ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-08-09 / 32. szám

szemébe nézni, melyek úgy közjogi- mint egyházpolitikai helyzetünknél fogva fel fognak merülni és midőn egyfelől szilárdan meg kell óvni Magyarország jogait és nemzeti érdekeit Ausztriával szemben, másrészt politikai tekintélyivel, bölcsességgel s figyelemmel kellene eloszlatni a keresztények hazafias aggodalmait ? A parlamentáris rendszer tisztessége, ennek biztossága megköveteli, hogy az, aki valamit vétett, a ki mint miniszterelnök képtelen helyét betölteni, vonja le annak a következményeit, hogy vele szemben is vonassanak le a következmények. Ha a felelősségnek ezt az elvét az alkotmányosságból kidobjuk, ha lehet ezzel játszani, ha lehet a nemzet önérzete, alkotmányos joga ellen frondör támadásokat elkövetni s tovább kormányozni és tovább dőzsölni a hatalom birtokában, mintha semmi se történt volna : akkor a nemzetnek a hatalommal szemben minden biztositéka megszűnik, és akkor a parlamentaris kormányzat hazug leple alatt kivagyunk szolgáltatva kísérletezéseknek és merényleteknek. Azért Bánffy ha mielőbb megy, elviselve saját tetteinek felelősségét, nemcsak parlamentaris elvet fog egyszer életében szolgálni, de tetteiért bűnhődve, egyúttal mint politikus legalább egyszer erkölcsi cselekedetet is végez. — „Káros hatású izgalmak." Hogy a zsidó kézben levő sajtónak folytonos lármája mennyire képes megtéveszteni még a jobb akaratú és gondolkozású férfiakat is, kitetszik Nagy Istvánnak, a nemzeti párt derék képviselőjének nyilatkozatából is. Sopronmegyében nagyon szorítván őt a néppárt, midőn fölszólitották, hogy jövőre néppárti programmal lépjen föl, azt válaszolta, hogy a »néppárt káros hatású izgalmakat« okoz. Ezt a liberális frázist a liberális lapokból szedte a képviselő ur, a kin csodálkozunk, hogy nem tudott a saját fejétől valamit kitalálni. Hát a kormány nem izgatja már pár esztendeje az országot ? Mi volt az. a mi az ország békéjét földúlta, mint a kormány egyházpolitikája ? Azután nem tudja a képviselő ur, hogy minden politikai agitáció bizonyos fokú izgatottsággal jár? Hisz a nemzeti párti akciónak is csak akkor lesz eredménye, ha képes bizonyos izgalmakat előidézni. Az izgalom szükséges, hogy a kóranyagot kidobja a testből és a nemzeti pártnak politikai elvei, úgy látszik, csak azért nem hódítanak oly széles körben, mert nem tudják izgalomba hozni a választó közönséget. Egyébkint abból is látható, hogy mennyire szükséges a néppárt, mikor még oly férfiak is mint Nagy István, meghagyják magukat a liberális lapok által félemlíteni s utánuk darálják az elkoptatott és üres frázisokat.f Komoly férfiak az ilyeneknek többé föl nem ülnek. A néppárt nem izgat, hanem alkotmányos uton terjeszti elveit. Izgatnak a zsidó lapok és a velők egy járszalagon járó liberálisok, kik saját fejőkkel még gondolkodni sem tudnak, hanem utána csiripelik azt, a mit nekik a Pesti Hirlapnak recipiált munkatársai elfütyölnek, — Néppárti gyűlések. Augusztus 9-én újra három helyen, Vas-, Fehér- és Veszprémmegyében tart a néppárt gyűléseket. Kőszegen elnököl Eszterházy Ferenc gróf. Az »uj rend«-ről szónokol magyarul Kévész István, németül Zelenyák János képviselő. »A kisipar és kisgazdaságról.« Magyarul Major Ferenc, németül Marsovszky Endre. Végül elnöki zársző. — Az ettyeki gyűlésen elnököl Apponyi Géza gróf. »Tetszik-e az uj rend?« Tartja magyarul Lepsényi Miklós, németül dr. Wildfeuer Károly tanár. »A kisipar és közgazdaság.« Tartja magyarul dr. Vargha Dezső, németül Losonczi Szabó Endre. »Politikai helyzetünk és a néppárt.« Tartja Buzáth Ferenc gyógyszerész. Végül elnöki zárszó. — A lovász-patonai gyűlésen elnököl Zichy Nándor gróf. »Politikai helyzetünk.« Tartja Orbán János. »A kisipar és kisgazdaság.* Tartja Bakonyi Elek dr. »A néppártról.* Tartja Hédey Ferenc. »Az uj rendes a néppárt.