ESZTERGOM I. évfolyam 1896
1896-05-17 / 20. szám
I. évfolyam. Esztergom, 1896. május 17. 20. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 10 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sz. János-utca 33. szám, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdetés után 30 krajcár. Szabadság, alkotmányosság, törvénytisztelet. O Esztergom vármegyének milléniumi ünnepén semmit sem emlegettek annyiszor a hivatalos és nem hivatalos szónokok, mint a szabadságot, alkotmányosságot és törvénytiszteletet. És helyesen. Mert a szabadságegyik lételeme a magyarnak. Az ezer év története a szabadság története. A magyar nemzet ezredéves harcai, a szabadságért vívott harcok, azon szabadságé, melynek jelszavát, — pro libertate — még pénzére is reáverette és a 48-iki nagy eseményeket is csak szabadságharcnak nevezi. Amit a költő énekel e haza földjéről: »Szabadság itten hordozák véres zászlóidaU — az e szó teljes értelmében úgy van, mert a vérben fürösztött zászló a szabadság zászlaja volt. Valamint hajdan a keresztények vére új keresztények magjává lett, úgy a vértől ázott zászló jelképe szülőanyja volt a szabadságnak. A szabadság szoros összeköttetésben van az alkotmányossággal. Az alkotmányosság a szabadságnak védbástyája. Amint az erődbe vonult hadsereget az eröditmények védik az ellenség támadásai ellen, úgy védi az alkotmány a szabadságot annak minden megtámadójával szemben, s ép azért, aki a szabadságot szereti, annak okvetlenül alkotmánytisztelőnek is kell lennie. De ha az alkotmány bástyája a szabadságnak, magának a bástyának is bizonyos erődítésekkel is kell birnia s ezek az erődítések a törvények, mint az állam kormányzására Istentől rendelt tekintélynek, a közjó elömozditására irányuló intézkedései. Szabadság, alkotmányosság és törvénytisztelet, egymást föltételezik oly annyira, hogy egyik a másik nélkül fönn nem állhat. Ezek után fölösleges is konstatálnunk, hogy jól esett hallanunk Esztergom vármegye vezérlő köreitől, mennyire lelkesednek a szabadságért, az alkotmányosságért, a törvénytiszteletért. 8 ezt jól is focijuk emlékezetünkbe vésni; ez lesz szükség esetében a mi alkotmányos bástyánk. Most annak dacára, hogy a megye vezérlő férfiainak politikai nézeteit nem osztjuk, elismerjük, hogy eddig a szabadságot, alkotmányosságot, törvény iránti tiszteletet, nemcsak magok számára követelték, de másokban is respektálták. Abból, amit egyes megyékben tettek és tesznek, mi eddig semmit sem tudunk. Nálunk eddig nem állították úgy össze a választási lajstromokat, hogy azokból a választókat tömegesen kihagyták volna. A megyei bizottsági tagok választájánál sem divott eddig a nyitrai, trencséni és pozsonyi eljárás ; de a közel múltban sem voltak nyitrai vagy stomfai választásaink. A szabadság-, alkotmányosság- és törvénytiszteletnek ily ünnepélyes alkalommal való hangoztatásában mi tehát garanciát látunk arra nézve, hogy ez ezentúl sem lesz. Mi katholikusok a törvény iránti tiszteletben oly messze megyünk, hogy a hitünket sértő törvényeket is tiszteletben tartjuk azáltal, hogy azoknak eleget teszünk, viszont azonban követeljük, hogy azok, akik a törvények őrei és végrehajtói, szintén tiszteljék és velünk szemben is respektálják azon törvényeket, amelyek a mi legelső alkotmányos jogunkat, a szabad választást biztositják. Mi katholikusok követeljük, hogy minket a sérelmes egyházpolitikai törvények megváltoztatására alkotmányos uton indított mozgalomban jogtalanul ne akadályozzanak ; mozgalmainkat hazafiatlanoknak ne bélyegezzék, mert addig, mig a törvény korlátain belül mozgunk, ép oly jogosan cselekszünk, mint akármelyik országgyűlési ellenzék. Nem elegendő csak a szegény néptől, az adózó polgároktól követelni törvénytiszteletet, hanem abban a tisztviselőknek legelső sorban kell jó példával elöljárniok; mert amint a szabadság, az alkotmány, minden honpolgár számára egyformán biztositják a jogokat, ép úgy mindenkitől egyformán megkövetelik, hogy a törvényeket tisztelje, másokat jogaik gyakorlásában ne akadályozzon, mint ezt legutóbb egyes megyék tették. E jogokhoz tartozik a szabadszólás joga is, mert ez is egyik sarkalatos szabadságunk s ép azért reméljük és hiszszük, hogy ezentúl nem kell majd észlelnünk azt a bizonyos fokú idegességet és lázas izgatottságot, mely a megyei »tisztelt ház« egyes tagjain azonnal észlelhető, mihelyest valamely ellenzéki szónok fölszólal. Szabadság, alkotmányosság, törvénytisztelet a mi nefelejtseink, amiket a megyei millennáris koszorúból mint emléket vittünk magunkkal. Ezekkel fogjuk, ha szükség lesz reá, saját szabadságunkat, alkotmányos jogainkat védelmezni. A Z „E SZTERGOM" TÁRCÁJA. Emlékezés ezer évünkről.