ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-07-19 / 29. szám

4 E 8 % T ERGO M. 1896. július 19 a felekezetnélküliséget; ne tűrje, hogy felekezetnélküli atheista tanárok megmételyezzék az ifjúság szivét, ne álljon annak útjába, hogy a katholikusok el akarják távolítani mindazt, ami a vallásosságot aláássa, a polgári házasságot és az egész szerencsétlen egyházpolitikát. Kongresszusok idénye. Ez idén nem a fürdőzés a divat, hanem az izzadás s verejtékezés a fővárosi kongresszusokban. Hol van az az Istenadta hivatás, rend, hivatal, kaszt, állás, céh, amely Budapestre ez idén kongresszust nem hivott egybe ? Szinte félő, hogy ha sokat kutatunk utána, néhány kongresszusi • velleitást még kiugratunk a bokorból s csapnak ők is kongresszust. Szinte villamos a lég, s valamint fönt a nyári égen tornyosulnak a felhők, párákból repülő erdők, hegyek, várak, hadseregek lesznek s a villám tüzfonala cikkázik át rajtuk: ugy vagyunk ezzel a ' gondolat, a szellem világában. A kongresszusok azok,,az áldásthozó felhők ; a különféle hivatásokból s állásokból összeverődnek az egyesek, tömörülnek s a hivatás önérzete az a villám, mely a tömeget falanxxá olvasztja. Ezt a látványt nyújtja nekünk a millenáris Magyarország azokban a kongresszusokban, melyek Budapesten, az ország szivében üléseznek. Százak, ezrek állnak bennük össze egyértelemmel; a közösügy, a közös érdek szeretete a tömeg súlyával fog kezet; a hivatás önérzete, mely pislogó lángocska az egyesekben, tüztengerré növekszik a tömegben, mikor látjuk, hogy mennyien vagyunk, kik egy célra törünk, egy eszméért harcolunk; s ha talán megszáll néha a bizalmatlanság érzete, ha néha kétség fog el ügyünk gyötrelmes előhaladása iránt : ez a bizalmatlanság szétfoszlik, ez a kétség vész, mikor ezer baráti kéz biztató szorítását érezzük, s ügybarátaink szeméből, arcáról leolvassuk: ne félj pajtás, itt vagyok én is ! Bele kell állnia az embernek a kongresszusok villamos légkörébe, ki ezt a hatást átérezni s e jótevő, bátoritó érzést tapasztalni akarja. Ue ha valahol érezhette ezt a résztvevő, különösen kijutott neki ebből a kath. tanitók kongresszusán. Ezt a tömeget, mely oly tiszteletreméltó, hogy előtte kellene meghajtania Magyarország zászlaját, a közmondás a mostoha sors prédájául emlegeti, mikor a pogány latinnal egyetért az iránt, hogy »Kit az Isten gyűlöl, tanítónak teszi meg.« Ezt a pogány igazságtalanságot, de tagadhatlan valóságot, sajnos, tűrjük mi is; de a hivatás önérzete — bizunk benne — megtöri majd az indolencia békóit s kivívja jogait. Ezt a békóroppantást a kongresszusok erkölcsi hatalmával s kihatásával fogják eszközölni. Kongresszusok, melyek ily érdekeket szolgálnak, a legélénkebb rokonszenvet keltik országszerte. Másféléknél igaza van a németnek, mikor azt mondja: viel Geschrei und wenig Wolle. Ilyenek a nemzetközi kongresszusok, melyek az országnak rengeteg pénzébe kerülnek, és sokkal távolabb feküsznek a közérzület szivétől. De a nemzeti nagy érdekek képviselete, a nemzet napszámosainak kongresszusai, ezek mennydörgés gyanánt járjákbe az országot s a legelrejtettebb palócvölgybe, valahová Tót-Hártyán mögé vagy a Kárpátok hasadékaiba is elhat szavuk. Kevesebbe kerülnek s mégis becsesebbek. Ezeket kell pártolnia a kormánynak is. Ezekbe ne keverjünk politikai tekinteteket s ha vannak elvi ellentétek, ne szolgáljon a hatalom az ellentét elnyomására, hanem az ellentétben is megnyilatkozó igazság érvényesülésére. Ezt a politikai érettséget, reméljük, el fogjuk érni; vasúti leszállított áru jegyeket, kedvezményeket, előnyöket biztosítsunk mindenféle politikai pártárnyalatu, de közérdeket szolgáló kongresszusnak. Ezt kivánja a népjog ; no, mondjunk még többet, ezt kivánja az enrópai hadakozási jog. De bármennyire lelkesedjünk a kongresszusok áldásos kihatásáért, azt a sok csip-csup kongresszuspak lenni akaró összejövetelt, melyek a német Vereinsmeiereira emlékeztetnek ; azt a kongresszuskodási dühöt, mely a zseblecsapolásnak patentált módja, ugyancsak nem javasolhatjuk. Különben itt az asszonyoké a döntő szó ; — mondják ki a férj urakra: ezt a kongresszust mi nem engedélyezzük. Akkor bizony nem is lesz abból kongresszus. Külföld. —cs.