Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1939

lése, könnyű felelni. A gondviselésszerű államvezetőt, aki eszményi mintaként végzi dolgát és teljesiti a nemzet bizalma reáruházta tisztség minden kötelességét immáron húsz esztendő óta. Mint történelmünk sajátos jelenségét könyvelhetjük el azt a gondviseléses tényt, hogy a válságos, nehéz idők ránkszakadtával mindenha találkozott alkalmas kéz, erős marok, hatalmas egyéniség, egy-egy homo providentialis, aki történelmünk félelmetesen zajló eseményáradatának zuhatagaiban a reménykedés világítótornyát, a kibontakozás lehetőségét, a jövő sziklaszilárd támaszpontját, a nemzeti önvédelmet és közbiztonságot jelentette számunkra. A világháború zűrzavarából kikeveredett és a forradalmak tébolyából magára találó magyarság ezt a gondviselésszerű férfiút fedezte fel és állította maga fölé államfőnek Horthy Miklósban, Katona-nemzet legkülönb katona-fiát, aki hősként irta be nevét a hadtörténelembe, mert már a szörnyű világégés válságos hullámveréseinek közepette mutatkozott rettenhetetlen bátorságával, lélekjelenlétével és határozottságával vezetésre hivatottnak. Egészen világosan emlékezünk a történtekre. Ügy volt, hogy az elvesztett világháború rémséges összevisszasága zsibongott mindenütt és zsibbasztott mindenkit. Az őszirózsás és vérvörös forradalmak poklában elcsigázott, szétzilált nemzeti lélek ellenállás nélkül, fejvesztetten tűrte és szenvedte az események sötét, kegyetlen viharzását, a proletárdiktatúra csőcselék-uralmát, majd az azt nyomon követő oláh megszállás arcpirító szégyenét és országrablását. A magyarság sorsának ebben a kétségbeejtő hullámvölgyében hivta a történelmi szükség ősei fészkéből, kenderesi otthonából ismét a cselekvés küzdőterére Hor t hy M ikló s t 1919 júniusában, elsőbbet mint a szegedi ellenforradalmi kormánynak hadügyminiszterét, aki saját vallomása szerint nem hallgathatta a fű növését akkor, amikor a magyar Géniusz bontogatta szárnyait egy második honfoglaláshoz. Majd egy jó hónap múlva mint a nemzeti hadsereg szervező fővezére a magyarnak maradni akaró katonái élén ébresztette föl maga körül és hovatovább országszerte a bízó reménykedést. A vállalt munka szigorú következetessége lépésről-lépésre hóditotta meg a nemzeti eszmének a vörös 4