Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1937

27 cserkészrajok a tatárjárás meséjével a Strázsán, a kiscserkész rajok pedig rajvezetőik irányítása alatt Pékmalomkútnál. December 8-án csapatgyűlést tartottunk, melyre az elmúlt tá­borozásról számoltunk be. A bodajki táborról P. Gyula, a kerék­páros rajról Branyiczky László tartott beszámolót. Május 15-én a csapatunk hivatalos leigazolásának öt esztendős jubileumát tartolta. Ez alkalommal tett 44 előbb fogadalmat, a többi pedig újított. Megjelent a 14. Hollók egy díszörse is. Monsberger parancsnok úr pedig díszes szallaggal díszítette a csapat zászlóját. A rajok évi elméleti munkája a következő volt: Az I. kiscserkészraj 63 létszámmal február első vasárnapján kisigéretet, május első vasárnapján nagyigéretet tett. A II. kiscserkészraj 47 létszámmal V. 25-én tett turultollas Ígé­retet. Április 2-án a kerületi kiscserkészvezető szemlélte meg a két rajt. Karácsony előtt pedig sorshúzással egybekötött karácsonyi ün­nepélyt rendezett, melyen a főt. Igazgató atya elismerését fejezte ki a rajok s vezetőik felett. Az I., II. és III. cserkészraj, a próbákra készült. A íí. rajból 5 fiú tett első és 5 második osztályú próbát, 4 pedig fogadalmat tett. A III. rajban 40 cserkész tett II. osztályú próbát, 7 előtt pedig ja­nuár 30-án P. Gyulának tett fogadalmat. Az elméleti tudást a kirándulások alakították át gyakorlativá. A kirándulások a következők voltak: Kerékpáros raj: X. 17. Pilisszentléleki patak. XI. 1. Dunaalmás. II. 27. Visegrád. III. 6. Dorogi bányavidék. III. 13. Pilisszentlélek. III. 25. Budapest. IV. 3. Klastrompuszta. IV. 23. Budapest. IV. 25. Bpestről Szentendrén át Esztergomba. V. 15. Visegrád. Az I. és II. raj a környező hegyekben tett több kirándulást. A III. raj kirándulásai: XI. 2. Az orosz temetőben rendezett kis ünnepséget, III. 13. Zebegényben egésznapos kirándulás. V. 1. Hadijáték a II. kiscserkészrajjal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom