ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-01-26 / 4. szám

I; évfolyam. Esztergom, 1896. január 26. 4. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 10 krajcár. Felelős szerkesztő s Kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFT KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PitOHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sz. János-utca 33. szám, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdetés után 30 krajcár. t Ihilánszky Nándor pécsi püspök. Szomorú szívvel értesülünk, hogy a magyar kath. egyháznak gyásza van. Főpapságunk egyik tagja, egykoron az esztergomi fömegyének disze, Dulánszky Nándor pécsi püspök f. hó 24-én éjjel a mulandó lét köréből az örökkévalóságba költözött. Egy püspök halála nem csupán egyházmegyéjének gyásza, jóllehet az bánkódik fölötte első sorban. De gyásza az az egész országnak, gyásza az egész egyháznak. Az apostoli jelleg és missio, Péterrel a sziklával való szoros összefüggése a püspöki hatalom- és méltóságnak, az apostoli kapcsolat, mely a tizenegyet fűzte Péterhez és azok után valamennyit fűzi a római pápához — ez az apostolatus egységének eszméjében az egész egyház eszméjét hozza kifejezésre. Ha tehát egy püspök meghal, e halál, e veszteség visszahat az egész egyházra; mert az apostoli successiónak egyik hordozója halt meg. Ilyen gondolatok között veszünk búcsút az Urban elhunyt Dulánszky püspöktől s szerető szivünk gyászában hajlunk meg, az Isteni gondviselés akarata előtt. A néppárt nem felekezeti párt. Esztergom, január 25. Ámbár az ország ellenzéki pártjai saját maguk érdekében is roszalják a kormánypártnak alkotmányellenes, a polgári joggal és szabadsággal össze nem egyeztethető s a jelenkor humanizmusát is mélyen sértő harezmodorát a néppárttal szemben: abban mégis megegyeznek a kormánypárttal; hogy a néppárt veszedelmes, mert felekezeti párt, s mint ilyen felekezeti alapon alakulván meg, felekezetekre bontja az államot s újra beviszi az ország tanácstermébe s íinnan az ország minden zugába a felekezeti villongásokat, melyek azután könnyen lángba borítják édes magyar hazánkat. Nézzünk szemébe c súlyos vádnak, vájjon bir-e alappal \> Mert ha e vád igaz volna, hazafiságunk meg nem engedhetné, hogy csak egy percig is hivei lep'' ünk a néppártnak, sőt arra kényszerítene, hogy minden törvényes, becsületes és alkotmányos eszközzel a legnagyobb hévvel küzdjünk e »béke-bontó veszedelmes« párt ellen. Tehát igaz-e, hogy a néppárt felekezeti párt ? Hogy e kérdésre helyes feleletet adhassunk, különbséget kell tennünk elvek és érdekek között. A párt lényegét, jellegét, elnevezését mindig az érdek határozza meg vagyis a cél, mely végett alakult. Már most mi a néppárt célja, melyik az az érdek, melynek szolgálatába állott'? Vájjon egy felekezet érdekeinek kizárólagos szolgálata képezi-e célját a néppártnak? Tessék erre a kérdésre felelni, és pedig a párt hivatalos programmja, alapján, mert ettől a felelettől függ nyilván azon fökérdés megoldása is: vájjon felekezeti párt-e a néppárt? Miután e kérdésre a néppárt által kibocsátott programm alapján tiszta lelkiismerettel mást felelni nem lehet, mint, hogy nem egy felekezet érdekeinek kizárólagos szolgálata képezi célját a néppártnak: a fökérdésre is azt kell felelnünk, hogy a néppárt nem felekezeti párt. A néppárt célja, ami minden becsületes pártnak kell, hogy célja legyen: az ország összes népeinek jóléte, közj ava, közérdeke felekezeti, nemzetiségi s osztály különbség nélkül. No már ez nem felekezeti cél, ez politikai cél; a néppárt tehát nem felekezeti, hanem politikai párt; s mivel célja, melyre tör, nemcsak nem veszedelem az országra, de szükség, azért a néppárt nem veszedelmes az országra, hanem hasznos és szükséges ; mivel továbbá a nép érdekeit, a független polgárság közérdekét kívánja szolgálni szemben a hatalmi önkénynyel, a párt és klikk-uralom önző törekvésével, azért helyesen nevezi magát néppártnak. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Egy kis tévedés. »Tessék kiszállni . . . Moszkva,« kiáltá a vasúti kalauz, midőn az Ázsiából jövő gyorsvonat az állomáson nagyokat prüszkölve megállott. »Csomag . . . esomag.« kontráztak erre a hordárok, a nagy városok e nyüzsgő, hangya népe, kiket legfeljebb csak a nagy gégéjű fiakkeresek tudtak még túlliczitálni. Az utasok ny;ikra-főre siettek kiszállni, hisz égtek már a vágytól minél elébb övéik karjaiba röpülni. Ami csakhamar meg is történt. De nem akarok többet erről szólni; fölösleges, mert, hogyan történik ez, úgy is tudja mindenki. Inkább felhívom a szives olvasó figyelmét a kiszállók egyikére, akinek magatartása, alakja s magaviselete talán érdekelni fog bennünket. Egy sovány, beesett arcú, erősen megviselt férfiú volt ez. Ajkaival izgatottan harapdálta dús szakállát. Szemeivel, melyek sötétek voltak mint a késő éjszaka, fürkészőleg nézett a perronra. Mintha keresett volna valakit. A mennyire ruhája után Ítélni lehet, intelligens embernek látszik. »Hé, hordár« kiálta egyszerre a közelében levő közszolgára. » Parancsol ?« »Csomagom ugyan nincs, de vezetőre, azaz inkább útbaigazítóra volna szükségem. Nem tudná megmondani ... de mit is csinálok,« — gondola folytatólag — »izgatottságomban azt sem tudom, mit teszek, honnét ismerné a szegény ebben a nagy városban.« »Tessék csak parancsolni, eligazítom úgy mintha otthon volna.« »Nem, jó ember, most jut eszembe úgy se segíthet rajtam. Keresek valakit, nem fogja ismerni. « »Talán mégis ismerem, buzgólkodott a hordár, kérem a nevét.« »Hiába mondom. De megmondhatom. Egy Marokow nevü asszonyságot keresek,« »Marukow? . . . hogyne ismerném. Csakhogy az már rég meghalt; még házmester koromban. Nem tudta elviselni egyetlen gyermeke elhunytát. Folyton szomorkodott meg sirt. Én mindjárt gondoltam, hogy ennek jó vége nem lesz, és igazam is volt.« E szavakra az idegen, mintha sóbálványnyá változott volna, úgy állott helyén. Ajkai görcsösen vonaglottak, ujjai pedig ökölre szorultak. Néhány pillanatig tartott ezen állapot. Végre lecsillapult. »Köszönöm jó ember a felvilágosítást. Isten önnel.« Ezt mondva egy rubelt nyomott a csodálkozó hordár kezébe s hirtelen eltávozott. A pénztárnak vette útját. Egy negyedóra múlik el, ismét fütyöl a vonat s emberünk ugyanazon az uton, amelyen jött, távozott. Nehezen indul a mozdony, mintha csak az a mélységes keserv is, amely az utas szivét marcangolta, nyomott volna a latba. A szives olvasó bizonyára kíváncsi már, ki tulajdonképen a rejtélyes egyén. Elmondjam? . . . Nem teszem. Figyeljük inkább meg gondolatmenetét, önmagát fogja igy megismertetni. »Áldott Istenem, mormogá komoran maga elé tekintve, még ez is« . . . még ez is . . . Nagyok a csapások, melyekkel sújtasz . . . kétségbeejtők ... de miért is kell annyit szenvednem ? mit tettem ? . . . Egész életemben Neked szolgáltam . . . Szibériába azért küldtek, mert hű katholikus voltam ... és mégis . . . De jaj, mit teszek ... Oh Uram, bocsásd meg e meggondolatlanságomat . . . elragadtak szenvedélyeim . . . nem, így ne tovább . . . igy nem szabad gondolkodni . . . Egy katholikusnak legalább nem, Ő, ki mindent végtelen bölcsesége s atyai jósága szerint intéz, tudja mire jó ez . . . Szegény Klotildom, szegény kis Erzsikém . . . milyen nagy lehetnél már . . . 5 év . . . hosszú idő a rövid ember életében . . . hm 5 év ... Mi minden történhetett azóta drága hazámban, szép Lengyelországban. Siratják-e még az anyák gyermekeiket, az arák jegyeseiket, vagy már kiapadt a keserű könynyek árja . . . hah az országnak átka az a . . .