ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-08-16 / 33. szám

elmondotta az országgyűlésen az »igent« vagy pedig a »nem*-et, úgy a hogy azt tőle kivánták. Nem törődött semmit kerületének hangulatával; választói nagy többségének akarata ellenére megszavazta a polgári házasságot és a polgári anyakönyveket s most midőn látja, hogy a felbőszült népakarat elakarja söpörni mandátumát egyszerre »tisztelt választó polgártársaihoz« fordul s még dicsöiteni is meri a polgári házasságot és mindent, ami azzal jár. Hiába tiszteli most polgártársait, tisztelte volna őket akkor, mikor azt akarták, hogy ne szavazza meg a polgári házasságot. Miután tehát érzi, hogy nem jó fát tett a tűzre, nem bizván ékesszólásának meggyőző erejében, most valami nyomtatványt küldött szét választóihoz, mely úgy látszik beszámoló akar lenni, voltaképen pedig nem egyéb, mint a liberális lapokból összeszedett frázisoknak értelemnélküli keveréke, vegyitve természetesen a néppárt megrágalmazásával. Kobek úr a liberális iskolának hive, mely szerinte is évtizedek óta intézi az ország sorsát. Ebben igaza van, mert az meg is látszik a nép nyomorúságos állapotán, a mely azóta, a mióta a liberálisok kormányoznak, kezébe veszi a koldusbotot s évenkint ezrivel vándorol ki Amerikába. Hogy azonban magát liberálisnak hirdeti, azzal ugyan nem törődünk, mert ezt a dicsőséget sem a liberális párttól nem irigyeljük, s még kevésbbé őt a liberálisoktól ; azonban, hogy a liberális tábor számára már a király szent személyét is konfiskálja arra nem találunk szavakat. Ezt még eddig senki sem merészelte kimondani, még a liberálisok sem, s ugy látszik a köbölkúti kerület liberális képviselője maga sem volt tisztában azzal, mit mondat el vele a liberális párt beszámolójában. Nehogy azonban egyoldalúsággal vádoltassunk, hadd álljon itt Kobek urnák a király személyével űzött korteskedése: » Annak, hogy politikai állapotunk ma általánosságban ilyen kedvező, igen nagy része van a mérsékelt, de önérzetes magyar szabadelvüségnek, mely az ország sorsát évtizedek óta intézi, s melynek legmagasabb és legdicsóbb képviselője maga a felséges királyi* Még eddig sohasem olvastuk, hogy valamely politikai párt enynyire reklamálta volna a maga számára felséges királyunkat! Ország-világ ismeri Ö Felségének vallásos lelkületét, tudja mindenki, mily kinos lelki küzdelmébe került, mig a liberális törvényeket legmagasabb szentesítésével ellátta. Mindenki emlékszik a liberális lapok pressziójára, melylyel akkor a király lelkére hatni iparkodtak, midőn pedig azokat szentesitette, a dicséretekre, miket nem a király liberalizmusának, de alkotmányos érzületének zengedeztek, s most egyszerre előáll bátorkeszi Kobek István és a királyt ugy állítja oda, mint a liberalizmusnak legmagasabb, legdicsóbb képviselőjét. Ennél nagyobb visszaélést eddig csak Tisza Kálmán követett el, midőn Szent Istvánt ugy mutatta be a nagyváradiaknak, mint a liberalizmus első apostolát. Ha Kobek képviselő ur semmi egyebet sem olvasott volna, mint azt a könyvet, a melyet a mult évben egy kormánypárti iró adott ki »A király« név alatt, akkor meg nem sérti a király felkent személyét azzal, hogy őt oda állítja, mint a liberalizmus legmagasabb, legdicsöbb képviselőjét. Merné ezt csak valamelyik ellenzéki párt tenni, ugyan neki esnének a liberálisok. Arról nem akarunk szólni, hogy a képviselő ur a milleniumot is a kormány számára konfiskálja. Azt is a függetlenségiekre bízzuk, végezzék ők el vele, a kikről ugyan a titkos szövetségből kifolyólag állítja, hogy tisztességes fegyverekkel küzdenek, de másutt kimondja, hogy politikájuk »Magyarország vesztét akarja.