ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-04-26 / 17. szám

szobájában. No ez aztán azt is megtudta, hogy Gromon Dezső megkövetelte tőlük a bizalomnyilvánitást, a formáját is megadta. Nagy választói gyűlés fog egybehivatni, a melyre becsődítik a kerület mindazon választóit és nem választóit, a kiknek van valami kivánni valójuk s a kiknek lehet valamit ígérni. Gromon azután küldöttséggel meghivatik és meg is jelenik. Hoznak aztán egy csattanós bizalmi nyilatkozatot. Hogy milyet ? — azt is megmondta már Gromon s bizonyos, hogy nagyon erélyest (!) — Az „iskolás" főispán „sikere." Mikor Pálffy-Daun Vilmos grófot, a hírhedt dunaszerdahelyi mandátum birtokosát, a t. ház legfiatalabb tagját mosonmegyei főispánná kinevezték, az a szálló ige járt róla, hogy a kis Mosonmegye csak »iskola« számára, s hova hamarább egy nagy megye katedrájára lép. A fáma Pozsonymegyét jelölte ki neki, a lapok már hozták is, hogy Szalavszky csak Trencsént fogja boldogítani. Pálíty-Daun gróf, hogy a kegyelmes miniszter urak figyelmét magára terelje, s Pozsonyt mihamarább megkaparith e héten tette le Magyar-Óváron a Kaimakán-főispáni vizsgát oly bravúrral, hogy még Szalavszky is megbámulta a rövid, főispánkodás ily basáskodó praxisát. Nem kevesebbet követett el a t. főispán, mint hogy a Szalavszky, Rudnay, Tarnóczy, Bartal, Szulavszky-féle »közéleti erkölcstan« alapján, hűséges kuszi-pajtását, Pogány főispáni titkárt, a megye helyettes alispánjává tette. A kitűnően sikerült csiny azzal kezdődött, hogy a pályázatot kurták, de a legnagyobb titokban tartották, hogy Pogány József főispáni titkár mellett ki pályázott. A bizottsági tagok csak sejtették, hogy az általános népszerűségnek örvendő Leszkovics Ferencz j árvaszéki ülnök is pályázott. Első sorban ezt a pályázót kellett kibuktatni a jelölésből. Erre a célra i a főispán a saját híveiből külön ad hoc kijelölő bizottságot nevezett ki, mellőzvén az állandó bizottságot. Ez a főispáni bizottság azután kijelölte első helyen Pogányt, második helyen Sőtér megyei aljegyzőt, harmadik helyen pedig Szélessy megyei levéltárnokot. Ezt a jelölést vitték a közgyűlés elé, a hol Sőtér Ferencz megyei aljegyző és Szélessy levéltárnok figuránsi szerepöket elvégezvén, visszaléptek és az egyedüli jelölt Pogány maradt, a ki a főispán, mint »egyedüli« jelöltet, híveivel ki is kiáltatott helyettes alispánnak. Hiába akart az ellenzék fáradhatlan szónoka, Reiter országgyűlési képviselő uj kandidációt, — a főispán nem i engedett. A választási szabadság s megyei autonómia ily gálád megsértését látva, méltán mondotta Bobleter Ignác, a megyei bizottság egyik vezérszónoka, hogy: temetésre jöttek össze, az alkotmány temetésére. Pálffy-Daun főispán még Rudnayt is fölüiműlta, mert Nógrádban legalább jelölték az ellenzék jelöltjét. Ama tények között, a melyek a parlamentarizmus és azzal együtt a politikai sza- i badságban való hitnek a megingatásához leghathatósabban járulnak, ama veszélyek közt, melyek a közszellemben az alkotmányos rendszert fenyegetik, — nem utolsó a mosonyi főispán »sikere«. Hát csak »jöjjenek a skandalumok«. Ezek adják a legjogosabb alapot a néppárt térfoglalásának. Máshol olyan főispánt, mint Pálffy-Daun Vilmos gróf, ilyen »sikerert« bíróság elé állítják, nálunk »a magyar állam nevében« szabad a csempészet, a dugaruk behozatala. — Kultuszminiszter úr mit szól hozzáí Felháborító botrány tartja lekötve Magyarország közvéleményét, a hivő katbolikust, protestánst és zsidót egyaránt. Tizenhat ember Magyarország egész tanársága képviseletében összeül s kikiált egy határozatot, a melynek értelmében szükségesnek látja, hogy a középiskolai tanáregyesület millenáris kongresszusán előadás tartassék a hittannak a középiskolából való kiküszöböléséről és az előadás megtartásával dr. Szigetváry Ivánt, a liberális nagygyűlés egyik rendezőjét bízta meg. Miután az országos tanáregyesület nem szeparatisztikus és bomlasztó törekvések ápolására alakult, annak tagjai között eddig számosan vannak a felekezeti középiskolák és a szerzetes tanitó rendek tanárai közül, ezzel a tapintatlan határozattal