ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-11-01 / 44. szám

igen nagy többsége lett volna. Ahol a néppel foglalkoznak és őt vezetik, felvilágosítják, ott a néppárt rendületlenül áll. A református papok és a jegyzők (tisztelet a kivételeknek) avval korteskedtek, hogy ha a kormánypárt nyer, akkor elveszik a káptalan és a primás birtokát és a reformátusoknak adják és igy felfognak mentetni a terhes egyházi adók alól. Ezért szavaztak a re- j formátusok egy szálig a kormánypártra. Sajnos, a primacialis tisztek távol tartották magukat a szavazástól, a mikor pedig illő lett volna keresztény megnyilatkozásuk. A szavazás a legnagyobb rendben folyt le, miben H. Szabó Mihály választási elnök és dr. Perényi főbiró lojális és tapintatos eljárásának van főrésze. A rendet a 40 kirendelt vártüzér a legnagyobb könnyűséggel tartotta fenn. Kobek átvévén mandátumát, kijelentette, hogy azért örvend leginkább a Kls-Bómában nyert győzelmének, hogy megmentette a . jő hercegprímás atyai szivét attól a bánattól, mely a kerületet érte volna, ha néppárti megválasztásával ejtett volna foltot magán. Ez a kvalifikál- | hatlan nemtelen hatás vadászata Kobeknek, mikor hire ment, nemcsak a néppártnál felháborodást, de saját pártfeleinél is visszatetszést szült. Ily piszkos eszközökkel hangulatot csinálni, mint a vásárosok, csak a politikai handlék szoktak, akik hazudozásaikkal, megtévesztéssel, mások gyanúsításával, befeketítésével szoktak maguknak hatást I vadászni. Ha Kobek nem lett volna választási illuminált hangulatban, igy nem beszélt volna, mert feltételezzük róla, hogy tud józanul is gondolkodni, s nem állítja oda az ország főpapját cégérnek. De ne örüljön Kobek pyrrhusi győzelmének, mely — mint mondják — 60,000 forintjába került, mert kizöldül még a fű a réten ! Balassagyarmat. A pénz, a hatalom, az erőszak győzött Balassagyarmaton. Latkőczy Imre 475 szótöbbséggel képviselővé lett választva. Előre látható volt, hogy az ellenzéknek buknia kell. De az a dicsőségünk megvan, hogy a balassagyarmati kerületben megvan teremtve az ellenzék, s ez a tény Scitovszky János nevéhez fűződik. Van e választásból egy tanulságunk is. Megismertük embereinket. Scitovszkyt a szavazó urnához] a független, s hazáját önzetlenül szerető polgárság \ követte, s érezve sorsát, mégis fölvette a keztyüt , az önérdek, haszonlesés, a kegy és hivatalhajhá- | szók seregével. A kormánypártiak elkövettek min- I dent, hogy a volt jeles alispánt a mint állásából, | úgy most is kibuktassák. Ki volt adva a jelszó: j Scitovszkynak buknia kell! Meg is volt engedve minden fegyver az ellenzékkel szemben. Körte- i seik már napok óta etettek, itattak, vásároltak, az ellenzéknek még az egyes községekbe való bejuthatást sem engedték meg. A csendőrség a legközelebbi falvakban is, természetesen felsőbb parancsra, az ellenzék embereitől »igazolványU követelt. Pénz persze volt bőven. 10, 20, 30, 50, 60, sőt 100 forintjával vette a kormánypárt a szavazatokat. 37 ezer forintot váltott föl a kormánypárt csak a helybeli takarékpénztárban, hol van még működésért többeket kitüntetésre fog ajánlani a főispán. Azt is hallottuk, hogy csak a liberális jelöltek önállóak, befolyásosak és függetlenek. Kétségkívül, hogy akik nem a saját erejükből, hanem Bánííytól kölcsön kapott pénzen szereztek mandátumot, azok mindenesetre önállóak a választókkal szemben, befolyásosak a csalóidra nézve, s függetlenek a közérdektől. * A választási elnök, — akit másfél év előtt a liberális fondorlatok buktattak ki állásából, nehogy valamikép ezen választást vezethesse, — most nemesen boszulta meg magát üldözőin. Először a sorsot nem dirigálta stomfai módon ; hanem annak szabad tért engedett, minek folytán Földváry pártja elsőnek szavazott le ; másodszor, a kir. városi szavazatok beadása közben előzékenyen és soronkivül fogadta el azon kormánypárti szavazók idő-előtti szavazatát, [akik őt tényleg kíméletlenül üldözték, s harmadszor kifogástalan pártatlansággal vezette az egész választást — nem csekély boszuságára egyik-másik liberális pártinak. Vájjon képes volna-e erre egy telivér liberális hasonló előzmények után? Erre udvariasságból ne feleljünk. a másik két pénz-intézet, az adóhivatal s a postahivatal. A balassagyarmati választás a kormánynak legalább 50 ezer forintjába