ESZTERGOM I. évfolyam 1896
1896-07-26 / 30. szám
mat, de bizony csalódtam. Nyolc óráig egyetlen kávéház sem volt nyitva s egyáltalában az üzletek sem. Berlin csak nyolc után kezd népesedni s addig nyugodtan alszik mindenki. Efölötti boszuságomban végig bandukoltam az utcákat, majd reggelihez ültem. Csakhogy itt megint találkozunk a német » gemütlich«-seggel, mert mig pl. Budapesten egy kávé mellé adnak g—10 újságot s ugyan annyi pohár vizet, addig itt kérni kell az újságot is, meg a második, harmadik stb. pohár vizet is. Mindez azonban a legkevésbbé sem akadályozott meg abban, hogy Berlin három legnevezetesebb utcájának megtekintésére siessek. E három utca : az Unter den Linden, Leipziger és Friedrich Strasse. Az »Unter den Linden«-en találjuk fel Berlinnek legremekebb épületeit. Az egyik végén van a hires brandenburgi kapu, a gyönyörű birodalmi épület, nemkülönben a szép Kroll-féle szinház. A másik végén van a császári ház, a trónörökös épülete, az opera > néhány múzeum s egyik mellékutcán bemenve, szt. Hedvig templom, mely egyszerűségével igen jó, áhitatos érzületet kelt az emberben. Érdekes a vásárcsarnok megtekintése is, a mely óriási méreteivel egészen meglepi a szemlélőt. Körülötte ezer-ezerkétszáz kocsi áll, és 3—4 ezer ember tolakodik, hogy minél előbb jusson zöldséghez, húshoz, s egyéb élelmi cikkhez. Aki különben egész Berlinről akar fogalmat szerezni s persze olcsón akarja ezt tenni, üljön fel egy lóvonatra, vagy villamos kocsira és 20—25 pfennigért mehet a város egyik végétől a másikig. Ha igy 5—6 különböző irányú kocsival végig megy, fogalma lesz az óriás területű Berlinről. Megláthatja Charlottenburgot, Kreuzberget, a 4—5 pályaházat, melyek benn a városban vannak, úgy hogy a vonat sokszor a házak között robog el. Mivel pedig a vonat magas töltésen vagy hidon megy, a kocsi ablakából a harmadik vagy negyedik emelet ablakaiba láthatunk. Érdekes része még Berlinnek atreptov; olyasféle hely ez, mint Budapestnek a városligetje. A treptovban van az iparkiállitás területe, melyről közelebbi levelünkben számolunk be, valamint itt látható a volt Berlin és Kairo, a budapesti ős-Budavár és Konstantinápoly. Magának a városnak nincs szép fekvése s ebben a tekintetben mögötte áll Budapestnek. A Spree is, mely keresztül folyik Berlinen, oly keskeny, hogy a mi Dunánkhoz hasonlitani sem lehet. Berlin inkább kolosszális épületeivel hat az emberre, melyek nem egymás hátán vannak, hanem szépen tágas területen épitvék. Nagyon kellemes s ami fő, egészséges hatással van a szemlélőre az is, hogy sok a sétatér és liget. Ha kocsival megyünk keresztül-kasul Berlinben, négy-öt helyen óraszámra is liget vagy népkert mellett haladunk. Azután az utcák legnagyobb részén fák is vannak két oldalt, melyek szinte üdévé teszik a levegőt. Aminő jó benyomást gyakorolnak a sétálóra ezek, éppen oly komikus hatású a berliniek beszédmodora. A »g« betű helyett »j«-ét mondanak s ilyen formán nem guten morgennel, hanem juten morjennel köszöntik egymást. Mivel pedig csupán 8 óra felé kelnek föl, ez a köszöntésük déli tizenkét óráig dívik. Tizenkettőkor jön a második reggeli, mely megfelel ami villásreggelinknek. Két és három óra között esznek s ilyenkor a »Mahlzeit« köszöntés járja. Ezt azután mindenre kiterjesztik. Ebéd után »egészségére« helyett mahlzeitet mondanak, az utcán ilyenkor mahlzeittel üdvözlik egymást, a hogy a bérkocsisokról se feledkezem meg azok is, — ha utjokban van valaki, nem »hopp«-ot kiabálnák, hanem »hej«-t vagy pedig kétszer röviden fütyülnek. A kitűzött helyre való megérkezésükkor pedig megállnak s azt mondják : brrr. Hogy miért, nem tudom. Amúgy bizonyos, hogy — ha sokáig vagyunk Berlinben, — attól a németes, borsos, mustáros koszttól csakhamar mi is úgy nyilatkozunk, hogy : brrr. . . . Szentpétery. Külföld. —cs.