ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-01-05 / 1. szám

nemcsak a felvidékről és a székely földről, hanem Dunántúlról, sőt már az Alföldről is vonul a nép nagy csapatokban jobb hazát keresni. Ha ezen kivándorlók csupán a pénzszómjtől űzött iparlovagok vagy Csajági és Lőri-féle bukott bankárok volnának, ez még csak hagyján volna, de kezébe veszi a vándorbotot a nemzetföntartó elem, a földműves is, és vonul kifelé egy jobb hazát keresni. Miért? Mert már egy rögöt, egy göröngyöt, egy kunyhót sem mondhat magáénak atyái földjén. A magyar gazda nehezen hagyja el faluját, de még nehezebben hazáját, és ha egyszer rászánja magát erre, bizonyos, hogy nagy baja van. Nem szándékozunk jelenleg foglalkozni azon bomlasztó helyzet okaival, melyek a középosztály pusztulását vonják maguk után.Elegendőnek tartjuk csupán jelezni a hajt, jól tudván, hogy e baj forrásai uralkodó politikai viszonyainkban rejlenek. Ezen viszonyokat egy csapással megváltoztatni nem lehet, a rothadás egy pillanat alatt meg nem szüntethető, de lehet terjedésének útját állani és alkalmas irányitó eszközökkel a bajt enyhiteni. Ily fontos és a nemzet életébe vágó kérdések megoldására a sajtónál alkalmasabb irányitó és felvilágosító eszközt nem ismerünk. A harc, melyet a középosztálynak végig kell küzdenie, a létért való küzdelem. Csak idő-kérdés, mikor következik be a krizis pillanata ? És minél későbbre halasztjuk e pillanatot, minél jobban útját álljuk azon fenyegető veszélynek, mely az emberiséget két ellenséges táborra osztja, — melyek egyikében állnak a privilegizált osztály csekély számú tagjai és a másikban a napról-napra életét tengető óriási néptömeg, — annál nagyobb hasznot hajtottunk a társadalomnak. Midőn a középosztály érdekeinek védelmét zászlónkra irjuk, melléje csatoljuk a munkás-kérdés megoldásának kérdését is, és minden, ezekre vonatkozó tervet, eszmét, gondolatot szivesen üdvözlünk és azoknak tért nyitunk, igen jól tudván, hogy az országokat és az államokat boldogokká nem a Bothschildok milliói teszik. Hisz Anglia óriási kincsei mellett ezren meg ezren vesznek és pusztulnak London utczáin az éhségtől és éhhaláltól. Napjainkban egy erős, izmos és jólétnek örvendő iparos és földműves osztály, tisztességesen ellátott munkásnép képezik a szilárd állami élet feltétlen garanciáit. Ha ezeket sikerűit létrehoznunk, akkor nyugodtan léphetjük át a második ezredév küszöbét. Külföld. (és.) Megszoktuk már, hogy ilyenkor, a külföldi politikában is csendet, nyugalmat lássunk. Most azonban ezt nem találjuk sehol. Érezzük, hogy a csend csak látszólagos és olyan rejtelmes, mint a viharok hirnöke. Három világrészben már is dul oly háború, melynek következményei első sorban az európai államokat érintik. Keleten az »örmény kérdés* támadt, melyre a felelet beláthatatlan. Az angol külügyminiszter igy magyarázza:»Törökország romlásnak indul.« Oroszország óvatos némasággal lesi az alkalmat, hogy rég óhajtott zsákmányát, Konstantinápolyt hatalmában keritsé. Culochowszky fülében folyton hangoztatják, hogy neki kellene vinni ez ügyben a vezérszerepet. Angolország »önzetlen« jóindulattal küldi a földközi tengerre hadihajóit a szenvedő örmények védelmére. A jó Szultán pedig épen ellentéte a mi kedves »Szultán

«-unknak, kiről Verő György azt a bájos zenét irta. — Kétségbe van esve. Egymás után csapja el nagyvezéreit, bebörtönözteti főhivatalnokait és miniszterei olyan benyomást visznek el a velevaló értekezésekből, hogy inkább földönfutókká lesznek, de a sülyedő hajón vitézül megállni nem tartják érdemesnek. Komikusnak mondhatnánk a helyzetet, ha nem volna a háttér olyan nagyon komoly. Mert valóban romlásnak indul azon birodalom, mely egykor egész Európa réme, főleg Magyarországnak kegyetlen átka volt. És a bomlás okai természetesek. Az európai civilizáció mellett, folytonos botrány volt e bűzhödt pogány szellem, melyben semmi erkölcs, semmi nemes gondolat nem élt. A család, a nő helyzete, a társadalmi élet oly