ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-05-10 / 19. szám

állati kéjnek; 3225 tagficamitás és túlságos meg­erőltetés iskolájában képeztetett komédiássá, ak­robatává, kötéltáncossá, stb. A jóindulatú olvasónak arcába szökik a vér s azt hajtogatja : ennyi állatiasság a XIX. század műveltségében. Ne vessünk követ az angolokra. Egy társadalmi rend sem neveli az elvadu­lást s a szivtelenséget, de még ettől eltekintve, az éhező nyomorúságot annyira, mint a modern társadalom. A mai világnak nagy része proletár ; a proletárság pedig azt jelenti, hogy sok a gyer­mek, s a mi evvel jár, jelenti a legszivfacsaróbb fájdalmat, a gyermekek szenvedését. Ez modern társadalmunk egyik rákfenéje! Beksics Gusztáv is összeállitgatja adatait s kisüti, hogy pusztul vagy legalább nem halad a magyar faj, s hogy nagy a gyermekhalandóság. A gyermekhalandóság a proletárság következménye ; a proletárság pedig nem a nagy birtoktól van, hanem az egész kapitalista rendszertől; Angliában csakúgy mint Magyarországban ; Londonban úgy mint Piripócson. A nyomorult szülő üldözi s nem szereti gyermekét; az éhes ember nem adhat kenyeret a családjának s azután végleges Ínségbe sülyed, ha nyomorék, gyógyithatlan családtag tölti be kere­setével a házat. Van Esztergomban is elég ilyen ; gyermekek, kik kész koldusok, vakok, bénák, — kik négy­kéz-láb járnak, — kik csak falhoz támasztva, — valóságos majom-tipusok ; ezek számára semmi sincs ; kórházba fel nem vehetők, s igy a kegyet­len utcai alamizsnálkodásnak terhére esnek. Hogy azután ezekkel hogy bánnak otthon, s hogy mi­kép lettek ily nyomorékokká, arról hallgat a kró­nika ; nemcsak a statisztika néma, de a kakas sem kukorékolt utánuk. Az angol gyermekvédő társulat hatezerötszáz szülőt és 473 más egyént idézett e vétségek miatt törvénybe; a kirótt büntetések száma 1108 évi börtönt és 2022 font sterlinget tesz ki. Borzalmasan érdekes fényt vet a statisztika arra a nyerekedésre is, melyet a szülők űznek, kik gyermekeik életét biztosit]ák s azután a gyer­meket elemésztik, hogy a biztosított összeget meg­kapják, üt év alatt a társulat 19,000 ezer áldozatot mutatott ki • 19,000 gyermeket emésztettek el szüleik, s kaptak értük 95,000 font sterlinget ; átlag öt fontot egy-egy gyermekért; 50 frt nagy összeg a szegény ember előtt; oda adták érte gyermekük életét. — Oh adja át kérem e tárgyat, oly igen kedves emlék ez rám nézve. — Kegyed ismerte ugy-e bár az ezredest? átnyujtá az emlék-tárgyat. — Igen! szólt Irma s könnyeivel áztatá az emléket. A tiszt meghatva nézte a jelenetet, a hadfi sem palástolhatta el megindulását. — A sirhoz, a sirhoz . . . esengett Gályái Irma. Elmentek, ott mindketten letérdepeltek és imádkoztak. Hogy mily enyhítő és vigasztaló lett Irmának ez ima, mutatta az a megszentesült lé­lekjelenlét, melylyel a sir mellől felkelt és . . . megcsókolta a keresztet, letörölte a könnyeket, kezét nyujtá a tisztnek és eltávozott. A vallás ereje elfeledtette vele a kint és mint irgalmasság földi angyala élte át további életét. N. város lakói áldva emiitik a fiatal zárda­szűzet, ki oly nyugodtan, oly lemondón, oly sziv­jósággal és játszi kedélylyel tanította a leány­kákat, és ki oly hamar költözött a megérdem­lett égi hazába . . . Hamar . . . mert három év múlva homlokon csókolta a halál. A vá­ros kegyeletéből emelt virágos mennyezet kábitó illata, a gyertyák sorának elsuhanó világa, szo­morú árnyat vetett a megtört virágra . . . Még sokáig díszítette fel azután a kegyelet sírját an­nak, kinek fejfájára oda irta a szeretet: a hűség és önfeláldozás halottja. Esztergomi. Reméljük, hogy a második évezredben a magyarra is átragad a praktikus angolok feleba­ráti szeretete, s hogy majd kevesebbet költenek skofiumos mentékre, a kacagó rokolyák ra, s a kackiás pártákra; de annál többet a szenvedő emberiségre. Külföld. —cs.