ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-08-30 / 35. szám

egymással szembe. Ezek a szegény tótok nem emberek, hanem eszközök; nem állampolgárok, hanem helóták és páriák, a magyar alkotmányos szabadság dicsőségére. A svihákság különben is gyámoltalan szolganépet föltételez alávaló erőszakoskodásának, fölfuvalkodott léhaságának érvényesítésére. A svihák basauralom, amely a mult évben kompromittálta néhány konckereső képében Magyarországot, az alkotmányos szabadság legelemibb kikezdéseivel is ellenkezik, s oly népnél lehetséges csak, a mely vagy rongygyá lett és koldussá, vagy a mely ázsiai lusta öntudatlanságban fetreng. Azóta hála a fejlemények gyors tempójának, már itt fönn is sok megváltozott; a »megyei urak* értsd a svihákok, mernek ugyan még csodadolgokat, de a nép legalább érteni kezdi, hogy hisz ezeket utóvégre is ő maga emeli föl, eteti, ruházza s következőleg, ha hatalmukkal visszaélnek, köthet nekik bokrétát útilapuból s énekelhet nótát, mely a búcsúztatóra emlékeztet. A közlelkiismeret kitilt e törvényes garázdálkodók ellen s mind fenyegetőbb hatalommá növi ki magát, mely előtt a bagariák pirulni s a modern zsiványok reszketni kezdenek. E kivánatos jobb fordulatnak siettetésére az kellene, hogy a tótokba egy kis kapuvári besi senyő vért oltanánk ; kellene valami a papiroson hirdetett magyar önállóság és szabadság szelleméből, melyet a liberális államszolgák mindenütt elnyomni és kiirtani törekszenek. Ha a néppárt ezentúl is ugy halad, mint eddig, akkor a szolgaság korában nagy érdemeket gyűjt majd magának a magyar alkotmányosság körül. A soproni nép fölvilágosodottságának következménye az is, hogy ott senki sem kételkedett a kapuvári gyűlés fényes sikerében. Senkinek sem jött eszeágába félni, hogy alispán, szolgabíró, talán lován patonáskodik. Sopron már künn van abból az ázsiai kerületből, melyet Bánffy úr az erdélyi elmaradottságnak sugarával rajzol Magyarország térképére. Stomfa ugyan közelebb van egy-két mértfölddel a nyugati határhoz, de ott nem tudnak magyarul s következőleg nem szokták azt mondani, hogy a törvényt eltaposó, garázda embernek »megkeresik, hogy hol a gyomra.« Ne kívánjuk, hogy bárhol is széles Magyarországon annyira fejlődjenek a visszaélések, hogy bicskával keressék meg egymásnak a gyomra tájékát ; de ha valahol megkeresnék, az bizonynyal Kapuvárott esnék meg, ha nyitrai állambölcsességgel lázítanák föl a magyar nép szabadságszeretetét. Abba azonban már azért sem fognak bele, j mert hiányzik a megye közönségében az a szolgaI lelküség, mely ily merényletekre elég alávalóan vállalkoznék. Végezetül azt ajánljuk a népgyűlések vezetőinek, hogy konstatálják és pedig a gyűlés elején és végén, hogy a gyűlés terén vagy piacán a vaksi is lát töméntelen embert, mert különben, ha a résztvevők másnap azt olvassák a liberális újságokban, hogy alig volt ott néhány szál ember, kételkedni kezdenek abban, vájjon ők maguk is ott voltak-e, s nem tévedtek-e Kapuvár helyett Polgár plébános úr udvarába. Külföld. ben, de azt mindenki sejti, hogy a társadalom egy végzetes küzdelemre készül, melyben két ellenfél fogja vivni az élet-halál harcot: a szociáldemokrácia és a keresztény világrend. A szociáldemokráciát Németországban már eléggé ismerik. Hogy a társadalmat, államot, országot egészen össze akarják rombolni: ezt ezek nyiltan hirdetik. Képviselőik a parlamentben ülnek és kíméletlenül beszélnek, elvtársaik az országban oly erősek, hogy sem Bismarck vaskeze, sem a jelenlegi császár összes hatalma őket korlátozni nem birja. Évről-évre szaporodik választóik száma és a jobbérzelműek rémülve nézik folytonos növekedésüket. Ezen veszedelemmel számolni kell és azért az újabb időben a protestánsok is kezdenek védekezni. Stöcker, a császár egykori udvari papja, fáradhatlan buzgalommal törekszik a keresztényszocializmust terjeszteni a protestánsok talaján. Hasonlókép a