alakban nyilvánult ott, hogy szüntelen lazitotta mindazok érzelmeit, kik tisztább légkört ismernek. A mérték most betelt; a sokáig háborgó érzelmek végre kinyújtják a karokat a fegyver után. Azért a keresztény örmények »lázadása« tulajdonképen nem más, mint a keresztény és pogány világnézlet összeütközése, a magát megerősödöttnek érző keresztény népek szabadságharca egy utált elnyomóval szemben. — Hogy ez milyen jelentőségű, mutatja azon döbbentő félelem, mely az európai hatalmakat elfogja e »kérdéssel« szemben. A másik háború Afrikában dul és Itáliába terjeszti a remegést. Ez az Itália! kit a legjobb barátai is egyhangúlag »szerencsétlen«-nek mondanák legalább politikában ! íme itthon a pénz- j ügyi helyzet a legvégső váltságba jutott, a nép j nyomora leírhatatlan és most jött Massanohból a ' lesújtó hir : az olasz sereg tönkre van verve. A nemzeti becsületet meg kell menteni, egyelőre 20 millió szükséges. Hogy azután mi lesz, — és azután ? Ez a jövő titka ugyan, de előre sejthető. Az amerikai villárútól még folyton remegnek Európában. Cleveland elnök üzenete nagy rázkó- ! dást idézett elő. A börzéken kétségbeejtő árhul- i lámzás, szorongó félelem mindenütt. Az amerikai lapok az elnöki üzenetet a keleti kérdéssel hozzák kapcsolatban. Oroszország mindent elkövet Anglia megfélemlitésére, hogy igy törökországi terveit, melyben Anglia eddig a legkomolyabb akadály, annál biztosabban megvalósíthassa. A német birodalomban mindig hevesebb lesz a társadalmi eszmék harca. A borzalmas socialdemocratiát erőszakos eszközökkel akarja a császár elnyomni, bár a centrumpárt még Windhorst idejétől állhatatosan hangoztatja, hogy eszméket Még jóformán el sem gondolhatta a meglepett báró a történteket, mikorra csak azon veszi észre magát, hogy a háziasszony áll előtte. — Jó estét báró ur, — szól ez — ön igazán kedves ajándékkal lepett meg engem, ön valóban szeretetre méltó. E szavakra a báró megkönnyebbülve kezdé érezni magát. Végre találkozik egy — gondolja magában — ki ajándékommal meg van elégedve. — Ah drága nagysád, — igy folytatja fönhangon — valóban boldog vagyok, hogy szerény ajándékommal tetszését megnyerni szerencsés voltam. Gondolom, hogy czélszerü is ? Hirtelen közbevág a háziasszony: Uram ! ha ön valóban nemes és művelt ember, akkor az én csekély hibámat nem tűzte volna ki gúnyolódása céltáblájává ! — De kérem drága nagysád, — szól a báró — hiszen azt mások is használják. Becsületemre mondom, hogy atyám, öregatyám s ezek ősei is használták. — Hah uram ! ne tovább ! ez mégis borzasztó, ön saját házamban kigúnyol engem. Tüstént itt hagyom, s többé látni sem kivánom, — szólt az asszony, s ezzel otthagyta az ámulatában majd kővé meredt bárót. Még mindig nem tudta, ébren van-e vagy álmodik, de a történtek után belátta, hogy nem maradhat itt, fölment szóbájába és csomagolni kezdett, midőn egyszerre csak a szobaleány nyit be hozzá: — Báró ur, — szól a leány — az uraság itt küldi vissza ajándékait. A fiatal ur —• a kardot, az asszony — a borotvát, a kisasszony — a szemüveget; fájdalom az ur nem adhatja vissza a szamarat, mert az összetörött, mint azt látni tetszett; a kis fiu meg széttépte a kosarat. A báró most már mindent értett, s látta, hogy itt végzetes nagy tévedés történt. » Tüstént lemegyek — úgymond — még tán minden jóvá tehető.« — Az ugyan bajosan fog sikerülni — felel a leány. — Az ur épen most adta áldását leányára és a fiatal úrra, kit lent talán látni tetszett, régen szerették a fiatalok úgyis egymást. Báró ur nem akarna nekik gratulálni ? — tette hozzá ravaszul mosolyogva. A báró erre elhallgatott. Mit tehetett? A vasúthoz hajtott, s abban a percben indult tovább vele a vonat, mikor az örömapa poharát a jegyes pár boldogságára emelte. Azóta is sokszor fúrja még a gondolat a báró fejét, hogy ki is tehette meg az ajándékokkal a végzetes cserét. csendőrrel letiporni nem lehet. Sőt a nagy erőikör déssel elnyomott főlapja a socialistáknak, a »SocialDernokrat«, utolsó számában