került. Imakönyveket, olvasókat osztogattak s ezzel akarták tévútra vezetni a népet, hogy ők is »keresztény« párt. A választás a vásártéren folyt le két ideiglenesen felállított barakban. A kormánypártnak itt is szabad minden. Az ellenzék között szabadon garázdálkodhatott minden kortes, ellenben a kormány »muszáj« párt részén a főszolgabíró több polgárt, kik csak puszta szemlélők akartak lenni, de a kikre a főszolgabíró gyanakodott, minden ok nélkül, csendőrökkel utasíttatta ki a helyszínéről. Történtek érdekes epizódok a választás alatt és előtt. Egy pataki szavazó odaállván a szavazó bizottság elé, e szavakkal, tenyerén 15 frttal: »E Judás-pénzt kaptam, hogy Latkóczyra szavazzak, de én hitemet el nem adom« Népünk kezd józanodni, az ilyen emberek előtt kalapot kell emelnünk, már kezdik érteni, mit tesz a képviselőválasztás. A kerület papsága kitett magáért, nem akadt közöttük Júdás; dicséret derék iparosainknak, a kik lelkesen kitartottak az ellenzék zászlója mellett, leszámítva természetesen néhány köpönyeg-forgató gyászvitézt. Elismerés illeti a kivezényelt katonaságot, a kiknek parancsnoka még a basáskodó főszolgabírót is rendreutasította midőn hatáskörén túl mert lépni. Ipolyság. Óriási küzdelem után meg lön választva Ipolyságon gr. Zichy Jenő. — A liberálisok elkeseredése leirhatlan ; inzultálnak minden papot, mert egyedül a honti alsó-clerus műve e fényes győzelem. Végelkeseredésüknek egy fényes bizonyítéka a következő két tény a választás utánni éjjelen okt 29—30. közt. A helybeli plébános ablakait a központ derék szolgabirája Szlávy Pál saját kezeivel hatalmas kövekkel beverte. — Oh de mi történik, midőn már diadalittasan, mint derék harcfi futásnak ered, egy markos legény, ki e szép tett szemlélője volt. megcsípi, a menynyire képes volt. elrakja a szolgabíró urat, és ha a segély kiáltásra oda nem fut egyik tisztviselő társa, valószínű, hogy utolsó heroikus tettét végzi a szolgabíró űr. Ime a törvény őre. — Egy második eset pedig a választások előtt történt, á midőn a plébánost és káplánját a liberális urak, mert velük nem tartanak a dicső liberalizmus terjesztésében, macska zenérel tisztelték meg, az alvók nyugalmát zavarva, ordítozták a hozzájuk illő s őket leginkább jellemző szép dalokat. Köztük volt' Szlávy Pál ipolysági szolgabíró is. — Hát akkor ki bünteti a csendháborítókat? Éljen Szlávy Pál szolgabíró. Lecke. Azok ellenében, kik személyeskedéssel vádoltak bennünket, midőn Pór Antal kanonok nevét látva a szabadelvű párt manifesztuma alatt, állásfoglalását, mint katholikus paphoz nem illőt, minden személyi jelleget mellőzve, megróvtuk, — hozzuk a »Nyitramegyei Szemlé«-nek ezen ügyben hozott cikkét, a melyből meggyőződhetnek az opportunista vagy az elvet a személyért feladó lelkek, hogy mi semmi személyes motívumokat nem érintettünk, s még nagyon is kíméletesen méltattuk, az erősebb elbírálásra méltó esetet. A »Nyitramegyei Szemle« cikkét egy országosan" ismert publicistikai s apologéta-iró, egy szentéletü egyházi férfiú, a nyitramegyebeli papság egyik kolumnája irta, kinek megnyilatkozása mint tekintély bizvást elfogadható. A cikket szószerinti szövegében adjuk: Pór Antal híres ember volt egész életében. Már t. i. olyan köznapi, olykor botrányos értelemben. Képviselő korában a vicclapokból egész Magyarország ismerte a Tór Pőnit, amint Tisza Kálmán körül settenkedik. Komolyabb hírre kapott azután, hogy Simor primás szabadulni akarván tőle, Pozsonyba kanonoknak tette. Ott megírta Rónay Jácint életét, oly módon, hogy suttogni kezdtek, ez a Pór minden bizonynyal szabadkőmives. Végre bejutott az esztergomi stallumba s mintha híre veszett volna. Öregebb ember lett, azt mondták, csendes emberré lett, elérte vágyait, breviáriummal kezében engeszteli élete botlásait. Dehogy. Pór Antal él s ma ismét hires ember Esztergomban. Keskeny neki a kanonoki stallum, hát a liberális jelölt plakátjait irja alá s hogy bebizonyítsa, miként vén csontjaiban is még mindig a fiatal Tór Póni vére kering, az esztergomi »Szabadságban« vezércikkezik a liberalizmusról. Mikor ezt a cikket elolvastam, sajnáltam az öreget. Ugylátszik már visszafejlődési folyamat állott be nála, mert a mit Tór Póni soha sem tett volna, az öreg Pór elkövette, leleplezte magát alaposan. Akik róla mint pozsonyi