— Belgium ünnepi hangulatban úszik. Fényes kivilágítások, derült lakomák, lelkes szónoklatok hirdetik a győzelmet, melyet a katholikusok arattak kegyetlen elnyomóik, a liberálisok felett. Az öröm azért oly nagy. mivel e győzelem \ nem pillanatnyi szerencse, hanem az évek hosszű j során tartott fáradhatlan munka gyümölcse. A ; liberalizmus Belgiumban emelkedett a legnagyobb erőre és Frére-Orbán kormánya alatt minden földi eszköz rendelkezésére állott: páratlan lángeszű államférfiak, tudományos tekintélyek, a pénz és hadsereg minden hatalma, a magas és legmagasabb körök rokonszenve. Kérlelhetlen gyűlölettel gázolt a katholi' cizmusra, elvette iskolait, megakadályozta az istentiszteletet és a vallásosság kiirtása volt legfőbb törekvése. Déscfiamps érsek a hatalma tetőpontján álló liberalizmussal nyílt harcba lépett és ez időtől fo^va mintegy negyedszázadon át tomboló dühhel támadták az egyhazat. De a katholikusok meg nem ijedtek. A hitélet emelésére fordították minden gondjukat, hogy először is a lelkek mélyén legyenek a vallásos elvek, melyek aztán természetes következetességgel fognak előtörni a nyilvános életben is. Ha végig tekintünk Belgium társadalmi viszonyain, látjuk ott a szociális egyletek kimeríthetetlen sokaságát, melyek az egyház vezetése alatt a népek anyagi és szellemi javát gondozzák. A munkás-kérdést a püspökök vették kezükbe, azok munkabérét, jogait, lakásviszonyait stb. a püspöki vezetés alatt álló bizottságok gondozzák. A népek felvilágosítása, jogaikat illetőleg és szellemi műveltségük emelése szintén hathatós tényező volt, mert a katholicizmus egyik legnagyobb veszedelme a tudatlanság, és a liberalizmus legveszedelmesebb fegyvere az ámítás és hazugság. Igy előkészülve, hatalmas küzdelmekkel megalkották a titkos szavazás intézményét, kiterjesztve a szavazati jogot a nép legszélsőbb rétegeire. És ez lett a liberalizmus halála. Mert a titkos szavazásnál lehetetlen a vesztegetés és erőszak, mely a liberalizmus egyetlen fentartó eszköze. Az elnyomott, elámított nép felocsúdott és jogai tudatában az első alkalommal lerázta magáról a liberálisok irgalmatlan hatalmát, undorral lökte el a csaló »nepboldogitökat.« Belgium a legvilágosabban mutatja, hogy minden politikai kérdés alapj a a vallásban keresendő. Az erkölcsi érzésben gyökerezik azon mozgató erő, mely a népeket hullámzásba hozza és \ válságos körülmények közt csakis pártra oszlaI nak: vallásos és vallástalan érzelműek csoportjára. Belgiumban ez számtani pontossággal mutatható ki. A liberálisok, kik minden árnyalatukban ellenségei a vallásnak, csak néhány év előtt is minden módon tagadták rokonságukat a szociáldemokráciával és elitélték ennek államfelforgató elveit, nyilt vallásgyülöletét, most minden erejükkel a szociáldemokrata jelölteket támogatták, csakhogy a katholikusok ne győzhessenek. És ezért volt a harc oly nehéz az egyesült ellenség ellen. De a katholikusok elvszilárdsága és pártjuk kitűnő szervezete fényesen állta meg helyét és megerősödve hagyta el a csatatért. Legnagyobb fényt vet a katholikusokra, hogy az ország legintelligensebb elemei segítették győzelemre. Brüssel fővárossal élükön valamennyi műveltségi központ: Antverpen, Philippevolle, Ny vei határozottan a katholikus jelöltek köré csoportosultak és pedig oly többségben, hogy a liberális, szocialista és radikális elemek