akció reakciót szül. Ez olyan biztos tétel, hogy még a napot az égről letagadó Hegel-féle filozófia is meghajlott előtte. És ez a reakció annál kellemetlenebb lesz, mennél hevesebb a támadás, mennél fájdalmasabb a nyomás. Mi nem vagyunk antiszemiták. A néppárt programmja egyenesen kizárja e tisztán negativ politikát. De ha a zsidóság nem hagy alább kirohanásaival, köpködéseivel, ha a zsidóság valóságos keresztény üldözést idéz elő az országban, ha a zsidóság folytatni fogja a nép rugdosását és kiszipolyozását, ha tüntet a papok ellen: akkor előreláthólag az események kényszere fogja a néppártot vagy annak jó részét az antiszemitikus mozgalomba terelni, akkor ki fog törni a társadalmi küzdelem minden törvényes eszköz felhasználásával a zsidó faj kinövései, ferdeségei ellen, akkor elfog hangzani az egész vonalon a jelszó: Ne vásárolj a zsidóknál! Ne érintkezzél a zsidóval! A zsidóság értelmes részéről felteszszük, hogy a maga körében mindent el fog követni a következmények meggátlására. Ausztria úsznak a köd-felhők a messze kékelő hegyek csúcsain. A fák és bokrok hullatják sárgult, piros leveleiket, zörögve telepesznek azok az anyaföld keblére, a száraz avar közé. A mezők virágai hervadtán temetkeznek a dérlepett fűszálak alá, a gyöngén melegítő napsugarak nem tudják már életre kelteni őket. A sürü, homályos légben, a ködös felhők között egy-egy csapat vándormadár vonul a melegebb hazába, búcsúhangok kisérik őket magas röptükben. Közbe-közbe őszi eső áztatja a határokat, eloltva itt-ott a hegyek oldalában, s a mezőségen fel-fellobbanó pásztor-tüzeket, melyeknek füstje lomhán, szakadozva terül szét a nyomott levegőben. Az utakról eltűnt a forró nyár pora, mély kerékvágások csíkozzák itt-ott a süppedő sáros utakat. Az n—i oszágút partján egy katona-sapkás és köpenyes sánta, vándor-koldus üldögél egy útszéli magas kereszt tövénél. A kereszt mellett két kopasz, lombjaitól megfosztott sugár jegenyefa áll, ezek egyike törzsének neki támasztva hátát, merően néz a távolság ködébe, hol fáradt szemei nyugpontot keresnek. Ott nyugszik ölében foltos koldustarisznyája, mellette nyújtózik kopott hónalos-mankója. Még a tavasz végén elhagyta ideiglenes hónát, a szép Itáliát, hová valaha a sors keze akarata ellenére hurcolá, s azóta mindég jő, hogy újra visszatérjen elhagyott, boldogabb otthonába. Nem csoda, ha kivásott oldalán kenyértarisznyája, s megkopott hónalos-mankója. De sok nyomort s nélkülözést kiállott az úton, de sok ház ajtaja elül elkergették, midőn az irgalom-morzsáért könyörgött, de sok helyen bezárták előtte a kaput, midőn éjjeli szállásért rimánkodott. A természet borús képe újra lehangolja beteg kedélyét, csüggetegen hajtja le fejét bal-térdére támasztott kezére. Szeretné feledni kiállott szenvedéseit, de valahányszor szemei megakadnak csonka lábain s kopott mankóján, mindannyiszor önkénytelenül fölelevenednek előtte életének szomorú emlékei. Honvéd volt. A szabadságharc leveretése után bujdosóvá lett. Szűkkeblű szállásadója tán félelemből, vagy rosszakaratból följelentette s börtönbe került, majd ismét kiszabadulva besorozták katonának, s mint igen sokakat, őt is elvitték Olaszországba. Azonban jobblábán ki-kiujuló lősebe miatt, melyet egy csatában kapott, kórházba került, hol tán szánalomból, hogy életét megmenthessék, elfűrészelték lábát, s mint most már a katonai szolgálatra képtelent elbocsájtották. Kifizették egy üres koldustarisznyával és egy mankóval, az elsővel, hogy maga iránt szánalomra birja a jószívű adakozókat, s legyen helye az irgalom morzsáinak, a másodikkal, hogy legyen mivel támogassa a gazdája a terhét, s hogy legyen kísérője a nyomorúság országútján. — Istenem ! Istenem ! mivé lettem! Sóhajt föl a vándor, szive egész keserűségével, egyszerre fölütvén fejét, mintha a rideg természetnek akarná kitárni csüggedő lelke panaszát. (Vége köv.) Koldusvilág Esztergomban. 10. A keddi osztás. A hétnek két napját kiséri figyelemmel az esztergomi koldus sereg. Ezek nálunk ünnepnapok. Aki körülök hébe-hóba valami munkába áll, e két nap a világ minden kincseért sem tenné azt. A kedd és a péntek e jeles napok. Kedden káptalani osztás van a hegyen a kocsiszín alatt, pénteken meg övék az egész város, szabad a koldulás. Ha a volt városrészek koldusait megszavaztatnák, hogy »helyes volt-e az egyesülés ?« egyhangúlag azt mondanák, hogy ezzel csak régi óhajuk teljesült, mert az előtt a király-városi átjöhetett ide, de ha ők koldultak ott, bekísérték őket. Most azonban [egyenrangúak lettek, betehetik lábukat az eddig elzárt helyre a hűvösre kerülés veszedelme nélkül; reájuk nézve az egyesülés igazi recepcióvá nőtte ki magát, persze pléh tábla fölmutatása mellett. Nagyobb területet járhatnak tehát be. dúsabb keresetre van kilátás, és ami meg nem vetendő : nem vetettek ki eddig még rájuk sem jövedelmi, sem pótadót. Festő ecsetére, szobrász vésőjére méltó jelenetben és alakokban nincs hiány a keddi osztásoknál ; de tanulmány és emberismeret szerzésre is kitűnő egy alkalom. A megszólás, a szidás, főleg pedig az irigység sehol sem lép ugy fel mint e napon ezeknél. A tettetés is megfelelően jeles ábrázolókra talál. Akit máskor futni lát az ember, itt mint a sorvadás utolsó stádiumában