conservativek, a német parlament e történelmi tekintélyű pártja, elavultnak találja régi »dicsőséges« elveit és keres uj jelszavakat, melyek az ujabb viszonyokhoz illenek. A legélénkebb szellemi mozgalom indult meg e tekintetben és mindenki keresi azon irányt, mely az óhajtott célt biztosítja. De hát hol vannak azon elvek, melyek a jelen társadalmi bajokat orvosolni képesek ? Wagner professor, a protestáns keresztényszociális párt alelnöke a napokban erre vonatkozólag a következőkép nyilatkozott: >A keresztény szociális reform-munkára legelső sorban képes a centrum-párt, mit én protestáns létemre is kénytelen vagyok meggyőződéssel állítani. Csak másodsorban jöhetnek tekintetbe a conservativek. A többi párt: a liberálisok, a szabadkonzervativek stb. természetesen szóba sem jöhetnek. Sőt a konzervativ-párt is megbizhatlan, mert természeténél fogva sok kérdésnél ellentétben áll a keresztényszociális elvekkel.* A német konzervativ-párt ugyanis nem más, mint a német nagybirtokosok érdekképviselete és így világos, hogy a szociális kérdés egyik legfontosabb részében: a mezőgazdaság visszásságaiban tőle orvoslás nem várható. Ez az oka, amiért a protestáns falusi nép teljesen elfordul tőlük ott, hol ezt teheti. E párt érdekuralom és mint ilyen, szintén képtelen a reform-munkára. Tehát egyedül a centrum lesz képes az ingadozó német birodalomban a társadalmat megmenteni azon fenyegető bajoktól, melyek a megsemmisülésbe taszítanák a jelen rendet. Rendkivül érdekes jelenség az, hogy a centrumpárt, mely első sorban a kereszténység védelmére alakult akkor, midőn a német törvényhozás azt letiporni akarta, jelenleg is változatlanul az eredeti elvek talaján áll. És éppen ezen körülmény, hogy szigorúan és föltétlenül ragaszkodik a keresztény elvekhez, e magatartása tette őt keresztény-szociálissá, legutóbb pedig a szó szoros értelmében néppárttá. A centrumban ezt mondják: »Nekünk keresztény-szocialistáknak kell lennünk, mert keresztények vagyunk. Nekünk a nép pártján kell állnunk mindenben, mert a becsületes törvényhozás egyetlen célja: a nép jólétének előmozdítása.* És erre a centrum kitűnően képes azért, mert folytonos és őszinte összeköttetésben áll a néppel. A párt kebelében külön bizottság van, melynek feladata a választók óhajtásait és szükségleteit szemmel kisérni és a pártot szüntelen érintkezésben tartani választóival. A nép között pedig a centrum-párt állandóan él azon gondos szervezés által, melyet soha el nem hanyagolnak. Községenkint vannak a centrum-választók egyesületei, melyek a kölcsönös viszonyt folyton ápolják, az összetartás érzetét folyton ébren tartják. Ily szervezet mellett aztán a párt biztosan számithat a nép támogatására és ezen körülmény adta a centrumnak azon nagy erőt és tekintélyt, amelynél fogva a parlament leghatalmasabb és döntő befolyású pártja. lelke el ne teljék hivatása rettenetes gondolatával s az égi tanokból kiömlő fénysugarakból ne hallja, mint hallotta Mózes: Old meg sarud szíját! . . . Igen, mert a képezdei tanárok előtt a terhek és kötelességek, az áldások és apostolság magasztos, de felelősséggel terhelt mezeje nyilik meg. Őrei s sáfárjai lettek a hit és tudomány kincseinek. A tudást a a hittel, az ismereteket az erénynyel összekötni, beoltani a hazaszeretetet, mely Krisztus törvényeiből felénk ragyog, szilárdan megállani helyüket a napi szenvedélyek izgalmai, az emberi vélemények ingadozásai közepette, tanítani az ifjúságot az oktatás apostolatusa által, mely téren fényes példák állanak előttük, a férfi erő minden lelkesedésével működni közre, hogy a vallásos, hazafias élet fája gazdag lombokat hajtson: ezekben fogja az uj tanári kar hivatása méltóságát fölismerni. Kisérje Isten kegyelme léptüket, legyen termékeny a mag, melyet a népnevelés termő talaján Isten nevében elvetnek. JLan/^fJr Egy népgyűlés. Hazaérvén Kapuvárról, nagy ámulatomra azt olvastam, hogy bizony