sikerült az egyesületet közel vinni a disszolucióhoz, mert ugy a felekezeti, valamint a szerzetes tanitőrendek tanárai most tömegesen ki fognak lépni az egyesületből. Az a tanáregyesület üzen hadat ezredéves kultúránk alapja ellen, az a tanáregyesület hirdeti a német szocialisták gothai programmját, (Die Religion ist Privatsache) melynek kongresszusi tisztikara csak imént folyamodott anyagi és erkölcsi támogatásért az 'egyházi főhatóságokhoz és folyamodásában erősen hangoztatta, hogy: az iskola az egyház leánya. Ezek a jő urak a kereszténységtől kérnek segítséget a kereszténység kitiltására. Cudar egy infamia, az igaz ! És Wlassics Gyula kultuszminiszter uralma alatt történik mindez, ki oly nagyon hangoztatja a vallásos oktatást. Persze csak szóval, mint a hogy a tanáregyesület magyarázza az iskolának az egyházzal való kapcsolatát. A cselekedetek azonban méltók az atheismus s felekezetnélküliség előadójához és fődicsöitőjéhez Wlassicshoz. Lehet szépen a vallást hirdetni, de megvalósítani úgy, hogy kidobjuk a közéletből s iskolából. Ha Wlassics úr vallásügyi minisztere Magyarországnak, elvárjuk tőle, hogy a tanáregyesület elaljasitő határozatát megsemmisíti s az egyesület megdorgálásával némi elégtételt szolgáltat a felháborodott keresztény közszellemnek. Ellenkező esetben az ő nevéhez fűződik az örök szégyen, hogy éppen a millenium alatt volt Magyarországnak olyan kultuszminisztere, ki alatt a a legutolsó gymnáziumi tanár is a vallástalanság szabadalmazott ágense lett. Ha gyenge Wlassics úr a vallás szentségének érvényt szerezni, akkor legjobb, ha törvényjavaslatot nyújt be, melynek értelmében Magyarországnak csak közoktatási, de nem egyúttal vallásügyi minisztere van. E lemondással természetesen az egyház körüli »felség jogok« miniszteri gyakorlata is megszűnik. A nagy hét. A mult hét a néppártnak nagy hete volt. Nagy hét, mert a nép érzi megváltásának köze- j ledtét, — nagy hét, mert a liberalizmus hatványozott hévvel támadja s piszkolja s keresztre szeretné feszíteni a néppárt lelkes vezetőit; — de nagy hét azért is, mert megfélemlítve, s megrettenve a mozgalom hatalmától, futnak a zsoldos és bérenc lelkek s azt mondják : tönkre megyünk. A ki Kanizsán és Érsekujvárott megfordult a mult vasárnapi néppárti gyűléseken, az érezhette, hogy inog föld. A liberalizmus földje megmozdul s valamint minden felinduláskor porba dőlnek a falak s oszlopok, s fut, ki merre lát: úgy dőlnek el a néppárt mozgalmai következtében a liberalizmus oszlopos emberei, kezeik közül kisiklik a hatalom s szivükből kivész a bátorság. A félelem legfölül kezdődik. A magyar kormány taktikázó s folytonos bizonytalanságban leledző feje, Bánffy báró attól fél, hogy a néppárt a legközelebbi választásoknál 60—70 kerületet hódit el a liberalizmustól. Az pedig egyre megy, hogy mily takaróval jár körül az a liberalizmus ; mindegy akár kormánypárti, I akár Juszt-párti, — akár matador Beksics, akár Pap Gézácska képviseli. Ezek a falak és oszlopok előbb-utóbb eldőlnek; annak a mélységes hullámnak, mely szirteket és hegyeket mozgat, nem fognak ellentállni. De nemcsak Bánffy báró, nemcsak az oszloposok félhetnek ; de félhet méltán az egész párt, i miniszterek épp úgy mint kik frakkjuk lebbenI tyűibe kapaszkodnak. Mert a népben a néppárti mozgalom komoly, mély törekvés. A vallásos érzületet fölkorbácsolta benne a kormány s ez a győzelmes, lelkes szenvedély kezet fog a köznyomorral s avval az elfojtott türelmetlenséggel, melyet a kormány basáskodása éleszt a népben. A Bárffy kormány az országnak minden részében máglyát vakolt a szabadságnak s meggyújtotta azt. Nyitra, Stomfa, Csáktornya, Girált mind megannyi tűzoszlop ég, hogy azok is, kiknek értesülése nem terjed ki tág körre, eléggé tájékozódjanak, közelükben látván a zsarnokságnak emlékeit. Ez a mozgalom a mily mély, s a mily erős, oly öntudatos és megfontolt. Nincs itt szó kortesvilágról, sem a pálinkáról, sem pántlikáról ; a nép már a sárga-fekete zsinórt s a tiszti kardbojtot sem tartja főbenjáró kérdésnek: minden egyéb más kérdés a háttérbe szorul s érdeklődését a néppárt