ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-07-26 / 30. szám

* A Selmecbányái igazi kulturmissiót telje­sítő kath. leányiskolának a fökáptalan jelenté­kenyen tetemes összeget adományozott. * Dicsérendő elr. Vajha minél több nagy­birtokos követné a fökáptalan azon, keresztény szereteten és morálison alapuló elvét, hogy a cse­lédei számára külön lakásokat épit, melyekben minden családnak saját elkülönitett lakóháza lesz. A fökáptalan elhatározta, hogy valahány helyen ujabb építkezések szükségesekké válnak, ezen elv­nek megfelelően fog intézkedni. * Tanácsülés. Folyó hó 24-én volt tanács­ülés, mely a következő héten tartandó városi közgyűlés tárgysorozatát állapította meg és átvette a pénzügyi bizottság különféle jelentéseit és határozait, melyek fölött a közgyűlés fog dönteni. * A bazilika restaurálása. A hercegprímás és a fökáptalan között tárgyalások folynak a fő­székesegyház külsejének helyrehozatala iránt. A bazilika fekvésénél fogva nagyon ki van téve az időjárás romboló hatásainak, ami külsején itt-ott meg is látszik. A hercegprímás a káptalannal egyetemben kijavíttatja most. Az épület óriási arányai miatt a javítási költségek majdnem száz­ezer forintot tesznek ki, * Az országos gazdasági kongresszusra, mely szeptember hóban tartatik, a fökáptalan kiküldte dr. Roszival István gazdasági előadó kanonokot és Munkácsy Károly gazdasági igazgatót. * A fökáptalan uj házai. A fökáptalan a székesegyházzal szemben fekvő Dvihaly-féle telken két uj házat épit, amelyek építésére a legközelebb pályázatot hirdet. Az építési munkálatok 1897. év tavaszán veszik kezdetüket. * Ujabb állás. A legutóbb lefolyt városi tisztviselő választás alkalmával takarékossági szempontból betöltetlenül hagyták a második rendőrbiztosi állást: most a városi kapitány sürgeti ez állás betöltését, melyre legközelebb pályázatot hirdetnek. * Mit kivan a belügyminister Esztergomtól. Éppenséggel nem sokat, csupán azt, hogy a kedves anyakönyvvezető részére épittesen egy »a város tekintélyének« megfelelő lakást, szerezzen be tűz­mentes szekrényeket és a polgármester, kinek amúgy is oly sok teendője van, hogy alig győzi, oszsza meg az anyakönyvvezetés munkáját a he­lyettes anyakönyvvezetővel. Valóban szerény kívá­nalmak, mintha városunknak, mely évente ezreket áldoz kulturális célokra, egyéb kiadása nem is volna. Esztergom keresztény polgársága meg volt elégedve teljesen az előbbi anyakönyvvezetéssel, ha a mi­nister urnák nem tetszett, az ő baja, de ne sózza rá a túlterhelt városi polgárságra eme hiába való költségek fedezését. És ha másképpen nem lehet, akkor lesz még a rendelkezési alapban néhány bitang ílóres, mely éppen elegendő, hogy váro­sunk részére szép anyakönyvvezetési helyiséget építtessen. A rendelkezési alapból sok minden féle dolog kerülhetne ki, első sorban pedig olcsóbb vagyis leszállított áru képviselői mandátumok. A közgyűlés majd érdemlegesen bánik el ezen ke­gyelmes leirattal. * Az óvónő képezde új lépcsőháza. Miután a helybeli óvónő képző intézet lépcsőháza célsze­rűtlennek bizonyult, a főmagasságű hercegprímás 500 frtot utalványozott ennek újjáalakítására. * Esztergom elemi iskoláinak jellege. Ugy látszik, hogy Esztergom »jó« katholikusai igen szeretnék kivetkőztetni a város elemi iskoláit katholikus jellegükből, a mint ezt a legutóbb meg­tartott közigazgatási bizottsági ülésen láttuk. Már maga azon tény, hogy a tanügyi dolgokban a közigazgatási bizottság dönt, oly nevetséges, hogy ehhez hasonlót a földkerekségén nem találunk. Ugyanilyen joggal és észszerüséggel lehetne rá­bízni akármilyen, vegytani intézet vezetését is. Tanfelügyelőink legjobban érzik ennek visszás vol­tát. Némelyeknek feltűnt, hogy egy volt herceg­primási ügyész különös hévvel kardoskodott az iskolák községi, illetve felekezetnélküli volta mel­lett. Sokan azonban, a kik látták azt, hogy ezen uri ember olyankor, midőn a kath. egyház kör­menetei alkalmával még a nem hivők is kivilá­gítják ablakaikat, — befüggönyözi ablakait, ezen legutóbbi viselkedésén egy csöppet sem csodál­koztak. * A papi nyugdíj-szabályzat munkála­taival a kiküldött bizottság, mely állott Boltizár József