ott alig volt ember, annak is a fele gyerek meg asszony! Nézem a lap cimét; hát valami pesti liberális újság volt. Hazudni tehát liberális divat, gondoltam magamban, vagy ahol hazudni nem az, akkor fölülni. A kapuvári gyűléssel a liberálisok liberálisan végeztek, vagyis miután nem lehetett szétugratni a gyűlést és Sopronmegye alkotmányos érzületű tisztviselői nem nyitrai figurák, hanem képzett, művelt, nevelt emberek, hát elhazudják a gyűlést. Azt hazudtak, hogy háromszázan hallgatták a szónokokat s azoknak is javarésze asszony volt. Pedig nem háromszázan voltak, hanem hét vagy nyolc ezren. Különben ott a néppárt úgy áll, mint a fal s nincs hatalom, mely azt szétrobbantsa. Nyitrai svihákok arra felé nincsenek; a nép öntudatra ébredt, s nem meghunyászkodó, alázatos tót nép, a melynek szemében eddig egy szolgabíró kis isten volt, a papság a nép ellenőrzése alatt áll, s ha megakarna feledkezni kötelességéről, hát maga a nép szorítaná falhoz az ilyen tétovázó s másfelé kacsintó lelkiatyákat. Ugyancsak nagy különbség van e részben az ország egyes vidékei közt; de sehol sem szökik ez a különbség annyira szemünkbe, mint mikor Kapuvár vidékének népét s a nyitrai, stomfai, vagy trencséni szegény tótokat állítjuk Még egy keveset beszélgettünk és elaludtunk. Reggel a folyosón történt nagy lótás-futás ébresztett fel álmunkból. A kívülről behallatszó káromkodás arról győzött meg bennünket, hogy künn nagy baj lehet. Fölugrálunk, az ajtóhoz rohanunk csizmáinkért, de ott mit sem találunk. Kiabáljuk a pincért, ez megjő, de azon szomorú jelentéssel, hogy csizmáinkat nem hozhatja be, mert az éjjel a sehonnai jött-ment csizmatisztitó — nem lehetett más — reggelre minden vendég lábbeliét elemelte s ma már az Isten tudja merre járhat. Szörnyen elképedtünk. És rá tekintettem Pali barátomra, de nem szóltam neki. Kértük, hogy nem-e lehetne csak addig is kapni a vendéglőstől, mig tudunk valahogyan venni, vagy szerezni. Kérem a korábban felkelt vendégek már a papucsokat is lefoglalták — volt a válasz. S igy, miután ez esetben is meggyőződten arról, hogy »Ki korán kel. aranyat lel,* ha nem is aranyat, de ez esetben csizmát és papucsokat, egyet gondolva, miután arról is meggyőzött bennünket a pincérnél még inkább gyalázatot valló vendéglős, hogy mi már hamarosan nem is juthatunk lábbelihez, így szóltam Pali barátomhoz : Nincs más tenni valónk, a kár, a gyalázat megtörtént, még most elég korán van, mezítláb a fürdőre be nem mehetünk, fogassunk be s men- j jünk haza, estélig haza érünk, hazáig akár le se szálljunk a kocsiról. Pali szó nélkül beleegyezett, tudta azt, hogy Ő volt oka fatális helyzetünknek, s szófogadatlansága okozta veszteségünket. (Vége köv.) —cs.— Egy országban sem élesedtek ki anynyira a társadalmi kérdések, mint a nagy német birodalomban. Az összes politikai pártok majdnem kizárólag a zilált közviszonyok hatása alatt állnak és versenyeznek programmjaikban a szociális elveket hirdetni. Az élet szükségletei e térre hajtják az állam ügyeivel foglalkozókat és a nép fölvilágosultsága sürgősen követeli a törvényhozástól, hogy meddő elméleti viták helyett a nép valódi javát igyekezzék gondozni. Ez áramlat pedig oly erős, hogy elsöpri az eddig virágzott politikai irányokat és vas-következetességgel hajtja az államférfiakat. Még ugyan zavar és tájékozatlanság uralkodik sokak elméjéVárosi közgyűlés. Folyó hó 26-ikán délelőtt tartott városi közgyűlésre a képviselők csekély számban jelentek meg. Elnöklő polgármester megnyitván a gyűlést, azonnal megindult az interpelláció. Tátus János az iránt intézett kérdést a gazdasági tanácsoshoz, miért végzik a fuvarozást a város részére mindig ugyanazok, s miért nem nyújt többeknek is keresetet. A tanácsos azt felelte, hogy a nagyobb fuvarozás mindig ki lett előre dobszóval hirdetve. Az Uj-sor szabályozása ügyében beadott indítványa felől interpellált ismét Tátus János.