programmja foglalja le. Máskor a pacsizásban nem lehetett bizni ; biztosak csak akkor voltak a képvilő-jelöltek. híveikről ha már leszavaztak ; addig fogni s őrizni kellett. Ez a kortesvilág a néppártba nem üt bele ; a népet a. néppártban meggyőződése, hite s lelkiismeretessége tartja. Nézzék meg csak uraim, hogyan fogadják Zichy Nándort Kanizsán, négy kilométernyire elálltak az utat s a nép vallásos tisztelettel tekintett a néppárt ősz vezérére ; az a tér templommá lett, mikor Zichy gróf beszélt; 12 ezer ember visszafojtott lélekzettel lesle szavait. S e szavak nem a forrongás üszkét szórták, nem hivatkoznak duló, pusztító szenvedélyekre, s mégis képesek ezreket és százezreket lelkesíteni, bizonyára azért, mert a hit hatalma lép föl a szivekben ; a nép nem akarja prédául odadobni a liberális szószátyároknak a kereszténységet. Hej, pedig van még sok tógás kerékkötő a nép közt! Nincs igaza Berezelnek, hogy minden plébánia politikai agentura ; ülnek azokon a plébániákon a maradi tehetetlenségnek vagy épen a liberalizmusnak is ágensei. Voltak az érsekújvári gyűlésen is választők oly falvakból, ahol plébániák a nembánomság vagy éppen a néppárt ellen való izgatásnak szomorú fészkei. De ettől sem ijedünk meg ! A mozgalom megindult ; a lelkesülés árja magasra dagadt Adriától a Kárpátokig; ezreket és százezreket ragad magával, s többé meg nem áll. A ki e mozgalommal állásánál fogva viszonyba lép s nem lelkesül, azt ez az ár mint a fatuskót a megdagadt hegyi patak, a pozdorjás, szemetes partra dobja ; de maga az ár elsiet, nincs aki megfékezze. A tavasz és nyár folyamán ez a nagy hét gyakrabban ismétlődik majd. Nekünk feltámadást hirdet: a liberalizmusnak gyászt hoz s búcsúztatót énekel, mely azt mondja : befellegzett. Külföld. —cs— Az egész világon ugyanazon fegyverekkel küzd a liberalizmus. E fegyverek : az erőszak és csalás. Mert e gonosz rendszerben semmi erkölcsi tartalom sincs, a mi népet feléje vonzaná. Ez a legdurvább érdekpolitika, melytől minden ismerője undorral fordul el. Magyarországban is történtek választások, melyek mélyen megrázzák az erkölcsi érzületet. Hasonló botrányos szédelgések történtek minap Spanyolországban, hol e hó 12-én volt meg az általános képviselőválasztás, melynek lefolyása a legsötétebb pessimistát is ámulatba ejti. A választók jogainak olyan arcátlan eitiprása volt itt, hogy az aljasság már az emberileg lehető végső hatást látszott elérni. Megkíséreljük rövid körvonalakban ismertetni e tanulságos választási komédiát. Először is azt látjuk, hogy a belügyminiszter Spanyolországbán minden tartózkodás nélkül osztja ki minden választókerület számára a képviselőjelölteket, a kormánypártiakat épp ugy, mint az ellenzéket. Ezen belügyminiszteri Jistán a választők semmit nem változtathatnak, sem az arányt, sem a neveket. A kormánypárt és ellenzék között olyan megállapodás (pactum) van, mely szerint egymást kölcsönösen támogatják. Ezen megállapodástól egyetlen kerületben sem térnek el és közigazgatási hatóságuk kérlelhetlenül eltiporják az ettől eltérő önálló mozgalmakat. Igy aztán az egész képviselőház egy nagy konzorcium, egy nagy csalás, melynek a polgárok közt semmi alapja sincs. A parlament csak arra való, hogy az országot a külföld előtt ugy tüntesse fel, mintha, alkotmánynyal birna; valóságban azonban csak egy érdekcsoport zsarnoksága alatt áll. A királyi hatalom itt csak puszta forma, minden erő nélkül, mivel még a minisztereket sem birja már szabadon választani, hanem kénytelen az uralkodó érdekcsoport jelöltjét elfogadni. Ez érdekcsoport gondosan megválasztja mindig azokat, kik képviselők legyenek, akár a kormánypárton, akár az ellenzéken. Ezeket kell a városi és megyei hatóságoknak a néppel megválasztatni, különben kenyerüket vesztik, hivatalaikból elűzetnek. A választópolgárok akaratát igazolják : a vesztegetés.. ígéretek, fenyegetések, segítik a katonaság, sőt még az ágyuk is, ha esetleg nagyon önállók merészelnének lenni. A választási elnök mindenható ur, ki minden törvénytiprást elkövethet, ha a kormány előnyére szolgál. Villámló bajonettek és ágyudörgések között