« Tartja Kálmán Károly. Végül elnöki zárszó. — A kapuvári néppárti nagygyűlés augusztus hó 23-án fog megtartatni. — Augusztus 16-án Nagy-Mártonban lesz néppárti nagygyűlés, melyen Zichy Nándor fog elnökölni. Beszélni fognak Marsovszky Endre a kisipar és kisgazdaságról. Zelenyák János dr. országos képviselő az uj rendről. Horváth Ferenc az uj rendről horvátul és Miletics János a közgazdaságról. — Mezökovácsházán augusztus 23-án lesz nagy néppárti gyűlés. A gyűlésen Zichy Nándor gróf elnököl. Szónokolnak dr. Bakonyi Elek, dr. Prohászka Ottokár és Bartha István. Mi nyomja a jegyzőket? O Mint a Tiszavirág, úgy tartott egy napig a falusi jegyzők kongresszusa is. Elég is volt az, hogy meghallgassák a kegyelmes úrnak nyájas és leereszkedő beszédét. Mert hogy a kegyelmes ur nagyon nyájasan és leereszkedőleg fog beszélni s nemcsak száraz, hivatalos dikczióval fogja emelni a kongresszus fényét, azt a falu pennái előre is tudhatták volna, amint mindenki tudja, hogy közelednek a választások, meg hogy a jegyzők mentették meg a polgári házasságot és anyakönyvet. Ha ugyanis a jegyzők ezekre nem vállalkoznak, akkor ez az intézmény bizonyára megbukott, mielőtt behozták volna. A jegyzőknek tehát érdemeik vannak a múltban, bennök bizik a kormány a jövőben, mint a liberális korteshad legexponáltabb helyein álló katonáiban. Igy hát természetes, hogy most ők a liberalizmusnak legdédelgetettebb gyermekei, kikHusvétkor itt divatban van a »koma-tál «, melyet azoknak visznek a kisebb leányok, akivel ismerősök, barátnők szeretnének lenni, vagy akiket egymásénak szeretnének látni. Akiknek egyszer koma-tálat vittek, azokkal egész életükben megtartják a komaságot Ebben a tálban van kalács, piros tojás és még mindenféle apróság és cifraság. Húsvétkor még az úgynevezett »görgézés«- is szokásban van; ez abból áll, hogy a hegy oldalán (mert a falu fenn van a hegyen) leguritják a piros tojásokat, a legények és leányok pedig utána szaladnak s iparkodnak egy-egy tojást elfogni. Lakodalmak alkalmával itt is szokásban van a kása-pénz, azután a vőfély minden tálnál verset mond és a menyasszony-tánc is. Ezen tánc úgy történik, hogy a menyasszony, a vőfély és a nászasszony gyertyát tartanak és egy tányért; a jelenlevő vendégek pedig a tányérba pénzt adva, a menyasszonynyal táncolnak, mindaddig, mig a vőlegény meg nem sokalja és ő viszi el a menyasszonyt. Eddig még nem láttam tengert, most már láttam én is tengert abban a kicsinyitett tükörképben, melyet a Balaton mutat, vonásról vonásra tárva elém a tenger misticizmusát. A mikor pajzán, a mikor haragszik, a mikor kacér, éppen úgy, mint az óceán, a melytől a véletlen szeszélye elszakitotta. Az emberek, mert a tudomány sablonjait nem foghatták rá, és mert méretei kisebbek voltak a tengernél, elnevezték tónak. Mig a stájer tavak sima fölületén fodrot se veszünk észre, a Balaton, mintegy kis tenger oly nyugtalan, ha megharagszik. Ha akarja egy hullám eléri a magasabb árboc csúcsát is. A Balaton mellett azt hiszem mindenki bevesz egy adag szentimentalizmust — ez pedig a költészetnek legalább is ötven százaléka. Azt a hangulatot kelti, mely á melancholia s a napsugaras optimizmus közt hullámzik, a mely lesújt és fölemel, buskomorrá tesz és vigasztal. Valamint a tenger, úgy a Balaton mellett is az emberek szótlanabbak, de boldogabbak. A sziv megtelik a megnyúló impressziókkal, s úgy érzi, hogy mindegyik hullám, mely a parthoz csapódik, új világról hoz jelentést. Csak érteni kell a habok nyelvén, s az ember leveti a közönyös álarcot. A Balaton mellett az epouseurök kifogynak a szóból s még sok pajzán asszony is olyan lesz, mintha mindég Schopenhauert olvasta volna. A gondolat-olvasó itt határozottan foglalkozásra akad. Aki még nem látta a Balatont, megérdemli, hogy ne tudjon róla többet, mint a mennyit egy valamire való földrajzban talál. A természet mindent megtett, hogy e misztikus tónak is meg legyen az a varázsa, a mely delejes erővel vonza magához az embereket. A tihanyi bércek minden kövéhez monda fűződik, Csobánc, Tátika, központja egy egész regevilágnak, de kevesen vannak már, kik ebbe