— Svájc volt az ujabb időben mindig azon állam, hol a népszabadság eszméjét leginkább igyekeztek megvalósítani. Nemzetközi állása olyan, hogy semmiféle politikai irány érvényesülése nem veszélyezteti állami erejét, és azért a legteljesebb szólásszabadság példényszerü talaja lett. A választási jog a legszélesebb rétekig van kiterjesztve és igy a nép nagy tömegének érzelmei az állam minden ügyeiben érvényesülhetnek. Ezen körülményeknél fogva igen tanulságos az ott most lezajló választások képe. Először is megragadja figyelmünket azon körülmény, hogy a szociáldemokrácia elveitől a nép mindinkább elfordul. Pedig e párt vezérférfiai aka­dálytalanul terjeszthetik itt eszméiket, sőt egész Európából idesereglenek a szociáldemokrácia apos­tolai, itt tartják nagy kongresszusaikat; hírlapok­ban, szószékeken folyton ismertetik csábító elvei­ket és az egész működés eredménye az, hogy a választók annál inkább elfordulnak tőlük, minél jobban megismerik céljaikat. Tehát tények hizonyitják, hogy a nép józan­ságán hajótörést szenvednek ama hóditó törekvé­sek, melyekről folyton olvasunk nagyhangú ma­gasztalásokat. A nép felvilágosítása korunk főszükséglete. Hogy tudatára jusson helyzetének, jogainak, — és akkor ő fogja megtalálni a helyes irányt, mely a javulásra vezet. Ezt látjuk Svájcban is. Itt jóirányu lapok, a lelkészek által gondo­san oktatva, önkénytelenül elfordulnak minden politikai iránytól, mely csak meddő elméleti cé­lokért küzd. E helyett a nép gyakorlati érzéke olyan kor­mányzást követel, mely képes emelni a közjólétet. Igy ért el a keresztényszocializmus irányához. Hadat üzent a tőke uralmának, mely elnyeli a kisipart és évenként ezer és ezer kisbirtokos alól rántja ki azt a földet, melyen eddig élt. A nép vállaira súlyosodik leginkább az állam terhe, a pénzt, katonát leginkább ő szolgáltatja: joga van tehát az állam ügyeit a legnagyobb mér­tékben befolyásolni. Igy terjed következetességgel a demokrácia gondolata, mely elkerülhetlenül a a jövő kormányformája lesz. A liberalizmus egyik leggonoszabb jellem­vonása, hogy földönfutóvá, koldussá tette a föld­művelő osztályt. Pedig ez az alapja az ország jólétének és a népesség túlnyomó része közvetle­nül a földművesekből él. A kisiparosnak legtöbb vevője a földművelő osztályból van. Ha itt nincs pénz, akkor nincs vásár és az önálló iparos kénytelen szolgálatba állni a tőkepénzes vállalathoz. Azért az előrehaladott államokban mindenütt a nemzetgazdaság védelme a főtörekvés. Fényes példa erre Németországban az ápril 29-én Kölnben tartott »parasztgyüles«. A rajnai tartományok földbirtokosai saját érdekeik ápolása céljából egyesületbe tömörülnek és közös' erővel védekeznek ellenségeikkel szemben. Fáradhatlan elnökük Lo'é Felix báró a »pa­rasztkirály «, önzetlen buzgalommal munkálkodik jólétük előmozdításán. Nagyfontosságű határozatokat hoztak itt, me­lyek mutatják, hogy a keresztényszocializmus mily józanul és céltudatosan munkálkodik a nép valódi javai érdekében. Kimondták, hogy első sorban a törvényhozást kell befolyásolni, mely eddig minden működésével csak a nagytőke előnyére dolgozik. A gabonaárak alacsonyságának végső oka szintén a törvényhozásban keresendő, minthogy ; nem akadályozza semmikép azon börzemüvelete­; ket ; melyek a gabonaárakat mesterségesen lenyom­ják. E rút műveletek mellett aztán még egyes tőkepénzesek rendkivül meggazdagodnak, addig a termelök milliói elpusztulnak. Azért a képviselő­választásoknál a legnagyobb súlyt arra kell fek­tetni, hogy olyan férfiak ne kerüljenek a parla­mentbe, kik aztán eladják magukat azon zsidó­consorciumoknak, kik a nép elszegényedésének okai. A börzét azért nem bántja a parlament, mert a kormányt és a képviselők többségét a tőke­pénzesek zsebükben hordják. De erkölcsi tekintetben is főfontosságu a földművelő osztály védelme. Mert azon elzüllött földműves, akit a nyomor a gyárakba és általában az iparmunkák terére hajt, családját nem képes föntartani. Igy szaporodnak