ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-04-05 / 14. szám

és őt a papság ellenében karhatalommal a temp­lomba bevezették, Akoncz kimondta felettök az egyházi tilalmat. Ezen időben Gönczöl Magyar­országban járt. Itt 1222-ben a váradi apát előtt Uriás pannonlialmi apáttal és az ottani conventtel oly szerződést kötött, hogy a már korábban az apátnak adott sz. Márton mellett fekvő Ravazd birtok helyett veszprémmegyei Vanyolát, melyet felerészben G. fivérével birt, adta nekik, számukra oly előnyös cserébe, hogy megigérték neki, vala­hányszor Ravazdra jő, mint testvérüket fogják ellátni. Ravazd iránt viselt vonzalmából lehet azt következtetni, hogy odavaló születésű volt. Midőn Gönczöl Magyarországból visszatért, saját belátása szerint jónak látta a spalatóiakat az Akoncz által reájok kiszabott egyházi bün­tetés alól felmenteni. Távollétében a sz. Jánosról nevezett apát­ságot tudta nélkül betöltötték, amiért igen meg­neheztelt, de Honor pápa őt engesztelődésre birta. Midőn Gönczöl 1228 körül arra határozta el magát, hogy ismét Rómába zarándokol vallásos érzülettel az apostolok küszöbeit meglátogatni és egyházi ügyeiben a pápa apostoli tanácsát kikérni, Treguan traui püspök felkérte őt, hogy mielőtt távoznék, az érseki tartományhoz tartozó és üre­sedésben levő püspökségeket töltse be. Érdekes ama püspökök névsora, akiket Gönczöl suffraganeus püspökökül elömozdittatott és felszentelt, mert e névsor feltünteti, mily előny­ben részesültek a magyar származásúak. Miklós skardoni püspök elhalálozása után ott püspökké szentelte Bertalant. Mindkettő Spalatóból került oda. Pharesi püspökké felszentelte Miklóst, a ki spalatói kanonokból lett azzá. Seni püspökké pedig Joleszlót, ennek halála után Jánost. Noni püspökké Sámsont. E három utolsó magyar volt. Korbaviai püspökké pedig szentelte Domald comes fiát, a kit Szerecsennek neveztek. Ez is magyar volt. Több peres ügyet is kellett elintéznie. Igy t227-"ben szerencsés kimenetellel befejezte a vránai templomosok ügyét a Formin és Stoisi családokkal a vránai templom patronátusi jogát illetőleg. 1229-ben pedig ugyancsak a vránai templo- | mosok ügyét kiegyenlítette a sz. Kozma és Dömjén vértanukról nevezett benedekrendü apátság között és pedig Kálmán királyi herceg épületében, amely­ben Gyula bán lakott. Midőn a tatárjárás alkalmával IV. Réla király Dalmáciába menekült és a tatárok őt itt is üldöz­ték, Gönczöl is szorongatásoknak volt kitéve. A királyt hamarjába kellett visszavezetni és számára azt mintegy visszafoglalni. Erre a sz. János lovagok vállalkoztak. Gönczöl, mint egykori lovag, maga is hozzájárult ennek sikeres biztosításához. A király távozása után Laskaris Mária királynő továbbra is Klisza várában maradt. Gönczöl a királyné iránt is tanusitotta volna eltávozásáig hazafias kegyeletét, azonban mielőtt a királyné eltávozott, Gönczöl 1242. május 31-én elhalálozott. Magas kort ért el és 22 évig, sok viszontagság között kormányozta érseki megyéjét. Eltemettetett a sz. István apátsági templomban, a főkapu kö­zelében. E magyar vérből származott, és az esztergomi sz. királyi keresztes lovagok konventjéből a spa­latói érseki székre emelkedett jeles férfiú, — ki­nek ugyan egyik-másik gyöngéjét előszeretettel kiemeli életirója Tamás, spalatói főesperes, kit leginkább használtunk e vázlat egybeállításához, — mégis megmaradt a dalmátok között is magyar­nak. Onnan is felkereste hazáját, felkereste jótevő­jét, Gyula bánt kastélyában, amelyben pörös ügyet intéz el, előmozdította honfitársait az egyházi mél­tóságokban és apostoli fejedelmét hű alattvalóként szolgálta mindenkor, kivált a veszély idején. Némethy Lajos. Grombház—ha leszakad, lesz más. November hó második felében játszik tör­ténetünk. Tizennégy nap múlva lesz sz. Miklós napja. Özv. Patkóné asszony