ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-09-06 / 36. szám

I. évfolyam. Esztergom, 1896. szeptember 6. 36. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Eőlfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 10 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sz, János-utca 33. szám, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden birdetés után 30 krajcár. Veszedelem vagy védelem? Esztergom, szeptember 4. Soha még politikai pártot annyira le nem szóltak, mint a még csak egy éves néppártot. Választásait, a melyeken az erőszak minden kigondolható nemével megbuktatták, kudarcoknak szeretik ugyan nevezni, de fényes győzelmeknek kell azoknak lenniök, mert különben nem foglalkoznának folyton a néppárttal s azon állítólagos veszedelmekkel, a miket a néppárt magában rejt. A legnagyobb veszedelem szerintük az, a melylyel a néppárt a katholikus egyházat fenyegeti. Ezt hangoztatta Perczel belügyminiszter is, a ki különösen meggyőződött a néppárt veszedelmes voltáról saját bonyhádi kerületében azon „tiszta" választások egyikében, a minőknek megakadályozása tolta előtérbe a Treuga Dei eszméjét. A néppárt veszedelmes voltának hangsúlyozása szemben a katholikus egyházzal, nem egyéb közönséges fenyegetödzésnél. Mert azt ugyan senkivel el nem hitetik, hogy az a párt, mely a keresztény, s igy a katholikus érdekek védelmére is alakult, a katholikus egyházra nézve veszedelmes lehetne. Ha tehát a vicinális vasutakban és bank-gründolásban dolgozó liberalizmus állítása szerint, mégis veszedelmes a néppárt a katholikus egyházra nézve, akkor ez a veszedelem csak abban a boszuban lehet, a melyet ők forralnak a katholicizmus ellen azon esetre, ha az auf Gnade und Ungnade meg nem adja magát. Ez állítás más szavakkal annyit jelent: Ha ti katholikusok bele nem nyugosztok az egyházpolitikai törvényekbe, de továbbra is szervezni fogjátok a néppártot, mely egyebek közt e törvények revízióját is tűzte ki célul, akkor majd meglátjátok minő veszedelmet fogtok ezáltal zúdítani a katholicizmus fejére. Mert akkor mi ezt épugy megbőszüljük, amint megbőszültük a Csáky-féle rendelet meg nem tartását, hogy nyakatokra hoztuk az egyházpolitikai törvényeknek egész seregét. S valljuk be, hogy is áll a dolog. Az egész egyházpolitika a boszu müve volt; meg kellett alázni azt az egyházat, mely nem akart kapitulálni a liberalizmus zsarnoksága előtt. Ugyanazt jellemzi ujabb keletű frázis, hogy a néppárt a katholikus egyházra veszedelmes. Meg lehetünk győződve, hogy minél i jobban fog szervezkedni a néppárt, minél I inkább fog szaporodni híveinek száma, annál nagyobb lesz a liberalizmus boszuvágya. De hát az a kérdés, hogy ha mi ezentúl is a kormány szekerét toljuk, meg fogunk-e szabadulni azoktól a veszedelmektől, a melyekkel most fenyegetnek? A tapasztalás azt bizonyitja, hogy nem. Hisz a katholicizmus, legalább a hivatalos katholicizmus, az alkotmány visszaállítása óta, mindig a kormánynyal tartott ; a papság közül csak itt-ott, s elvétve és csak egyesek tartottak az ellenzékkel. Hisz a mostani többség is, mely az országot az egyházpolitikai törvényekkel s mellette egy kis vicinális Panamával boldogította, legnagyobbrészt a papság közreműködésének köszöni létét. Már most ki biztosit minket arról, hogy a liberális párt, ha életének megmentésére szükségesnek fogja találni, nem fog-e ismét kisajátítani valamit a szélső-balnak programjából s uj csapást mérni az egyházra? Hisz a »jó« katholikusok egyik legjobbika Polónyi Géza minduntalan követeli az iskolák államosítását. Nem kell egyéb, mint hogy a kormánypárt ismét megszoruljon és kezet fogva a többi pártok liberális elemeivel — mert ilyenek bőven vannak minden ellenzéki pártban — újra megfoszsza az egyházat valamelyik ezredéves jogától. Hogy pedig erre megvan a kedv, a hajlandóság és az akarat, azt nemcsak a kormányférfiak által tett bizonytalan nyilatkozatokból tudjuk, de azt hozza magával a liberalizmus egész természete, mert a liberalizmus az egyházzal sohasem fog kibékülni, lévén az oly rendszer, amely homlokegyenest ellenkezik az egyházzal. A katholikus egyházat s általában a kereszténységet, mert most már erről van AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A milliomos és én! — Egy adós gondolatai. — A török közmondás azt tartja: »Ha szegény vagy, legalább gazdagnak légy szomszédja.« No, velem is így van, én is szegény legény vagyok, —• szomszédom a milliomos. Hanem azért mégis én tartom magam gazdagnak adósságaim mellett is, őt pedig szegénynek! Múltkor együtt ültünk és ő nekem mondotta azt, hogy »Ön pénzvágyó.« Hogy lehetnék én pénzvágyó, ha soha sincs pénzem ? Ön uram a pénzvágyó, mert önnek van roppant vagyona s nekem semmim sincs. Avagy nem egész élete történetének összfoglalatja ez az egy szó: »

vagyon«? Tett-e egyebet, mint hogy vagyont szerzett? Ki tehet róla, hogy a sors minket kicserélt és helyettem önnek, uram, adta azt a természetet, amely pénzt tud szerezni, nekem pedig azt, amely azt kiadni tudja. Tehetek én arról, hogy önnek több jutott, mint kell és nekem kevesebb, mint kellene ? Adósság ! Mi az adósság? a jövő évek jövedelmére felvett előleg. így tesznek ma országok épp úgy, mint egyesek ! és ha az országok, amelyekben sok a gazdag, nem tudnak kilábolni az adósságból, miért kelljen ezt — mondják az adósok — a szegény embernek tenni? Az adóssága legártatlanabb szocializmus, mely a világ kezdetétől van divatban és a jelen század azt csak tökélyre'emelte. Valóban modern! csak ezt ne törölje el valami párt! A nagy pénznek kétszer van mult ideje: az elmúlt idő és amelyben szereztetett, és aztán mult időbe esik a vagyon, ha azt az utódok elpocsékolják. Első tehát a mult idő, aztán a jelen és a jövömult! A multat, t. i. az elmúlt szerzési időt, munkát, küzdelmet ezzel rajzolom: túlit, fecit, sudavit és alsit! Ezekbe jön a sok küzdelem, türelem, kitartás, a segítő munkással való harc, a test szenvedése, a kényelem hiánya, — csalódás az emberekben (no meg egy kis »kenőcs« ide-oda) és gyakran a közben betegség, mely a kincshez ráadásul megmaradt. Az én milliomosom azzal vigasztalja magát, hogy sok embernek kenyeret szerzett! De ők is fáradtak, hogy neki vagyont szerezzenek! És azok közül hánynak nincs ma kenyere! Mi a jelene a vagyonnak ? Kín és gyötrelem, manap különösen, a nagy pénz idejében; lelki kín ! átok! Lám, én nyugodtan alszom adósságaim mellett, — ezek miatt nem én aggódom, hanem az aggódik az én adósságaim miatt, akinek tartozom! Jó étvágyam is van! nem zavarja sem a börze, sem valuta, sem a bimetallizmus! A »krach« csak jótétemény, a devalvatio csak előny reám nézve! Közben-közben kicsit fizetek és ezzel biztosítom nyugalmamat. Adok, ha kapok, ha nem kapok, akkor kikapok; a hitelezők ijesztgetéseit megszoktam, most már attól sem félek, most látom, hogy ők velem leszámoltak — bensejükben. De az én milliomosom Procrustes ágyban fekszik; remeg minden hírre, ami a börzéről jön, ha lát oly szerencsés halandót, akinek sikerült egy érvágást tenni mások vagyonán (később aztán, igaz, hogy saját nyakát is kitekeri), ha hallja, hogy egy hírneves bankár elvitorlázott Amerikába és a pénzszekrénye a »Kongó-állam« javára lefoglaltatott, megijed, nincs álma, nincs étvágya és remeg attól, hogy »holnap nekem*. Szidja az emberiséget, hogy miért nincs benne becsület? Uram, ennek is a vagyon az oka! Tehet róla a szegény ember, ha látja egyfelől a halmaz kincset és el akar kaparni belőle magának is ? A vagyont is lefejteni kéne évenkint, mint a bort, — akkor legalább jutna másnak is. Ön a »szegény gazdagok «, én a gazdag szegények közé tartozom, mert mig másnak van pénze, addig nekem is jut és ha a gazdagoknak nem lesz, — akkor nekem sem lesz reá szükségem! Hát a jövő ! »Amit nem adsz oda a szegénynek, elviszik mások.« Ha a szegény emberhez jön a kaszás, egészen civilben öltözve, t. i. mint csontváz, ez annyit jelent: »,Ier íiam, hadd itt a nyomort, feküdj egyszerű fakoporsóba, anyád, a föld ölébe és requiescat in pace.« Megy s könnyen itt hagyja rongyait gyermekeinek, de itt hagyja áldását is é s viszi magával a szeretetet! és sírján oly szépen nyílik tavaszkor a kis virág ! De a gazdag ! juj, a halál jön, aranynyal kivert kaszanyéllel — selyembe bujt a csontváz, rámutat a szép görög stylü koporsóra, reá a szép mauzóleumra és reá.... az elhagyandó milliókra és reá az unokák örömére, akik a vagyont lesik, reá az örökösödési pörökre, az ebből származó családi gyűlöletre, az