aztán azon erkölcsi tartalom nélküli, hazátlan proletárok, kik termé­szetes talajukból kiszakítva, lelkükben elkeseredve, a társadalom legveszélyesebb elemeit alkotják. Es történeti igazság az, hogy mig egy ország minden intézményét meg lehet változtatni fen­állásának sérelme nélkül, addig az elpusztult föld­műves osztályt újjáteremteni nem lehet. Kivándorolnak más országba, hazátlanul bolyonganak, soha többé meg nem állva egész a megsemmisülésig. Itthon pedig az »uj földesurak« telepednek le, kik a nemzettel soha sem éreznek, idegen lelkükkel a hazát jólétre soha sem fogják emelni. Iparosaink köréből. Midőn lapunkat megindítottuk, miként az I akkor adott programmunkból kiviláglik, elhatároz­tuk, hogy a szociális bajok forrásaival és követ­kezményeivel is fogunk foglalkozni. Eme kitűzött célnak megfelelni is igyekeztünk és miként tapasz­taltuk, sikerült iparosaink és földművelőink köré­! ben fölkelteni az érdeklődést a szociális nyomor vészthozó tünetei iránt. Senki sem zárkózhatik el manapság eme fontos kérdések tárgyalása elől. Joga van hozzászólni az utolsó munkásnak épp ugy, mint kincsein ülő tőkepénzesnek, s azért az idevágó közleményeknek teret nyújtunk. Az alábbi sorokban közöljük egy helybeli tekintélyes iparos j sorait, melynek őszinte és igaz állításait elejétől ' végig aláírjuk és kérjük a verejtékes munka embe­reit, hogy idevonatkozó nézeteiket egészen nyíl­tan közöljék velünk. A tanulságos levél eképen hangzik : Igen tisztelt Szerkesztő Úr! Többször olvastam becses lapjában az ipa­! rosok helyzetét tárgyaló cikket, engedje meg, hogy j egyet-mást én is elmondjak. Nézetem szerint a kisiparosokon — legalább ezen a nemzedéken — nem segit sem a tervbe vett kormányintézkedés, sem társulás és tudja ég még miféle recept. Nekünk — szerintem — oly mód­' szert kell alkalmaznunk, a melynek közvetlen j hatása van. A nagyipar felfal bennünket, mint a csuka a kis halakat, s ez történik nagyon sok­féle módon. Ezen módok egyik legveszedelmesebbike az úgynevezett »vigecek,« utazók sáska módjára történő elözönlése a vidéki városok és községek­nek. Egy könyvet lehetne irni azon csalások külön­féleségéről, melylyel csak a közönséget befonják. De eltekintve ezen eljárásuktól, mikép lehet I összegeztetni azt, hogy ezen idegen utazó emberek i csinálják itt az üzletet, árulják különféle kész iparcikkeiket (dehogy árulják, rá erőszakolják) mi pedig viseljük az egyre növekvő terheket. Ezeknek megszüntetése volna egyik orvos­lása a kisipar bajainak. Hogy terheink egyre szapo­rodnak, annak bebizonyítására felhozom a segé­I dek egyre fokozódó igényeit: rövidebb munkaidő, nagyobb bér követelése, ezzel szemben a közönség azt mondja: hát még most is oly drága, mint tavaly ? Ez bizony bármily kicsiségnek látszik is, mégis teher nekünk, a tanoncok iskoláztatása, ezek kima­radása esetén büntetéspénzek, betegsegélyzö pénzek, iparkamarai és ipartestületi tagdijak. De mint emii­tettem, ezek csekélységek, csakhogy ugy vagyunk, mint a cigány, hogy a köpönyeg elég jó volna, csak az idő rosz hozzá; elbírnánk mi a terheket, csak a jövedelem volna arányban vele; mindezek­kel csak ujabban lettünk boldogítva. Hallottuk hangoztatni többször, hogy: »pár­toljuk a hazai ipart«; biz ez szépen hangzik, de csak hang a pusztában. Hogy csak egyet említsek : mielőtt a kaszárnya j épült, egyre olvastuk a lapokban, hogy a vállal­kozó kötelezve lesz kizárólag helyi iparosokkal készíttetni a munkát; no én nem hiszem, hogy a váci fegyházban annyi esztergomi iparos volna kényszer munkára Ítélve, mert a munka nagy része ott készült. Igen tisztelt szerkesztő ur, igazi célomhoz I tulaj donképen csak most jutnék el, nevezetesen: ; hogy lehetne a fent emiitett nyomorult viszonyo­kon némileg segíteni, csakhogy itt kezd a bátorság a sarkamba szállni, de kimondom, hogy ben­nünket az imént vázolt helyzet csak háromnegyed

Next

/
Oldalképek
Tartalom