a meseországba kívánkoznak. Siófok magyar Osztende lehetne, Keszthely a legelső világfürdökkel vetekednék, az egész világ képviselve lenne a Balaton e gyönyörű pontjánál, — ha megvolna bennünk a rutin, világfürdőt létesíteni. Szúró-Töviske. nek nemcsak hízelegnek, de a kikkel nagyon is kegyesen bánnak, a mióta községeik érdekeinek rovására vállalkoztak az anyakönyvvezetésre. E vállalkozás oly nagy érdemszámba megy, hogy most alig hallunk fegyelmi vizsgálatokról, a melyek előbb napirenden voltak, sőt tudunk eseteket, a hol valóságosan könyörögtek a jegyzőknek, hogy vállalják el az anyakönyvvezetést, azoknak pedig, a kik megunván a dicsőséget, lemondottak, hogy vonják vissza a lemondásukat. Mint a községek fizetett közegeitől, joggal azt várhatták volna a községek, hogy a jegyzők az országos kongresszuson föl fognak szólalni az anyakönyvvezetés ellen, a melylyel őket megterhelték úgy, hogy voltaképeni feladatuknak most már nem képesek megfelelni ; ennek bevallására azonban hiányzott belőlük az erő meg a bátorság. Más tisztviselők, még a szegény, nyomorusággal küzdő dijnokok is legalább kongresszusaikon be merik vallani bajaikat, a közigazgatási apparatus legalsóbb rangú tisztviselőinek azonban még az együttlét sem adja meg az erőt és bátorságot, hogy panaszkodjanak amiatt, a mi legjobban nyomja őket. Hogy azonban igazságtalanok ne legyünk, konstatálnunk kell, hogy igenis közvetve bevallották, hogy az állami ahyakönyvvezetés csakugyan terhükre van s azért is sürgetik a segédjegyzőknek állandósítását és általánosítását, de egyúttal a tiszteletdíjnak fölemelését is. Ilyenformán az egyházpolitika ismét több pénzébe fog kerülni az" országnak meg a községeknek, mert abban semmi kétség sincs, hogy minden polgári pap, polgári káplánt fog kapni. De volt a községi jegyzőknek még egy nagy panaszuk és óhajtásuk is. Ez Hevesmegye jegyzőitől indult ki. Az egyedüli megye, mely Magyarországon ez idő szerint még ellenzéki megye és amelyben, legalább a liberális lapok szerint, a néppártnak nincs talaja, mert az ottani papság nem vesz részt a néppárti agitációkban. S mit akarnak ennek az ellenzéki megyének a jegyzői V »Meg kell kérni a belügyminisztert, hogy a papi párbérek behajtásától mentse fel a jegyzőket.* És miért? »Mert az egyházpolitikai törvények életbeléptetése óta a lelkészek és jegyzők között minden téren ellentét tapasztalható.« Hát azt mi elhiszszük, hogy a papok és jegyzők között ellentét tapasztalható, de ez már az egyházpolitikai törvények előtt is megvolt; ezek azt még csak jobban kiélesitették. A papok ugyanis igen sok helyen most már egyedüli védői a nép érdekeinek a hivatalos apparátussal és a községi jegyzőkkel szemben, kik megfeledkezve az őket választó községek iránti háláról, beállanak a liberalizmus kortesei közé s legelsők azok között, kik a népnek jogait koníiskálják. A választási lajstromok meghamisítása, a cenzus fölemelése, a korral, személyazonossággal űzött visszaélések, a választóknak megfosztása a választói jogtól, az urnától való elutasítása, teljesen lehetetlen volna, ha sok jegyző oda nem adná magát eszköznek a politikai hatalomnak s védené, amint kötelessége volna, a nép jogait. A papság természetesen mindezt s egyéb visszaéléseket tétlenül nem nézheti; kötelessége a népet fölvilágosítani, jogait védeni és pedig igen sokszor a jegyzőkkel szemben, a mi természetesen már maga is jókora ellentét. Azt igenis elhiszszük, hogy az egyházpolitikai törvények életbeléptetése óta ez az ellentét még nagyobb; de ennek nem a papok az okai. A jegyzők a legtöbb helyen e törvényeket a papság és a nép bosszantására és zaklatására használják föl. A diszes ruháknak, a koszorúknak, az egész násznép jelenlétének követelése, az egyházi esketésnek utánzása, a polgári kötés idejének bizonyos, sem a papnak, sem a feleknek nem tetsző határidőre való kitűzése és sok egyéb, a polgári törvény által elő nem irt s nem is ismert kelléknek követelése : mind a polgári papoknak, a kik