— Bécsnek kormánya keresztény kezekben van ugyan, de azért nem lehet megütköznünk azon. ha folytonos nyugtalanságok hire érkezik onnét. A községtanács jelenlegi alakítása a javitás kezdetének kezdete csak és hosszú évek munkája lesz szükséges arra, hogy a 30 éves liberális vezetés pusztításait helyrehozhassák. Főleg a munkáskérdés égetővé vált itt és a sociáldemokrata elvek uralma nagyon el van terjedve. Minden munkás-összejövetel éktelen zajjal és verekedéssel végződik és borzalmas látni a megvadult tömeget, melyből minden szelid érzelem kihalt. Csak a gyűlölet és irigység él már bennük és az államrend, a munkaadók, a gazdagok letiprása képezi legfőbb vágyukat. De ilyen nagy kedélyhullámzás tisztán izgatásra föl nem ébred, azért kell valódi okkal is bírnia! És ez van is. A lefolyt hónapokban egy bizottság tanulmányozta a nő-munkasok helyzetét és lázitó kép tárult eléje. E világvárosban oly szívtelen viszonyok közt élnek a dolgozó nők, mely a legvadabb népek közt sem található. Testüket, lelküket leromboló munkával elhalmozva, a halálra Ítéltekhez hasonlók. E bizottság először is megütközéssel látta a nő-munkások túlnyomó alkalmazását oly irányban, mely a nő természetével ellenkezik: az építés, cserepezési munkáknál. A gyönge nő azonfölül itt épen a legnehezebb dolgokat végzi. Mint az igavonó, ugy hordja a téglát, maltert, korán reggeltől késő estig. És e nehéz munka bére 80—85 krajcár! A nőiség elvesz e durva élet által, a halva és koraszülöttek száma ijesztő, a munkásszállások erkölcsi élete pedig állatias. Milyen, feleség és anya lehet az ily szerencsétlen ? A férfiakból pedig kihal a családias érzés és ezzel minden tisztességes gondolkodásmód. A gyárak hasonlókép követelik áldozataikat. 12—14 éves leánykák görnyednek itt reggeltől estig heti 2-3 frt bérért, melynek fejében életerejüket örökre elpusztítják. Táplálékuk a kávé, kávé, mindig csak kávé és semmi más. Midőn a »saison« áll, e gyermekeknek még éjjel is kell dolgozni; éjfélkor kapnak egy csésze fekete kávét, mely idegeiket izgatja és rombolja, és azután folytatják a rabszolga munkát. A rongyválogató műhelyek szintén borzalmas helyek. A nagy termekben szintén összezsúfolva, éktelen bűzben, a legsűrűbb porban dolgoznak reggeltől-estig a sápadt, köhögő asszonyok. A törvény szellőztető készülékeket parancsol ugyan, dehát a rendőrség sok dolgot meg nem lát. A női finomabb munkák és fényűzési ruhák szintén kegyetlen nyomor közt készülnek. Heti 3—5 frt bérért hét nap és 2—3 éjjel kell dolgozniuk az alkalmazott nő-munkásoknak, kik természetesen gyenge testalkatú, erőtlen, sovány lézengők. Majdnem egyhangúlag igy nyilatkoztak a bizottság kérdéseire: »Reggel kevés kávé, délelőtt darabka kenyér, délben kávé, délután kenyér, és este kávé a mindennapi eledelem.« Ily hitvány étkezés mellett el kell pusztulniuk. Az erkölcsi erő is kihal e szegényekből, mert soha templomba nem mehetnek, a vallásos érzést ápolni nincs alkalmuk. Éppen vasárnap délelőtt van a gyárban legtöbb dolog és aki elmarad, annak béréből érzékenyen levonnak. Ahol a nőket ily rendszeresen irtják, ott borzalmas dolgok következnek. Ezért oly irtóztató vadak a munkásférfiak, mert a szeliditő elem, a család, a feleség hiányzik náluk és a társadalomtól csak szívtelenségét tapasztalva, viszont kérlelhetlen gyűlölettel néznek azzal szembe. De ilyen állapotok nemcsak Bécsben vannak ! Bécs azonban becsületes lélekkel segíteni igyekszik a bajokon és tanulmányozza, fokozatosan javítja azokat, mig más nagy városok képmutató nyugalommal takargatják bűneiket és gondatlanul alszanak az égő vulkánokon. A válság előtt. Csaknem hihetetlennek látszott, hogy városunk rövid néhány hónap lefolyta után ismét ama fontos kérdés megoldásával legyen kénytelen foglalkozni, kit állítson ügyeinek élére, kinek kezeibe tegye le autonom jogainak