Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1937

20 nyájunk számára a kérdést: szégyent akarunk-e vallani? Aligha! Ezért kellel! úgy előkészíteni magunkat, hogy az idegenek szemében emberileg — kinek-kinek képességei szerint — elérhető magaslaton értékeseknek tűnjünk fel. Szükséges volt a méltó előkészület. A lelkigyakorlatok, amelyeket az idén épen ezért előre is vonlunk, ezt a célt szolgálták. Ezek adták meg a leghathatósabb előlendítést. Hogy ez a lendület meg ne törjön, állandóan ébereknek kellett lennünk, éleszteni kelleti azt a helyes öntudatot, amelyet ez a nagy örömünnep megkívánt tőlünk. — A vallástanítással kapcsolatban külön és többször ki kellett erre térni, vágyódást kellett kelteni a tanulókban az Eucharisztia iránt s ezt fenntartani, fokozni s ránevelni őkel a nagy jótéteményért illő hálaadásra. — Itt van iskoiánk Esztergomban, abban a városban, amelyben Szent István született. Büszkék lehetünk s kell is, hogy legyünk erre, hiszen közelebbiek s érdekeltebbek vagyunk, mint az ország legnagyobb része. Az ünnepségekből Esztergom nem maradhatott ki. Mi a teendő? — Milyen nagy várakozással nézlek a rómaiak a százados ünnep elé, amelyet csak minden harmadik nemzedék élhetett meg, amelyen Róma nagysága és hatalma bontakozott ki s milyen lázas örömmel ünnepelte meg ezl! — Mögöttük maradunk-e mi?! Vallásosság és hazafiság egyesülése, együttes ünnepe volt ez náluk Horatius Carmen Saeculare-jában — ez a két motívum zeng bele mai életünkbe is. Kard szerezte, kereszt tartotta fenn hazánkat. Egymás segítője volt a vallás és a haza a múltban, — tanú rá a történelem. S ha voltak olyan események, amelyekre nem kellemes az emlékezés,, ma isinél élünk. Csonka az ország, legyünk mi egész emberek. A magyarok tündöklő csillagának példájára Istenbe kapaszkodva dolgozzunk a hazáért. A magyar történeti olvasmányok megbeszélésénél jó alkalom nyilt erre kitérni s a tanulók elé állítani azl a Szenl Istvánt is, aki felismerte hivatását s annak szolgálatában élte le éleiét. A történelem vonatkozásba hozta Szent Istvánnal a multat és jelent, kiemelve az egyéniség nagy erejét és értékét, az országépítésben való fáradhatatlanságát, törhetetlen bizodalmát, a fájdalmakon (Koppány) túlemelkedő megingathatatlan hitét és a kereszténység nagy jelentőségét a magyarság szempontjából. Ha megünnepeljük azokat — és méltán — akik napjainkban díszt és dicsőséget hoztak és jelentenek a magyarságnak, nem lennénk méltányosak sem, ha multunk egyik legnagyobbját nem vennénk körül tisztelettel s tőlünk telhető, őt megillető ünneppel. A felsőbb osztályú tanulók 1937. október hó 10-én a péliföld-