« de azt már konstatáljuk, hogy a kvóta-fölemelését » szinte lehetetlenségnek* tartja. Ugyan minek ott az a nyújtható »szinie* szócska? Bizonyára csak azért, hogy ha a kormány beleegyezik a kvóta-fölemelésébe, amit majd neki is mint kormánypártinak meg kell szavazni, akkor mondhatja tisztelt választó s újra megterhelendő polgártársainak, hogy hiszen a beszámolóban nem lehetetlennek, hanem csak »szinte lehetetlennek« mondta a kvóta fölemelését. A mit a néppártról ir, arról saját szavaival mondhatjuk, hogy -»nem tudja mit cselekszik.* Ha pedig tudja, annál rosszabb ; mert akkor megrágalmazza a néppártot. Mert azt mondani, hogy a néppárt föllépése »erőszakos,« nem egyéb mint a néppárt ellen szórt rágalom. Kérdezhetjük ugyanis, hol erőszakoskodott eddig a néppárt ? Talán a nyitrai vagy a stomfai választásoknál ? Vagy a vasvári, várnai, szécsényi és lovászpatonai népgyűléseken ? Ki csinált mindezeken a helyeken botrányokat? ki erőszakoskodott, rabolta a szegény nép választói jogát, éheztette, esőben, hóban negyvennyolc óráig kényszeritette állani a választókat? Nem a kormánypárt csinálta mindezt? Mily nagymérvű rosszakarat kívántatik ahhoz, saját pártjának bűneit rákenni a néppártra! A papságra is ráfogja, hogy »a régi állapotok sokkal rendetlenebbek voltak az ujaknál.« Minthogy pedig a régi állapot szerint a papság vezette az anyakönyveket, ezért a bőkért mondjanak a papok köszönetet a tudós képviselő urnák, de nemcsak a katholikus papok, hanem a protestánsok meg az izraeliták is, mert hiszen eddig ők vezették az anyakönyveket; arról pedig, hogy a népnek az uj rendből semmi kára sincs, beszéljen a nép maga vele s mutassa ki a községi számadásokból, mit fizettek már eddig az uj rendre, s fognak jövőre is. Kár, hogy a képviselő úr ezeket el nem mondotta, mert bizonyosan találkoztak volna akárhányan a népből, a kik ott szembe megmondották volna, hogy bizony mindez nem igaz. Azt kegyes elismerni, hogy az egyházpolitikával fölizgatták a kedélyeket, de annnak eltörlésével már nem szabad a népet izgatni. Lehetetlenségnek tartja, hogy találkozzék oly »lelkiismeretlen kormány«, amely »a korona által szentesitett eme hasznos törvények megsemmisítésére vállalkoznék. « Ugyan, ugyan képviselő ur, minek ismét ez a szemfényvesztés a koronával és a szentesítéssel. Hát még azt sem tudja, mit csinálnak önök ott az országgyűlésen? Mi ugy tudjuk, hogy majdnem egész éven át. a korona által szentesitett törvényeket változtatnak, helyökbe ujakat csinálnak és újra szentesittetik. Hiszen ezek a mostani törvények is már szintén szentesitett törvényeket semmisítettek meg. Hát ez szabad volt ? Vagy képviselő létére még ezt sem tudná ? Akkor kár volt öt évig a mandátumot zsebelni! De azt sem fogják ám a köbölkúti kerületválasztói elhinni, hogy a néppárt a vallásfelekezeteket egymástól elidegeníteni igyekszik. Kobek ur bizonyosan nem olvasta a néppárt programmját, mert ha olvasta volna, ilyet nem irathatott volna, vagy ha olvasta, akkor-akkor maga a szives olvasó fogja mondani, mit tett, midőn ezt neve alatt kiadta. Éppen ily megítélés alá esik az is, amit a néppártról és nemzetiségekről mond. A liberálispártnak az egyház és a papság elleni ördögi gyűlölete eddig semmiben sem nyilvánult oly erős fokban, mint ama gyalázatos javasA feleségével átellenes sűrű cserjék közül gyors ugrással, egy megtört alakú, kimerültséget mutató, iiatal arcú férfiú jelenik meg, kiben