házának első emeleti szo­bájában a tükör előtt áll lakója Görcs ur, kiváló gondossággal nyakkendőjét igazítva. No igy már helyesen áll, mondogatja magá­ban. Csak az a borzasztó, hogy ily fajta nyak­kendők oly tömérdek pénzbe kerülnek — egy egész korona és 25 fillér Világéletemben sem adtam ennyi pénzt ily potomságért. Ezeket mondva, mosolyogva tekint a tükörbe jobb kezével kopaszodni kezdő fején haját iga­zítva, hogy a hiányokat takargassa, majd rövidre nyirt szakállát simogatta. Görcs ur titka ezek után nem lesz talány, fülig szerelmes ő, elárulja tükör előtti eljárása. Özv. Patkóné asszony kisded szobácskájában még csak nem is sejti, hogy Görcs ur szerelmes szivével őt szándékozik megajándékozni. Patkóné asszony 46 éve dacára elég friss és kedves asszony. Mintegy másfél év előtt elhalt férje vaj- és sajttal kereskedett, mi éppen annyit hozott a konyhára, hogy egy kis házat vehetett magának, s ezt meg egy kis tőkepénzt is hagy­hatott hátra halálakor özvegyének. Körülbelül egy éve, hogy Görcs ur, egy bankház könyvelője, költözködött be az első eme­leti kis lakásba. Az özvegy rendkívül meg volt elégedve lakó­jával, mert soha látogatókat nem fogadott, semmi követeléssel föl nem lépett, hanem mindennel megelégedve látszott, csendesen jött és távozott, rendkívül szorgalmas és takarékos embernek mu­tatta mindenkor magát. Görcs ur is meg volt elégedve a ház úrnő­jével, mert barátságos és előzékenynek tapasz­talta, és ami fődolog, a lakbért soha sem emelte, mint ezt eddig a háziurak annyiszor megtették vele. Görcs ur habár 51 éves, agglegény ; száz­szor is föltette ugyan magában, hogy megháza­sodik, de biz az csak szándék maradt. Mióta azonban Patkóné asszonynál lakik, tömérdek al­kalommal tolakodik fejébe a gondolat, hogy mégis csak kellemesebb dolog -volna e kis ház gazdá­jának, mint fizető lakójának lenni. Hozzá még, az özvegy sem megvetendő asszony ! Sőt annyira is jutott már, hogy többször elindult, hogy mindezeket minden himezés-hámo­zás nélkül tudtára adja háziasszonyának, de valami bizonytalan félénkség és bátortalanság mindany­nyiszor visszariasztotta őt. Most midőn a tükör előtt igy kicsinositgatta magát, elhatározta, ha törik-szakad, de ma régen tartogatott szándékát végrehajtja. Lemegy tehát a lépcsőkön, szerényen kopogtat az ajtón, s izga­tottsággal teszi kezét az ajtó kilincsére. Szabad, kiáltja Patkóné asszony. Midőn Görcs belépett, a háziasszony egy kis asztalka előtt ült, melyen csinos thea-készlet állott. A barátságos meleg és a párolgó thea illata jótevőleg hatott a szerelmes Görcs ur izga­tott kedélyére. A háziasszony délutáni pihenés után még üdébbnek, kedvesebbnek tünt fel Görcs szemei előtt. — Jó estét Patkóné asszony, szólal meg Görcs ur. — Jó estét Görcs ur ! Kérem foglaljon helyet. — Oh mily barátságos és kedves e kis lakás. — Csakugyan ! És mivel lehetek szolgála­tára Görcs urnák? A mi könyvvezetőnk az asszony e kérdé­sére oly zavarba jött, mint akit valami hibán rajta kapnak, azért alig birja kimondani: — Oh semmi asszonyság! tulajdonkép azért voltam bátor idejönni, hogy drága egészségéről tudakozódjam. — Biz nagyon szép öntől ( lores ur! igen ör­vendek, hogy ily figyelmes irántam ! — Oh kérem drága asszonyság! ne vegye tolakodásnak. — Világért sem. Szolgálhatok egy csésze teával? — Ha ez által attól meg nem fosztom! — Oh dehogy! Parancsoljon cukrot és tejet! — Kérem Nagysád! — Ah, Patkóné asz­szony, mily igazán kedves és csinos e tea-készlet. — Nemde Görcs urnák is tetszik ? valódi szász porcellán. Oh ez még Mikulás-ajándék sze­gény boldogult férjemtől, Isten nyugosztalja őt; valódi kék porcellán. — Valóban fölségesen szép, s mint látom drága régiség ! — Ugy van uram ! szegény boldogult férjem mindig rendkivül figyelmes volt irántam ; tudta, hogy a kék porcellánt kiválókép kedvelem, azért