kincseit, kire ruházza a város szellemi és anyagi ügyeinek vezetését. Julius 15. óta azonban, a midőn a takarékpéntár választmánya egyhangú megegyezéssel Maiina Lajost jelentette ki ügyészének, ténynyé vált a hetek óta körülhordott hír, hogy a polgármester megválik szép és felelősségteljes hivatalától. Magában véve e tény sem sajnálatosnak, sem rendkivül fontosnak nem volna tekinthető. Örülnünk kellene, hogy egy férfiú egyik diszes állásából a másikba lép és amit a tekintély szempontjából esetleg veszített, azért bő kárpótlást nyert anyagi tekintetben. Különös jelentőséget sem kellene e változásnak tulajdonitanunk, ha egyrészről előttünk állana a férfiú, a ki a távozó helyét elfoglalhatja és nem látszanék olyannyira szükségesnek a varosra nézve az, hogy komoly tevékenységében semmmiféle nem várt események fel ne tartóztassák. A jelen körülmények.között azonban ugyancsak kedvezőtlen jelenség városunkra nézve — a polgármesteri szék ingadozása. Annyi és oly fontos teendők előtt áll a város ; annyi és oly jelentőségteljes kérdések megoldása torlódott össze, hogy minden perc, mely használatlanul surrant el, nagy vesztességnek tekinthető. Különféle építkezések foglalkoztatják első sorban városunkat. A főgimnázium ügye végre az óhajtott mederbe lőn terelve. Hozzáfogtak már a régi épület lehordásához. Vájjon a foganatba veendő megoldása e kérdésnek a legcélszerűbb-e vagy se; vájjon nem lehetett, vagy nem kellett volna-e e kérdést más kérdésekkel együttesen megoldani, azt most nem vitatjuk. Bevégzett ténynyel állunk szemben, a melyen nem lehet többé változtatni. De igenis vannak más kérdések, a melyek még igen távol állanak a megoldás és végérvényű elintézés stádiumától és a melyeket illetőleg félhetünk, hogy a bekövetkezendő változás folytán hosszú időre fognak elodáztatni. Függőben vannak jelenleg, — hogy csak a főbbeket említsük— a vágóhíd, a reál- és elemi iskolák építése, a Lőrinc-utca végleges rendezése, végre a közkórbáz és a Saskaszárnya sorsa. Szinte restelkedünk már a vágóhidról beszélni. Nincs e városnak közügye, a melyről annyit írtak és beszéltek volna, mint azon miaz ma-fészekről a város kellő közepén, a melynek eltávolítására nézve ugyan már sok előmunkálat megtörtént, a kérdés megoldása végbefejezését mindeddig meg nem érhette. Pedig a vágóhíd eltávolítását a közegészség, köztisztaság és szépészeti érzék mind hangosabban sürgetik nemcsak, hanem követeli e kérdés rendezését a város tetemes anyagi kára is, a melyet ez ügy jelen állása folytán szenved. Nem újság az, mindenki tudja, vagy legalább is igen sokan ismerik ama tényt, mennyi hűs lesz éjjenként a városba csempészve — minden megadóztatás nélkül. Ha a vágóhíd kérdése meg lenne oldva, sokkal pontosabb és szigorúbb lehetne az ellenőrzés és az érintett károsítás legalább jelen arányaiban nem történhetnék. Nevezetes romokat kegyelettel szemlélünk és bizonyos megilletődéssel állunk meg minden kődarab előtt, mely a régiekről beszél és dicső multunk emlékeit idézi fel lelkünkbe. De ilyen romoknak nem tekinthetem azokat a dísztelenül égnek meredő omladékokat, a melyek a Lőrinc-utca egyik oldalán éktelenkednek. Mi célja lehet e romok fentartásának, azt annál kevésbbé tudom felfogni, mert valahányszor tekintetem rajtok végig siklik, mindannyiszor eszembe jut, hogy ez ázsiai panoráma kissé mégis csak költséges a város lakossága számára. Tessék csak kiszámítani, mibe kerül a városnak az a darab föld és néhány faldüledék, a melynek árnyában keleti kényelemmel pihenget — a vámszedő ! Azon bő tapasztalatok után, a melyeket városunk építkezéseinek eddigi sikereiből meríthettünk, aggodalommal tölt el a gondolat, minők lesznek a tervbe vett iskolai épületek. Már az eddigi tervezgetések körül két hiba ötlik szemünkbe. Először is figyelmen kivül maradt a csatolt részek