Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1939

Június 9-én ragyogó napsugárban lépett ki az Intézet udvarából utolsó kirándulására az osztály. Nemcsak történelmi mult, de lelkiélmény is lebegett szemünk előtt, mikor Péliföldszentkeresztre mentünk. Az út maga is romantikus volt. Dülő úton, búzatáblák között vitt utunk. Mogyorósbányán keresztül haladva, elértük a magaslatot, ahol megpillantottuk a célpontot. Szentmise keretében kértünk hazánkra, Szüleinkre és főleg Intézetünkre áldást. Al erdőben kitű.iő számháborút bonyolítottunk le, amely ebédig elhúzódott. Ebédet a Szalézi Társaság főtisztelendő Igazgatója révén kaptunk, melyért ez úton is mély hálánkat és köszönetünket fejezzük ki. Délután a hely nevezetességeit szemléltük meg. Élvezettel hallgattuk Dr. Schey teológiai tanár magyarázatát. A hagyomány mily sokat fűz e helyhez, ahol száz és ezer ember találja meg nyugalmát és lelkiboldogságát. A főoltár keresztjét a bajóti határban találták meg és így került a szentkeresiti kegyhelyre. A nazarénusok és pálosok után, jelenleg a Szalézi Társaság tagjai kedves és szeretetteljes fogadtatásukkal emelik a hely forgalmát is. Este hálaadás után énekszóval hagytuk el a kedves és bájos helyet. Megállapítottuk, érdemes volt e szép kirándulást megtennünk. V. osztály. Az ötödikesek osztálykirándulása május 9-10-11-én ment végbe. Célul azt tűztük ki, hogy közvetlen szemlélettel ismerkedjenek meg a magyar Alfölddel, annak kiemelkedő városaival és ellátogassunk a Dunántúlra is. Kedvező alkalmul szolgált az a körülmény, hogy a kirándulás két napja a pünkösd előtti szünetnappal háromra szaporodott és így tervünk, elgondolásaink keresztülvitelét tetemesen elősegítette. Az intézet társasgépkocsiján május 9-én reggel indultunk el és a székesfővároson keresztülhaladva kitűnő beton-úton már a délelőtt során megfordultunk Cegléden, Kecskeméten, Nagykőrösön, sőt kevéssel dél után már eljutottunk Kiskunfélegyházára is. Első napi utunk célpontja Szeged elérése volt, ahová délután kettő tájban érkeztünk. Sorra vettük az alföldi metropolis nevezetességeit: a múzeum gazdag gyűjteményeit, az egyetemi épületeket, a fogadalmi székesegyházat, a zsinagógát, a hősök kapuját, a ferencesek értékes múzeumát és templomát stb. megnézegetve estebédhez ültünk igazi szegedi halpaprikásra. Ennek elfogyasztása után kissé „romantikus", sőt „túlromantikus" nyugovóra tértünk a szegedi derék ferencesek jóvoltából... Másnapra virradva kocsink kerekeinek Szegedre szégyent jelentő gumi-defektusai meglehetősen késleltették a továbbindulást. Már kilenc óra felé járt az óramutató, midőn szórul-szóra fölkerekedhettünk Baja irányába, ahová délre értünk. Itt egy kis pihenőt és felüdülést tartva katonai kíséret mellett mentünk át a Dunán, hogy Mohácsra következzünk. Odaérve sóhajtva köszöntöttük a hősvértől pirosult gyászteret és sok érdeklődéssel, meg kutató szemmel borongtunk a tájon, mely történelmünk egyik legfájóbb csatavesztésének színhelye volt. . . Innét Pécsre vezetett utunk. A Dunántúl kis Athénje már fekvésével is mindjárt megnyerte tetszésünket 46