püspök, dr. Csernoch János, dr. Roszival István és Venczell Antal kanonokokból, már elké­szült. E tervezetet közölte Ő Eminenciája papsá­gával hozzá szólás végett. Végre sikerül majd eme fontos ügyet is rendbe hozni. A nyugdíj szabály­zat tervezetét közli a XIX. számú körlevél. * Városi közgyűlés. Esztergom szab. kir. város képviselő testülete 1896. évi július hó 27. napján délelőtt 9 órakor közgyűlést tart. A tárgy­sorozat, mely áll 49 pontból, főbb pontjai a kö­vetkezők : Sztaniek József adópéntárnok kérvénye J állásának elfoglalására; a helypénz szedési jog j megváltása ; a záróra megállapítása; az árvaszéki tisztviselők ellen a fegyelmi eljárás megindítása; a belügyministerium leirata a főgymnázium épü­leteinek lebontásáról és alapjából való felépíté­séről ; Esztergom vármegye közigazgatási bizottsá­I gának értesitvénye dr. Helcz Antal volt polgár­mester ellen a törvényszéki eljárás beszüntetéséről; az építendő vágóhíd tárgyában beérkezett bel­ügyministeri intézvény; kövezések ; dr. Feichtinger Sándor főorvos nyugdíjaztatása; a villamos vilá­gitás tanulmányozására kiküldött bizottság jelen­; tése és az erre vonatkozó tanácsi javaslat; mér­nöki előterjesztés a város térképelése és lejtmé­rezése tárgyában; a vallás- és közoktatásügyi minister leirata a városi reáliskolának nyújtandó segély és a belügyminister határozata az állami anyakönyvi hivatal tárgyában és az arra vonat­kozó tanácsi javaslat stb. * Reáliskolánk és állami segély. A pénz­ügyi bizottság egy bizottságot bízott meg azzal, : hogy tárgyalásokat eszközöljön az állami segély mennyiségének megállapítása céljából. Legjobb volna, ha a város reáliskoláját egészen átadná í az államnak és pedig első sorban azért, mert I egy teljesen felszerelt és rendes fizetéssel ellátott I tanári karral biró intézet föntartása, hozzá szá­i mitva az öregedő tanárok nyugdiját, legalább is 16—18 ezer forintba kerül, s ezt az áldozatot egy 112 százalék pótadóval megterhelt várostól követelni teljes képtelenség. Másod sorban pedig azért, mert minél nagyobb összeggel járul az állam va­lamely intézet föntartásához, annál nagyobb jogokat követel magának, már pedig a jogok feladásával legcélszerűbb a terhek átadását is keresztülvinni. * Utcák kövezése. Ha a közgyűlés elfogadja a tanács ajánlatát, ugy kövezés alá kerül a Si­mor-utca és a Szent-Anna-tér. A kövezésről lévén szó, eszünkbe jött egy hires, a Szent-Tamás ke­rületben fekvő kis-lévai-utca, amelynek helyre­hozatala ügyében a polgárság már régen folya­modványt nyújtott be. Oly sárfészek ez, hogy esős idő alkalmával egymást húzogatják ki a sárból az emberek és ha esetleg temetésnek kellene ott lenni, akkor azt jobb és derültebb időkre kell el­halasztani, mert megközelithetlen. Bizony a kövezés mellett jó volna, ha juttatnának ennek is leg­alább egy kis kavicsot. * Szent Anna napja. Városunk katholikus hivei régi szokásukhoz hiven, e napon reggel a kir. városi templomból körmenetben vonulnak a sz. Anna templomba. A szent beszédet dr. Prohászka Ottokár tanár tartja. — Hogy hölgyeink közül is I mennyien tisztelik védőszentjüket, mutatja azon körülmény, hogy szombat este csak úgy visszhag­zott a város a zenétől. Sőt Anna-bál is lesz a polgári sörcsarnokban, a mely talán valamivel jobban sikerül, mint a farsang alkalmával az ott megtartott álarcos bál. * Az olvasó kör tagjainak tanulmány­útja. Az esztergom sz.-györgymezei polgári olvasó tagjai elnökük dr. Okányik Lajos vezetése alatt szeptember 6. és 7-ik napjain megtekintik a mil­léniumi kiállítást és tanulmányozni fogják a mező­gazdasági és ipari szakcsoportokat. Mint értesü­lünk, Esztergomnak egyik szaktekintélyes és a gazdaság terén igazi úttörő jótevője Wimmer Ferenc úr is csatlakozik e tanulmányozó menethez és szakszerű magyarázatokat fog nyújtani a kirán­dulóknak. Mindazok, a kik a kirándulásban részt venni óhajtanak, jelenkezzenek a kör helyiségé­ben, a hol a rendezőség bővebb felvilágosítással szolgál. A fizetendő dij, beleszámítva az utat, a kiállítási belépőjegyet, két ebédet és éjszakai szál­lást személyenkint 3 frt 50 krt tesz ki, a mely összeget augusztus 16-ig a kör szolgájánál