egyesült szavazatait is túlhaladták. Igy tehát a liberalizmus Belgiumban véglegesen megbukott. Az ország föltétlen többsége ítélte halálra a feltámadás reménye nélkül. Az ekként alakult képviselőház minden akadály nélkül fogja a keresztény elveket az állam kormányzásában érvényesíthetni és megfogja mutatni a világnak, hogy a népek jólétét egyedül ezen elvek mozdítják elő. Főleg korunk főkérdését, a szocializmust, mely Belgiumban legégetőbb a munkások milliói miatt, az egész világ tanulságára fogja rendezni. Fővárosi levél. Budapest, július 17. A minap, persze inkognito, Esztergomban voltam, s mivel kiváncsi voltam a kath. kör új házára, oda is elmentem. Végig néztem a körnek elegáns berendezésű termeit, s a végén a legnagyobb megelégedéssel egy korsó sör mellé telepedtem. Alig ülök néhány percet, öreg ár jön be, kutatni kezd az asztalokon levő újságok között s végre rá akadván az > Esztergom *-ra, olvasni kezdi. Én a sörös korsón keresztül figyelemmel kisértem a derék urat s örömmel vettem tudomásul, mily érdeklődéssel olvassa a lapot. A sörfiú többször sompolygott a terembe és szemérmesen köhécselni kezdett, hogy talán szolgálhatna sörrel, de az öreg úr oda se nézett. És én azt gondoltam, hogy ime az »Esztergom« kedves szerkesztőjéé az érdem, aki oly érdekesen és változatosan állítja össze lapját, hogy még a sörivásra sem gondol a nyájas olvasó. Tehát érdekesen és változatosan! S e jelszavunkhoz hiven sietek a legújabb hirt közzé tenni. Kiállítási leveleim egyikében fölemiitettem többek között a justitia pavillonban levő régi fogházat is, hol viaszból rab látható. Erről most azt beszélik, hogy kérelmeztetni fogja, miszerint: e régi fogházból a pestvidéki törvényszék épületébe helyeztessék át. Onnan még neki is lehetnének reményei a kiszabadulásra, amióta PapaI koszta, Afféndakis et Comp urak akkora tekintélyt szereztek emiitett épületnek. Ezek után lehetséges, hogy a betörők is megtartják országos kongresszusukat, s tekintettel arra, hogy eddig a cipészek, borbélyok, szabók stb. már megkapták az engedélyt, ők is erősen remélik azt, mint a lakatos mesterséget finomabb kivitelben üző egyének. Említésre méltó a pincérek mozgalma is, j akik a jövőben önkéntesen szándékoznak le, mondani a borravalóról. Ennek fejében sok mindent kötnének ki a maguk számára a t. c. publikum részéről, s hogy csak egyet említsek, az időtől fogva pincér uraknak kellene őket szólítani, i ami utóvégre méltányos is. Sokan azonban ezeknek dacára is szivesen veszik a »trinkgeldet«, sőt j egyesek határozottan kijelentik az esetleges célzásokra, hogy nem értenek egyet a mozgalom intézőivel. Hogy azonban a külső józsefvárosi milimárikről sem feledkezem meg, kijelentem, hogy közülük néhányan felcsaptak ember-boldogitóknak. Magok mellé hódítottak három Franzstädtlert s össze-vissza hányva a világnak rosszaságát, kikiáltották, hogy ők nemzetközi szociáldemokraták. Persze értekezletet is tartottak, s többek között arról is sző volt, hogy a jövő városi képviselő testület választásakor saját külön elvű jelöltre fognak szavazni. No de nem csoda, mikor olyan rettenetes hőség van, s az ember azt sem tudja hamarjá! ban, mit cselekedjék. E nagy meleget még Wlassics I miniszter úr is respektálja, aki audienciás napján [ két órán át hallgatta a hajlongó emberek százait, mig végre megsokalva a dicsőséget, megszökött hivei elől, s most Klamarik tanácsos fogadja őket. A miniszter úrra való legkisebb célzás nélkül hozom fel a lipótvárosi Bazilika két hátsó tornyának óráit, melyek ellen sok volt a panasz. Az órák vagy nem jártak, vagy pedig ahányan voltak, annyiféieképen mutatták az időt. Az ópités-vezetőség végre elhatározta, hogy az órákat rendbehozatj a, a melyek immár pontosan mutatják az időt a Lipótvárosnak . . .