kanonokról azt mondták, hogy kávéházi mulatozásai, beszédei, de kivált azon bizonyos életrajz után okvetetlen szabadkőmivesnek kell lennie, azok ha el is találták az igazságot, bizonyára csak félig ismerték azt fel. Az öreg most a liberalizmusról szóltában elárulta, hogy — zsidó. Nem tudom, mi lehet a dologban, de ha a cikk alatt nem látom aláírva nevét, egész meggyőződéssel azt állítanám, hogy ezt a cikket a »Pesti Napló« valamelyik zsidaja irta. Pór Antal genealógiáját nem ismerem, de ha igaz az, hogy »Stylus est homo«, azon lélektani ismérveknél fogva, melyeket az irók müveinél megszoktam, el sem tudnám hinni, ha nevét nem látom, hogy ezt a cikket egy valamikor theologiát tanult ember irta. Zsidónak tartanám. Megmondom, micsoda ismérvekből következtetem ezt. Először az öreg Pór dicsekszik. Apponyit és Zichy Nándort igen tisztelt, régi »barátainak« nevezi s a többi közt egész naivul elmondja, hogy képviselő korában »mindig ott settenkedett Tisza és Simor körül.« Eldicsekszik, milyen politikát ajánlott ő Simornak és másoknak. Az ilyen beszéd teljesen a »Herko Pater« Henczegi Izorjára emlékeztet s különben is tudvalevő, hogy az előkelő körökben megfordult zsidó el nem mulasztja elmondani, hogy milyen barátjai vannak neki. Azonképpen szerénység hiján s efféle nagyzási hóbortban szenved Pór, akiről tudnivaló, hogy annak idején a politikai nullák közé tartozott. De még feltűnőbb, mikor politikai álláspontját jellemzi. Egész nyiltan ezt mondja: »kormánypárti maradok végső lehelletemig, akkor is, ha Apponyi vagy Zichy Nándor grófok lesznek az alkotmányos kormány élén.« Ha valaki összehasonlítja a három ellenkező politikai álláspontot, melyet Bánífy, Apponyi és Zichy Nándor elfoglal és hallja Pórt, hogy mindenkihez fog ragaszkodni, ha kormányra jut, annak okvetlenül azt kell állítania : ebben a Pórban legalább is zsidó természet nyilatkozik, mert hiszen ez szórul-szóra a zsidók politikai eljárása. Aki ezt nem hinné, annak idézem a »Neutrauer Zeitungot«, mely f. év júliusának egyik számában ezeket irta: »A zsidók, illetőleg azoknak nagy tömege, épp oly kevéssé liberális, mint klerikális, a zsidók egyszerűen szólva opportunisták, saját érdekökben mindenkor a fenállő hatalomhoz csatlakoznak«. Mi külömbség van Pór és a »N. Zeitung« irója között ? Ha Pór valamelyik ősének ereiben csakugyan zsidó vér keringett, csak sajnálni lehet az öreget, hogy ami benne — mint az orvostanban mondják — az átöröklés folytán most kiütött, azt ime öreg, fecsegő szájával akaratlanul elárulta. Mert nem mondom én azt, hogy talán szégyen volna zsidófinak lenni, de politikai elvtelenséggel ország-világ előtt eldicsekedni, azt talán még a dédapja sem dicsérné meg benne. Egy kanonoktól meg éppen hallatlan ez. Ilyen önjellemzés után mi lehet Pór Antal liberalizmusa, melynek a cikkben védelmére kelt? Aki a gyakorlatban ma Bánffyt adorálja, holnap meg Apponyihoz, holnapután Zichy Nándorhoz : képes csatlakozni, s aki ezt cikkben is képes kiírni, anélkül hogy tudná, mit mond magáról, annak hasonló lehet a fogalma is a liberalizmusról. Gseftet gondolhat az alatta, mit törődik ellenben az elmélettel, ha még oly veszélyes s a kath. pap által hirdetni köteles tanokkal ellenkező irányt jelent is az. Pór ezt irja: »A liberalizmus kútforrása azon szeretet, mely már az ó-szövetségben törvényül szolgált és melyet isteni mesterünk, Jézus Krisztus a második, de az elsővel hasonló erejű törvénynek nyilvánított: Szeresd felebarátodat, mint tennen magadat! Ezen szeretet, melylyel az Üdvözítő a világot legyőzte, idézi elő természetszerűen a nagy haladást, melyről a nemzetek régibb és ujabb története tanúskodik. Nemcsak nem gyűlölni senkit, de szeretni mindenkit, ez a mi. a liberálisok főelve, summum princípiuma.« Szégyelje magát kanonok úr, mert elfelejj tette a kis katekizmust. Amit ön itt leirt, az keresztény tan, de nem liberalizmus. A liberalizmus a társadalom és az állam dekrisztianizációját jelenti, uj elmélet, mely a francia forradalomból veszi eredetét és a naturalizmusnak minI den irányban való érvényesítését célozza. Az a j tan, melyet leirt, régi, az civilizálta Európát, a j liberalizmus meg csak egy százados, akkor lépett fel először — a hitetlen bölcsészek által előkészítve — mikor a francia konvent az Istent le-