születésnapomon vagy Mikuláskor mindig csak ilyenekkel lepett meg engem. — Ez igazán gyöngédség, finom gyöngéd­ség volt tőle asszonyom ! — Ugy van Görcs ur, igy volt az. Midőn szegény férjem örömet akart szerezni nekem, soha sem tekintett akkor arra, hogy mennyi pénzbe kerül is az. Midőn az özvegy ezeket mondotta, szeretett volna könnyezni is, de ez sehogy sem sikerült neki; azonban ezen ne cso­dálkozzunk, hiszen teljes másfél éven át köny­nyezte már boldogult férje halála napját. — Eszerint asszonyom izlése a kék por­cellán felé hajlik? kérdé várakozásteljesen (íörcs ur, kinek hirtelenében egy fontos gondolat villant meg elméjében. •— Oh igen! — felel az özvegy — és rend­kivül boldognak érezném magamat, ha egy igazi kinai porcellán tea-kannára szert tehetnék, mert mint látni tetszett Görcs urnák, készletemből ez hiányzik; itt a tejes kanna, a cukortartó, az öblögető tál, a hat csésze, de a kanna, az hiányzik. — Ej, asszonyom, beh kár, hogy e gyö­nyörű készletből a kanna hiányzik. — Ugy van uram, fölötte nagy kár ez ! szegény boldogult férjem — az Isten nyugtassa őt, — mindig szándékozott e hiányon segiteni, de bekövetkezett halála, szándékában öt meg­akadályozta. — Oh mily kár, hogy nem várt a kegyet­len halál ! — És lássa Görcs ur, egy szegény özvegy­nek a mai világban nagyon is takarékosnak kell lenni; hiszen minden méreg drága, s ha én pél­dául e készlethez a szükséges kannát megvenném, mindenki óriási pazarlásnak mondaná azt. Szabad kérem még egy csésze teával szolgálnom ? — Oh asszonyom valóban lekötelez ! igazán rendkivül izlik, fölségesen van elkészitve, mond­\ hatom ! — Görcs úr! ön hízeleg ? — Korántsem asszonyom ; de oly otthonosan és jól sohasem éreztem magam, mint kegyed bájos és otthonos körében. Teát meg ily igazán jót sohasem ittam. — Ugyan-ugyan; hogy lehet az Görcs ur ? kedves háziasszony, magányos szo­bámban egyedül, nincs kedvem teát inni, a tár­sasa sban izlik igazán az csak nekem. — Ha ez igy van Görcs ur, szivesen látom akár mindennap teára feltéve, hogy társaságom nem unalmas uraságodra, — tette hozzá szemeit szemérmesen lesütve az özvegy háziasszony. Görcs szive örömtől repesett, midőn e sza­vakat hallotta, mert egyúttal ugy vette észre, mintha a háziasszony beszélgetésük közben pil­lantásait többször rajta felejtette volna. Már a szavak lebegtek ajkán: »Kedves Pat­kóné asszonyom! a teát kedves körében, mint férje, örökre szivesen iszom*, midőn az ajtó sebesen feltárul és a cseléd nyit be e szavakkal: itt a mai újság ! s egy képes lapot helyezett az asztalra. E váratlan dolog kihozta sodrából Görcs [ urat; fölkel tehát és e szavakkal kezdi ajánlani magát: — Igazán különös, mennyire haladt már a világ ! Napjainkban a Mikulás napja minden­kinek hoz ugy látom meglepetést; gyermekkorom­ban csak a gyerekek örültek annak, most meg az újság a felnőttek számára is gondoskodik, mint ebben is itt, ez a szép kép. — Azért lássa Görcs ur én még se mond­hatnám, hogy a Mikulás hozzám el fog látogatni. Ha az ember oly magányosan él mint én, nem kell attól tartania, hogy Mikulás napján ajándé­kot kap talán? — Csak lassan háziasszonyom! hátha té­vedni talál? Ki tudja? még jó idő ide Mikulás napja, s nem lehetetlen, hogy be néz ő az idén e magányos lakba is. Mosolyogva válaszol reá az özvegy: — Csak nem akar meglepni Görcs ur mar­cipánnal ? — Vagy kitudja, hátha? Majd beszélek a Mikulással. Jó estét Patkóné asszony! Midőn a könyvvezető az utcára ért, igy mormogott magában: Valóban fajankó voltam! oh csak lett volna bátorságom! Az asszony - ugy látom — jó szemmel néz reám. De mindegy, talán még jóra fordul minden. Igen, ez kitűnő eszme, pompás gondolat. Görcs üsd a vasat! Ez idő óta Görcs esze folyton azon járt I hogy hol is szerezhetne ő egy olyan kinai kannát

Next

/
Oldalképek
Tartalom