Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1947

I SZILI HTUfin I Az emberi élet értékét nem az állás jellemzi. Szili Istvánt, gimnáziumunk altisztjét az a magatartás tette értékessé, megbecsültté, kedveltté, amivel munkáját végezte, s megmutatkozott embertársai felé. Becsületes ember volt, akihez árnya sem ért semmi gyanúnak. Hűséges volt, aki megható igyekezettel ragaszkodott hozzánk. Egyszerű volt, de nem a gyámoltalanság együgyűségével. Megbízható volt, s ez neki talán nem is jelentett annyi belső örömet, mint azoknak, akik ismerték és feladatokat bíztak rá. Jó kedélyű volt, aki bizalmaskodás nélkül tudott vidámságot teremteni feljebbvalói előtt is. Tisztelettudó volt, de nem félelemből, hanem igazi belső kiegyensúlyozottság érzésével és emberi becsüléssel. Dolgos ember volt, aki nem húzódozott a munkától, hanem kereste azt, mert abban látta élete értelmét, hogy becsületesen tegye kötelességét. Önmaga magas, talán tudattalan értékelése volt ez. Betegsége idején nem a fájdalom okozott neki szomorúságot, hanem az, hogy nem tudott dolgozni, s úgy érezte, hogy ezzel talán terhére van másoknak, s az őt megillető járandóságot nem tudja megszolgálni. Akik ismerték őt: a tanárok, a rendtársak, embertársai s a diákok megilletődötten álltak s őszinte fájdalommal a „Pista bácsi" koporsója előtt. A jó Isten legyen irgalmas hozzá, és adjon örök nyugodalmat neki, akit itt a földön megbecsülés és szeretet vett körül.