Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1942

4 újabb áldozat. Sír a nemzet, gyászfátyolt ölt az ország. Könnytelt sze-mek merednek az égre. Az egyéni fájdalom beleolvad a közös magyar gyászba. Bánatos tekintetek keresik a gyászoló édesapát, legfőbb Hadurunkat, hogy gyermeki szeretetük részvétével balzsamírt öntsenek a sajgó apai szívbe. Kormányzó Urunk fájdalma azonban néma, sőt ő az egyetlen az országban, aki a lesújtó hírt erős lélekkel és biztos győzelmi reménységgel fogadta. A Hadúr szemébe hosszan beletekintő ország lassan feloldódik kétségbeesett merevségéből, megvigasztalódik, megért valamit. Legjobbjaink áldozata a biztos győzelem záloga. Nem veszítjük el hőseinket, ők élnek, sőt valójában ők éltetik a nemzetet is. Besorakoznak az eszménnyé magasztosult szellemi nagyságok sorába, hogy örök éltető-erők maradjanak a nemzet életfolyamában. A letűnt évszázadok önfeledt hősi halottai ásták mélyre a magyar nemzet ezer éves fájának gyökerét, ők szilárdították minden viszállyal, viharral dacolóvá törzsét, a jelen világháború magyar hősi halottai e csodaszép fa koronáját teszik terebélyesebbé, az ő érdemeik borítják azt virágba, gyümölcsbe. Ezek a hősök biztosítják nekünk a jövőt, a hazát, Európának a kereszténység diadalát. Magyarország a mesebeli Phőnix-madár, amely csak saját halála árán tud ujjá, szebbé, életerősebbé születni. Ezért kívánta áldozatul Szent István napján a jövendő nemzet reménye a nemzet jövő reménységét. Nagybányai vitéz Horthy István Kormányzó helyettes urunk, áldozatod nem volt hiábavaló. Megértünk. Követünk! Máté M. Loyola.