le kell fizetni. Esztergom polgárainak figyelmébe ajánljuk ez ügyet. * Az esztergomi kath. legényegylet uj háza már tető alatt van. Most folyik a tetőzetnek cserepekkel való födése. A bokréta ünnepélyt f. hó 20-án ülték meg a kőművesek. Ez ünnepségre számosan jelentek meg az egylet tagjai közül, élükön dr. Anhäupel György m. elnökkel, Finke pénztárnokkal, Magyary vál. taggal, Pelczmann háznagygyal. A vig lakoma közben lelkes toasztok hangzottak el. Dr. Anhäupel György a kőmives munkásokat éltette, akik igazi vallásos szellemtől áthatva dolgoztak a legényegylet falainak föl­emelésében, mert tudták, hogy nem közönséges házat építenek, hanem egy szent csarnokot, ahol a vallásosságot, a kath. egyházhoz való hűséget és ker. műveltséget fognak az iparos ifjak ma­I gukba szívhatni. Az éljenzések s a zene hangjaira j nagy számú közönség gyűlt egybe az épülés alatt levő ház elé, mely meglepetéssel s nagy tetszéssel szemlélte a pompás téglaanyagból fölépült magas I falakat, az uj nagy termet s a többi helyiséget. * Temetések. E héten temették nagy részvét mellett Szabó Titusznét, párkányi ügyvéd nejét, meghalt a helybeli Simor-kórházban; Szekér Jó­zsefet, párkányi földbirtokost és megyebizottsági tagot; Péterffy Bélánét, szül. Laiszky Máriát; és Groszner Józsefnél, szül. Hertel Lujzát, tekinté­lyes iparos feleségét. * Egy kis közlekedési akadály. A július 18-i zivatar utóhatásait a Széchenyi-tér néhány lakosa hosszabb ideig élvezhette; néhány napon keresztül szivattyúzták a vizet a pincékből. E héten fölbontották az új csatornát és csodák cso­dája, ráakadtak egy összetorlódott gerenda halmazra, mely a víz lefolyását akadályozta. Már azt hitték, hogy e gerendák bele nőttek a csatornába, midőn végre kisült, hogy az épitők azokat feledékenység­ből ott felejtették. A csatorna különben száraz időben kitűnőnek bizonyult, most csak várni kell egy uiabb zivatarra. * Mikor lesz villamos világitásunk? Ez ügyben döntött már a pénzügyi bizottság s a köz­gyűlés hozzájárulásával árlejtést hirdet, ha akad oiyon vállalkozó, ki elvállalja, a mennyiben a város az utcák és a terek világítására nem hajlandó az eddiginél nagyobb összeget felajánlani. * Őskori lelet. A régészek kebelét óriási öröm fogja el, ha ugy valami ócskaságra rábuk­kannak, hát ha még egy antediluvialis maradvány birtokába jutnak. Egy ilyen fontos antediluvialis maradvány — barlang lakó emberek — birtokába jutott nem régen nem ugyan a régészeti társulat, hanem éber rendőrségünk. A várkert alatt elterülő kertek gyümölcsfáit már régebben pusztították holmiféle ragadozók, de nem jöhettek nyomukra. Végre rendőrségünk nyakon csipte három 10—13 éves gyerkőc személyében, kik szüleiktől elszökve, a várhegy odúiban ősember módjára tanyáztak s onnan indultak a hadjáratokra, a melyeket a bé­kés kerttulajdonosok gyümölcscsel terhelt fái ellen intéztek. * Szerencsétlenségek. A jelen hét folyamán két baleset történt. Az egyiknek áldozata egy üveggyári munkás, akit egy elpattant üveghenger életveszélyesen sebesített meg. A másik pedig egy fiatal gépész, kinek karját cséplés közben eltörte a gép. Mind a kettőt a Simor-kórházban ápolják. * Halálozás. A fővárosi tanítótestület egyik tagját, városunk fiát súlyos csapás érte. Szeretett hitvese élte legszebb korában eltávozott, hátra­hagyván három kis árvát. A halálesetről a következő gyászjelentést vettük : Győrífy János székesfővárosi tanitó, valamint gyermekei Jolán, Károlyka és Ma­riska fájdalomtól megtört bánatos szivvel tudatják az összes rokonok-, ismerősök- és jóakarókkal a hű nő és legjobb anya Gybrffy Jánosné szül. Keller Irmának, folyó hó 20-án délután, keresztényi türe­lemmel viselt hosszú szenvedés és a halotti szent­ségek ájtatos felvétele után, élete 32-ik, h ságának 14-ik évében történt gyászos elhunytát. A drága halott földi maradványai folyó hó 22-én délután 5 órakor tétetnek a nagyperkátai sírkert­ben örök nyugalomra. Az engesztelő szent mise­áldozat folyó hó 22-én. délelőtt 9 órakor Nagy­Perkátán a plébánia-templomban fog az Urnák bemutattatni. Nagy-Perkáta, 1896. július 21-én. Az örök világosság fényeskedjék neki!

Next

/
Oldalképek
Tartalom