ESZTERGOM I. évfolyam 1896
1896-06-14 / 24. szám
Legyen azért áldva a vallás és királyság közti testvériség, mely a magyart fentartotta s megmentette. Terjessze ki Isten szellemét a magyar király fölé, hogy a mint a szent hajdanban, úgy most is szeresse Istenét, és érezzen egyházával! — A kath. egyesületek kongresszusa. A kath. egyesületek országos kongresszusa, — mely a honalkotó Szent István király ünnepével kapcsolatban fog megtartatni — a milléniumi ünnepségek sorozatában egy nagyfontosságú, beláthatatlan horderejű kath. manifesztáció leend. A hazai katholicizmus, mely sok mindenféle oknál fogva nem vett és nem vehetett részt a többi ünnepségeken úgy, a mint az sok százados múltjánál, nemzetfentartó erejénél, ősi jogainál és mai hatalmánál fogva is méltán megkövetelhette volna, ezen a kongresszuson mutathatja ki, hogy a katholicizmus él és virágzik még Szent István, Szent László hazájában, tud lelkesedni, tenni egyháza érdekében, hogy se meg nem fogyva, se meg nem törve élünk és élni akarunk tovább is. Ennek a kongresszusnak kell megmutatnia, hogy Magyarország még ma is katholikus ország, katholikus érzelmeiben, lelkesedésében, vágyaiban és eszményeiben egyaránt. A kath. egyesületek orsz. kongreszsusa továbbá már természeténél fogva oly jelentőségű lesz, mely a jövőt kívánja szolgálni, a jövőnek alapjait kivánja megvetni. A társadalmi munka teendőit, feladatait fogjuk megbeszélni ezen a kongresszuson, azt a társadalmi munkát, melytől függ a jövő képe, a jövő kialakulása, a jövő kor iránya és szelleme. Ez a kongresszus tehát kifejezése lesz annak is, hogy Magyarország nem csak ma katholikus ország, hanem a jövőben is az kivan maradni és azzá is leend. Természetes azonban, hogy mind e két célt, mind e két tanúságtételt csak akkor fogjuk elérni, ha ez a kongresszus minden tekintetben fényes, impozáns jellegű és lefolyású leend. Ha különösen számra nézve nagy arányú és imponáló lesz, ha sokan lesznek a résztvevők, ha azt fogjuk megmutathatni, hogy sokan, nagyon sokan vagyunk, kik e magasztos célokért lelkesedünk, kik egyet érzünk, egyet akarunk, egykép lelkesedünk, egy irányban óhajtunk munkálkodni. A katholicizmus érdeke követeli és kivánja tehát, hogy e kongresszuson megjelenjék mindenki, a ki csak teheti azt, hogy a főpapság és főurak, az intelligencia és a nép találkozót adjon itt egymásnak, hogy a hit és hazaszeretet egységében egyesülve együtt vallják meg hitüket, együtt tegyenek fogadást, továbbra is megtartani, megőrizni hitében, erkölcseiben a magyar hazát. A katholicizmus érdeke, fénye, ereje szenvedne csorbát, ha kongresszusunk nem sikerülne úgy, mint kellene. Menjünk tehát a kath. kongresszusra minél többen, minél számosabban ! — Pártgyülések. A mosonmegyei Pándorfon a mosonmegyei néppárti kör rendes évi közgyűlésével kapcsolatosan június 21-én vasárnap délután. 3 órakor politikai népgyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. Tartja Batthyány József gróf. 2. A néppártról. Tartja dr. Kontur Béla, székesfővárosi orvos. 3. A néppárt és szellemi javaink. Tartja németül ifj. Zichy János gróf. 4. A néppárt és anyagi javaink. Tartja németül Bakovszky István cs. és kir. kamarás. 5. A néppártról. Tartja horvátul Kusztrics György plébános. 6. Elnöki zárszó. — A felsőmagyarországi Ghinoránban ma, e hó 14-én d. u. 2 órakor tartanak nagy népgyűlést. A gyűlés programmja a következő : 1. Elnöki megnyitó. Tartja Zmeskál Vilmos földbirtokos. 2. Milyen az »uj rend* ? Tartja Havlicsek Vince pozsony-virágvárosi plébános. 3. Miért éljen a néppárt ? Tartja Vaczulik Vince ügyvéd. 