szinte ujong e tény fölötti és diadallal sorolja föl rohamos növekedését a pártnak épen az üldözés folytán. A socialismus terén határozottan szerencsésebbek az ausztriai tartományod. Itt világos célok, határozott jelszavak és megbízható vezérek láthatók, főleg pedig meg van a legszükségesebb kellék : az erkölcsi alap. És igy biztosra vehető, hogy korunk e legnagyobb »kérdése«, a socialismus, példányszerüleg lesz itt megoldva. Az időközi választások mindig ujabb győzelmei a keresztény-socialis iránynak, és a liberalizmus teljesen megbukott, meg van vetve mindenestül. A zsidó újságok kétségbeesett keserűséggel elmélkednek a liberális elvek e pusztulása felett és követelik a kormány erélyes közbelépését azok érdekében. Ez meg is tenne minden tőle telhetőt, de hát a választók félelmet nem ismerő nyugodtsággal buktatják mindenütt a hitelvesztett liberális jelölteket. Steyer-, Morva-, Csehország tartománygyűlései nem sokára tiszták lesznek a liberális elvektől. Ausztriára irányadó a választásokban a »keresztény« Bécs. Ezt pedig — úgy látszik — semmiféle erőlködés nem fo,'ja egyhamar eltántorítani azon iránytól, melyet hosszas küzdelmek után választott. Az összes európai államok közt e tartományok népei nézhetnek legnyugodtabban a bizonytalan jövőbe, mert öntudatos küzdelmek árán elvetve maguktól az ámitás és hazugság jelszavait, az igazság biztos talaján szilárdul állnak a közelgő viharok elé. Az ó-év alkonyán. Az esztergomi katholikus körben 1895. december 30-án felolvasta: MattyasoYszky Lajos. Mélyen tisztelt Uraim! Valóban nem csekély merészségnek tűnik fel magam előtt is, az oly sok szépet és jót, magasztosát és nemeset magában foglaló, — tudományos és tanulságos felolvasások után, minőket a lefolyt évben élveztünk, — egy magamfajta egyszerű, sem az irás, sem az olvasásban anynyira jártasnak, arra vállalkozni: hogy egy ilyen, Esztergom értelmiségét összesítő társaságnak, hacsak negyedórára is lekössem szíves figyelmét, és csak némileg is, valamelyes szellemi élvezetet szerezzek. — De mert egyik igen tisztelt tagtársunk, legutóbbi felolvasásában azon óhajának, reményének adott kifejezést, hogy a felolvasásokban a világiak is mentül többen és gyakrabban részt vegyenek, közreműködjenek; bátorságot vettem magamnak, hogy megmutassam, miszerint eddig is nem az tartott vissza a kisérlettől, mintha e nemes czél csekélységnek, küzdelemre nem alkalmasnak látszott volna, hanem mert e téren járatlanságom érzetében, nagyon is féltem attól, hogy feladatomnak alig leszek képes megfelelni. A hires német költőt, Schillert, midőn közkatonának besorozták, hadnagya folyton sértegette. A költő egyszer, a sok méltatlanságon annyira felindult, hogy sokak előtt azt mondotta : »Ilyen hadnagyot én még sárgarépából is tudnék faragni.« — E nyilatkozatának hire ment, a hadnagy bepanaszolta a fiatal költőt az ezredesnél, aki nem talált más elégtételt, minthogy kirendelte Schillert az ezred elé, kezébe adott egy sárgarépát és egy bicsakot, és ünnepélyesen felhivta, hogy váltsa be szavát. Schiller nem jött zavarba, hanem elkezdett a sárgarépán faragdálni, a munka sokáig tartott, annyira, hogy az ezredes megijedt és felkiáltott: »Teringettét! Hagyja abba! utóvégre is kifaragja azt a hadnagyot.« Én is éppen igy vagyok felolvasásommal. — Nem tudom sikerül-e? de már neki fogtam, hátha még is kifaragom. Azonban nagy vigasztalásomra van egy, eddig az ismeretlenség homályában rejtőző német tudós közmondása : »

Einmal ist keinmal.« Ha nem birok megfelelni a várakozásnak, ha csakugyan minden szorgalommal, gondosságommal és aggodalmasan összeállított ezen első kísérletem, a máig ismert minden szellemi robbantó szerek dacára el nem sülne, vagy hogy újból egy alig használt kifejezéssel éljek, csütörtököt mondana; bocsássanak meg szörnyű módon uralomra ébredett bátorságomnak, mit annál is inkább reménylek, mert magam is sajnálattal vagyok kénytelen beismerni, hogy e téreni tehetségem még az utókor felfedezésére vár.