egyszerre fölismeri a bojtár urasága csavargó, léhűtő naplopó fiát. Ah! Itt vagy Juliskám! Jól tetted, hogy megjöttél. Jöjj csak hozzám közelebb, egészen mellém, hajtsd keblemre fejedet, ölelj át, úgy! úgy! — mondja a naplopó. A villogó sötét éjszemű asszony arca lángoló pirba borul, ajkai, melyeknek még lehelete is kábit, oda fórnak a csábító ajkához, karjai körülfonják a léhűtő derekát, a nagyúri naplopó szerelmi mámorában e közben vall neki, gyalázatos nagyúri szerelmet, megígéri a bűn magas zsoldját. »Elég már gazcsábitó« riad rájuk valaki e percben, ki nem volt más, mint a bojtár. A szerelmesek rápillantanak ennek dult arcára, de a másik pillanatban megvillanik fényes baltája, s egy tompa ütéssel halálos csapást mér a csábító fejére. Vérfagylaló hang szegődik a tompa ütéshez, — halál reád boldogságom elrablója — kiáltja vérben forgó szemekkel a bojtár. A csábító jajszó nélkül rogyik össze, mély sebéből csendesen szivárog a vér, s vele az élet. Az asszony sikoltozva rohan el a véres helyről, de vállain szétömlő repülő haj fürtéi a sötétben megakadnak a kert sűrű bokrai között, kétségbeesve akar szabadulni. »Ne félj tőlem hűtelen, ne félj !« kiáltja utánna a bojtár, nem bántlak, azt akarom, hogy élj, hogy bűnöd emléke örökké téged kínozva éljen emlékedbe. Ismét csendes minden. A csikós visszatér a kis nádfedeles házhoz. »Isten veled ! örökre Isten veled boldogságom tanyája* mondja lemondólag. Majd megerednek könyűi, melyeket letörülvén lobogó ingujjával, fölkap paripájára s eltűnik a néma éjben még a pusztáról is . . . örökre . . . * Szelid őszt jelző pokháló-szálak fűződnek a dérlepett virágok harmat gyöngyeihez. Nehézkes ködös felhők úsznak a láthatáron, az őszi napsugarak gyengén melengetik a hervadásnak induló beteges mezei virágokat. Vándormadarak húzódnak a melegebb éghajlat alá. Csendesül a puszta, a nyáj őrzőjével kezd bevonulni téli szállására. Ilonka-pusztán is utoljára delel Barna Gyurka fürge ménese. A karám előtt az öreg csikós számadó eszi fölfordított véka tetejéről az ebédet, egy halavány beteges menyecske kínálgatja szomorú bánatos arccal. »Nincs valami baj otthon ! kérdi az öreg csikós leányát hosszú hallgatás után«. A menyecskének felelet helyett megerednek könyűi. »Felelj leányom ! tudom, hogy az van. Hisz elvagyok én már készülve mindenre.« Az asszony kötényével elfödve szemeit zokogja: »Az öreg uraság tegnap kiadott rajtunk. Sz.-Mihály naptól fogva nem lesz többé helyünk sem itt a pusztán, sem otthon.« Az öreg számadónak kiesik kezéből kanala, megerednek könyűi, s kérges tenyerével födi el szemeit. »Látod, látod leányom ! mondja kis szünet után« bűnöd öregségemre koldusbotot adott kezembe. Nemes Antal. Az esztergomi tanítóképző történetéből* Eljutottunk intézetünk vándorlásának történetéhez. Valóban borús napokat fogunk itt vázolni, s hogy intézetünk fönmaradt, s hogy ama valóban csekély eszközökkel, melyekkel rendelkezett, mégis tudott megfelelni a magasztos feladatnak, melyre hivatva van, ezt egyedül Zajnay János, akkori igazgatónak és tanártársainak köszönhetjük, kik valódi önfeláldozással, küzdve a szükséggel és közönynyel, a körülményekhez képest mégis oly lelkes népnevelőket neveltek, kik mindenkoron hivatásuk tudatában voltak. Az esztergomvárosi elemi iskolai tanító-testület minden tagja innen került ki, s Esztergom városa büszke tanítóira. Beszélvén ez intézet volt növendékeivel, sokszor emlegettük az intézet silány viszonyait és ama óriási nehézségeket, melyekkel * Mutatvány az intézet folyó évi értesítőjéből.