4. Milyen a nép sorsa ma ? Tartja Zelenyák János orsz. képviselő 5. Elnöki zárszó. A gyűlés iránt az érdeklődés az egész vidéken óriási és mint bennünket értesitenek, kilátás van rá, hogy a gyűlésen több ezer választó fog részt venni. A főispánok. Esztergom, június 12. Vésse szivébe minden főispánja Magyarországnak azt a királyi intelmet, melyet ö felsége a nála tisztelgő főispánoknak adott. Szivünkre kötötte, nemcsak a népesség és az ország érdekében, hanem saját királyi megelégedésére is, hogy gondoskodjanak jó közigazgatásról, a lakosság anyagi és szellemi jólétéről párt és nemzetiségi különbség nélkül. Ezt karolják fel »terjes hévvel és buzgóságos ebben találjanak háládatos tért »állásuk értékesítésére*, mert az ezekről való gondoskodás egyik főtétele annak, hogy az állam és a nemzet életereje jövőre is biztosítva legyen, és ő is »csak népei megelégedésében és boldogságában« találja fel legfőbb »boldogságát.« Tudta azt eddig is mindenki, hogy szeretett királyunk népe boldogságában, megelégedésében leli örömét, de azt is tudja mindenki és érzi, hogy azok a tényezők, kik hivatva vannak jó közigazgatásról, a lakosság anyagi jólétéről pártkülönbség nélkül gondoskodni, azok a jó főispán urak inkább politizálnak és politizálva basáskodnak, mintsem megyéjük haladásának a király szavai értelmében hű sáfárjai lennének. Ma a főispánok csak azért és annak ügyéért lelkesednek, ki kormánypárti. A pártkülönbség nélküli kormányzás nincs szolgálati prakmatikájukban. A belügyminisztert szolgálják és nem polgártársuk javát. Egy '^pártpolitika exponensei és farkcsóválói annak az időszerinti tisztelt belügy miniszternek, ki adja a baksist. Nem az atyai, békességes megyei közigazgatás őrei, hanem az alkotmán yos j ogok nyaktiló i. A Tarnőczyak, Szulyovszkyak, BärfaTok et íongus idem petentium ordo nem kapott volna az uborkafára, ha lelkiismeretes és az alkotmányos szabadságot pártkülönbség nélkül tisztelő főispánjaink lennének. A fejtől bűzlik a hal. Ha a főispánok a törvények őrei, azok betartói, ha nem a pártpolitika az atyaistenük, nem lennének a szolgabirák, megyei főjegyzők, községi jegyzők perzekutorai mindannak, mi ellenzéki, különösen néppárti. A méltóságos főispán úr minden megyében valóságos hipnotizáló. Hipnotizálja az alispánt és főjegyzőt, ezek a szolgabirákat, a szolgabirák a jegyzőket és igy bűzlik a hal, hogy aztán az egész megye csömört kapjon. Ha az alispánt vagy főjegyzőt valaki meginterpellálja : hogy miért van ez igy, minek ezen erőszakoskodás? azt a feleleletet kapjuk: a méltóságos főispán úr akarja. Ha felelősségre vonja a szolgabírót vagy jegyzőt valamelyik bizalmasa, az a felelet: barátom, a főispán akarja, nekünk ki van adva a parancs. A zöld asztal előtt azután minden gyalázatos jogtiprás, talpnyalás a törvény nevében történik, mert igy kivánja ezt a Wlassics által inaugurált »közéleti erkölcstan magasabb kultusza.* A főispán uraknak minden szabad. Agyon lövöldözhetik a választókat, kiadhatják a parancsot a szavazatok elkobzására, keresztül svindlizik alispánnak vagy más tisztviselőnek azt. kit a megye utál. mint a bűnét. Megválasztathatja a a főispán a saját megyéjében tisztelt vejét képviselőnek, lesz a vőnek az após főkortese, persze a haza nevében, hogy tisztelt vő uram, ki eddig obscurus semmi volt, mint »homunculus novus« tolja oda fönt a familia itthon nagyon is döcögős szekerét. Vannak főispánok, kik hajlonganak az egyházi méltóságok előtt, kik magas egyházi köröknek köszönhetik, hogy váratlanul »méltóságos főispán« urak lettek. De a nobilis obligo lehámlik róluk, mint a fáról a kéreg. És láttuk, hogy a közéleti erkölcstan magasabb kultuszának hódolva korrektnek, hálástását, tiszteletének elterjesztését és ereklyéinek átvitelét adja elő Bohnert. Mikor sz. Ferencnek szentté avatásáról ir szerző, gyönyörűen ecseteli azt a jelenetet, a mint a pápa a szentté avatás ténye után nagy hangon felkiáltott: »Sz. Ferenc könyörögj érettünk!« s utána a hivek is egy szivvel, egy lélekkel esedeznek: »Szent Ferenc, könyörögj érettünk !« Ez volna az előttünk fekvő, nagy nyolcadrét alakú, igen csinos kiállítású s mintegy 500 oldalra terjedő könyv legrövidebb tartalma, mely a mellett, hogy történelmi adatokkal is támogatja szentünk életének egyes mozzanatát, —• még aszketikus vonatkozásokkal s gazdag reflexiókkal is telt s elején sz. Ferenc sikerült arcképe látható. Az egész műben mindössze talán csak azt lehetne kifogásolni, hogy az első 8 — 9. fejezetnek mindegyike szentenciával kezdődik s igy kissé sablonossá válik anélkül azonban, hogy untatná az olvasót. Stilusa szépen gördülő, magyaros s tekintettel arra, hogy a mű mintegy 30 ivre terjed, szinte elenyészik a szórend hiba, németes vagy latinos kifejezés, melylyel az egész műben alig kétszer, háromszor találkozunk. Nyugodtan mondhatjuk, hogy Bohnert fáradozása nem volt hiábavaló s könyve méltán kelt majd feltűnést egyházirodalmunkban, s fogja gazdagítani azt s amellett, hogy a világiak is a legnagyobb épüléssel, érdeklődéssel, de sőt még élvezettel olvashatják assisi sz. Ferenc életét, az egyháziaknak kivétel nélkül meg kellene szerezniük e könyvet, mely oly vonzóan, szivhez szólóan s meggyőzően tárja elénk a mindnyájunktól szeretett szerafí atya élettörténetét. Szentpétery. Dráma, komédia, tragédia. Kasztner hadnagy helyet foglal barátjával szemközt és szivarra gyújt. — Mi tehát Ottó barátom — igy kezdi a társalgást, — ma részt veszünk a futtatáson! Ottó e kérdésre mélyen fölsóhajt. — De kérlek! folytatja rendithetlen nyugalommal a hadnagy — el kell jönnöd; mondhatom rendkivül érdekes lesz az egész. »Villám«, e pompás telivér fut a félvér »Győző« ellen! Fenomenális esemény! hanem amint látom, cseppet sem érdeklődői?! — Oh dehogy nem! felel Ottó és bánatosan hozzáteszi: fájdalom, nem lehetek e koloszszális versenyfutás szemtanuja. Nagybátyám vendége leszek. Ha csak a szokott estélyek egyike lenne ma, akkor talán elfogadna még valami mentséget. De akármint töröm fejemet, ma semmikép sem kerülhetem el sorsomat. Vendégeinek legújabb drámáját olvassa fel meglepetésül s igy nem maradhatok el feltűnés nélkül. Pedig gondolhatod, mily kin és gyötrelem: végig hallgatni egy három föl vonásos drámát számtalan jeleneteivel vontatott előadás mellett. — Fogadd előre is őszinte részvétemet Ottó barátom, — felel a hadnagy — ezek után magam is átlátom, hogy a futtatásra nem jöhetsz el. — Igazán kétségbe ejtő helyzetem, felel Ottó — mire hangos kopogtatás után egy éltesebb nő, a nagybácsi gazdasszonya, lép a szobába. — A nagybácsi tisztelteti és azt üzeni, — igy szólott, — hogy szíveskedjék pont négy órára megjeleni, s ne tessék elkésni, tetszik tudni, a felolvasás miatt. »A felolvasás miatt« e három szó mindent megmagyarázott. De Ottó barátunk a helyett, hogy az öreg nő beszédére válaszolna, fejét az asztalra támasztja és keservesen fölsóhajt. Hadnagy barátja meglepetve tekint feléje. — Mi bajod van Ottó ? igy szól hozzá. — Ah! nem tudod? rettentően fáj a fogam ! felel Ottó. — Eredeti! hisz az imént nem volt egy szikrányi bajod! vág a hadnagy vissza. — Oh dehogy nem! — igy szól Ottó nyögések közt — nem volt egyetlen-egy nyugodt pillanatom egész éjjel. Gsak akkor enyhült pillanatra a fájdalom, mikor hozzám jöttél; de most újult erővel dühöng ismét, s kiállhatatlan gyötrelmeket okoz. Édes Istenem! igy folytatja szaggatottan — ez az odvas fognál már igy van Ugy látszik most lép a fájdalom legnagyobb fokára; azután kissé alább hagy. Jaj ! csak ne tartana sokáig. Kérem, — fordul az asszonyhoz — legyen olyan jó mondja meg a bácsinak, hogy ha csak egy kissé is szűnni fog a fájdalom, akkor ott leszek. Jaj ! jaj, de most? rettentően kinoz e gonosz fog. A hadnagy e beszéd alatt az ablakhoz menekül és kinézett, hogy elrejthesse nevetését. S mikor az asszony, mit sem sejtve, sajnálkozó szavak után távozott, mindaketten jóízű kacagásra fakadtak. — Nemde barátom ! kitünűen játszottam e kis komédiát? e szavakkal fordult Ottó barátjához. E pompás gondolat épen a legjobbkor jutott eszembe?
