Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1935

Magyarok a hithirdetésben. Nem túlzott hazafiaskodás, sem szélsőséges, pogány fajimádat mondatja velem azt, hogy magyarnak lenni büszkéitető dolog. Sohasem fogom elfelejteni, amit idehaza és messze idegenben hallottam, s ami ezt az öntudatot ojtotta belém és fejlesztette ki bennem. Egy idegen fajtájú és származású vezetőemberünk mondotta volt hangsúlyozva és ismételten jelenlétemben, itthon, hogy annyi értékes tulajdonságot tudomása szerint egyetlen más népben sem fedezett fel, mint a magyarban ... Azt meg Kanadában fülem hallatára említették egy Debrecen-szerű nagyváros vezető angol plébániáján, plébános és káplán összhangzóan, hogy iskolájukban az egyes osztályok színvonalát az emeli vagy süllyeszti, hogy mennyi magyar tanuló van benne; tehát ennyire értelmes és kívánatos eleme a magyar gyermek... Ezek az élmények ötletik föl bennem mostani előadásom alapvető gondolatát : az a fajta, amelyik idegenek, tehát tárgyilagosan ítélkezők minősítése szerint ilyen, s amelyik a szellemi és lelki élet minden vonatkozásában mutat föl nagyokat, csúcsteljesítményeket, amelyik szenteket állított oltárra, amelyik egy Lisztet, egy Bólyait, egy Semmelweisst, egy Irinyit, egy Jedliket, egy Eötvös Lórántot, egy Petőfit, Jókait, Munkácsyt, Fadruszt stb. adott a világnak, — hogy csak úgy kapásból említsek néhány világnagyságot jelentő nevet! — az a fajta elképzelhető-e, hogy a szent, igaz, krisztusi hittől megdelejezve ne tudjon közvetítő lenni annak a bölcseleti elvnek alapján, amely Szent Tamás tétele is: minden jó önmagának szertesugárzója! Lehetséges-e, hogy az ilyen előnyös adottságokban gazdag magyar lélek tüzetfogva, a szent hit tüzének szikráit magába fojtsa és ne igyekezzék azt szétszikrázni és másokba is beledobni ? Egy futó pillantás a múltra és jelenre másról győzhet meg mindenkit! * A hithirdetésnek attól kezdve, hogy a szent kereszténységgel fajtánk megismerkedett, századról-századra mindig voltak véreink között hivatott apostolhősei. Szent István királyunktól kiindulóan, mint az életszentségben, a hittérítés munkájában is uralkodóink jártak elől. Ö maga, akit II. Szilveszter pápa magasztalt, mint apostolt, — fajtájának, népének megtérítésében szerzett soha el nem homályosúló érdemeket, míg Szent László a kúnok térítése körül mutatta magát apostol-lelkűnek. A hitterjesztés isteni müvében mindjárt kezdetben és századokon át végig