* Panghy Özsébtől. Ezer éve annak, hogy a magyar nemzet a honfoglaló Árpád vezetése alatt a Kárpátok bérceit átlépte és a Duna-Tisza sikjain lábát megvetette. Egy nemzeti katasztrófa űzte el öt ideiglenes hónából; nem az ellenség boszúja, nem a családi tűzhelyei ellen intézett orvtámadás kényszeriték öt a vándorlásra; a bolgár-besenyő támadás csak az alkalmat szolgáltatta arra. hogy nemzetét Árpád azon hazába vezesse, melyet számára már kiszemelt, s mely az ideiglenes honnál országalapitásra sokszorosan alkalmasabb. A magyar tehát nem mint üldözött menekült lép e földre, mely itt oltalmat keres, hanem jön, hogy a kiszemelt országot karja erejével elfoglalja, azon büszke tudattal, hogy a kiszemelt országot nemcsak meghóditani, de megtartani is képes. Nem mint vendég telepszik meg itt, hanem mint úr, ki az elfoglalt országot vérszerzette jogon tulajdonába veszi. Megdobbant a föld, midőn Árpád hős serege a Kárpátok bérceiről leszállt, s dobbanását megérezték a népek, melyek itt tanyáztak; futnak az erős, a hatalmas nemzet elől, vagy meghódolnak, mert jól tudják, hogy a ki ellenállani merészel, azt a magyarok ereje összezúzza. De megérzi a * Felolvastatott a főgymnázium május 9-én tartott milléniumi ünnepén. dobbanást nemsokára egész Európa; a magyar név rémületbe ejti népeit egész a tengerekig; hire, dicsősége befutja az egész világot. A művészet megörökitette a honfoglaló Árpád fenséges alakját, midőn a kivívott győzelem után vezéreitől környezve az új hon téréin széttekint. Homloka borús, mintha belátna lelke az idők meszszeségébe, s szive megsejtené a nagy veszedelmeket, melyek népére a jövőben várnak. Vájjon hitte-e, remélte-e, hogy népe még egy évezred után is él és űr lesz e hazában? Hinnie kellett! Mert neki, a ki nemzetének vezére volt, a ki népének őserejét ismerte, biznia kellett nemzete jövőjében. És a magyar nemzet e bizalmat igazolta is. Senki sem tagadhatja, hogy nemzetünk a művelt emberiség érdekében a honfoglalástól kezdve állandó és tisztes szolgálatot telj esitett. Államot alapított oly területen, mely uratlanságában vándor seregeknek biztos szállóhelyül szolgálván, a keresztény vallásnak, a római civilisationak és a nyugati államrendszert fenyegető veszedelemnek fészkévé lett. A magyar honfoglalás azonban, most ezer éve, nem egyszerre vetett véget a magyar föld e baljóslatú hagyományának; sőt egy ideig úgy látszott, mintha e katonailag jobban szervezett nemzet csak ujabb és nagyobb veszedelmet hozott volna Európára. De száz év alatt minden megváltozott. A vándor nemzet, mely diadalmas hadjáratai által a gyűlölet és rettegés tárgya lön, hazájául szerette meg szállását s állammá szervezte. Elfogadta a fejlettebb nyugot politikai rendjét, keresztény vallását és műveltségét. A magyar nemzetet ugyanis laza törzs-szerkezete, családi hagyományai, melyek egészen elütöttek a nyugoti polgárosult keresztény nemzetek szokásaitól, ős hite, mely vérboszút hirdetett és mindig háborút sürgetett, nem sokáig tarthatták volna fenn uj hazájában. A magyar ősi szervezetéhez, intézményeihez ragaszkodva, a nálánál hatalmasabb elődjeinek, a hunok- és avaroknak sorsára jutott volna. Nagy szerencséjére egy bölcs királyt adott neki az isteni gondviselés. Szent István nemzetünkre nézve életkérdésül ismerte fel, hogy megbarátkozzék a nyugoti kultúrával és ami akkor evvel egy volt, a kereszténységgel; azért tehát a keresztény vallást, civilisatiót ,és királyságot ülteté át nemzetébe, úgy azonban, hogy á kölcsönvett állameszmét és intézményeket össze tudta olvasztani az ős magyar nemzeti szervezet életrevalóbb elemeivel akként, hogy mégis nemzeti szellem lengett át az egészen. A keresztény vallásra való áttérés ledönté azon válaszfalat, mely a magyarság és Európa népei között fennállott; átvételével biztosítva lőn fenmaradásunk és a művelt világ részeseivé lettünk. Kereszténység és királyság az örökös ellenségeskedés helyébe a barátságos érintkezést léptetik nyugot népeivé] és a polgárosodás zajtalanabb, de gyümölcsözőbb munkáját, egy országgá teszik a magyar lakta földet, egy nemzetté olvasztják a magyart. Ezer éve vagyunk e földön s ezer éves multunk nem egyéb a küzdelmek és megpróbáltatások hosszá láncolatánál. Nincs rög e hazában, melyet a magyar vérével ne áztatott volna, nincs
