Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1940

ELMEGYEK MEGHALNI REMÉLVÉN AZ ÖRÖKKÉ MEGMARADANDÓ ÉLETÖT, KIÉRT EZ ELMÚLANDÓÉLETÖT MEGUTÁLOM. EZENKÉPEN JÓL MEGYEK MEGHALNI. A szépséges halál-himnuszoknak ez a szakasza is egyszerűségével és mélységével ragad meg. Odavonja figyelmünket ennek az elmúlandó életnek kikerülhetetlen állomásához. Bármennyire biztosan tudott tény ez, mégis megrendülünk, különösen ha valaki hozzánk közelállót ölel magához a halál. Még döbbenetesebb, ha hirtelen hagy itt bennünket, akivel évek, elvek, munkák, testvériség közössége kovácsolt egybe. Ilyen riasztó volt az a kedvesen induló november tizediki vasárnap, amikor P. Tibor elszakíthatatlanul simult bele a mennyei Atya ölelésébe. Csöndesen, vidáman, meleg testvéries hangulatban múltak az órák. Kedélyes beszélgetések, a földi jövőt szövögető tervezgetések s a prédikációval törődés gondja váltogatta egymást. Ki gondolt arra, hogy a szószéken egy élet legutolsó útja indul el, hogy aki másoknak világítja meg az örökkévalóság útját és a konkoly szaggatására készít, — maga érett és áldott termésként hajlik át néhány óra 5 P. Szórády Tibor