Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1941
44 ápoljuk bennük a hivatástudatot is, melyből minden szellemi érdeklődés és tevékenység fakad. Nem könnyű munka ez, hiszen növendékeink személlyé alakulása, lelki fejlődése a középiskolai tanulmányok idejére esik, amikor a felpattanó erők, kétségek zavarják meg lelki világukat. Ekkor van legjobban szükség arra, hogy ismeretközlés közben megfelelő alkalmat találjunk a élek szebbéformálására, gazdagítására. Csak így lesz az oktatás lélekalakítás is. Ez kell. Enélkül nem töltjük be magasztos nevelői hivatásunkat. Enélkül olyan emberrajt bocsátunk ki az iskola falai közül, kik tényeket tudnak elemezni, sokat tanultak, de nem lesznek aktiv lelkek és nem állják meg helyüket az élet színpadán. Iskolai munkánk közben igyekeztünk, hogy az elsajátítandó anyagot alkalmassá, könnyűvé tegyük a feldolgozásra, szellemi értékek kibontakozására és fejlesztésére. Alkalmaztuk a lehető leggyakrabban az ismeretszerzésnek egyik legeredményesebb módját, az élmények nyújtását, mely alkalommal az ismeret egészen eggyé forr a gyermek lelkével, hiszen akarata, érzése, hangulata fűződik hozzá. Otthonra talált iskolánkban az öntevékenység is, mely új szellemmel tölti meg munkáinhat. Munkáltató tanítások alatt a tanulók figyelmük összpontosításával, lázas buzgósággal, nagy érdeklődéssel szívszorongva lesték-várták — saját küzdelmüktől — az eredményt. Ilyenkor láttuk, mennyire erősödik tudományos gondolkodásuk, hogy mindig mélyebbre hatolnak a kutató munka szellemébe s mennyire biztosabbak lesznek ismereteik. Irányításaink mellett örömmel, lelkesen folyt a munka, megmegújuló kedvvel. Igyekeztünk tűzhellyé varázsolni iskolánkat, melynek melegénél jól érzi magát minden gyermek, ahol minden érette történik s honnan magukkal viszik nemcsak a szünidőre, hanem az egész életre azt a gondolatot, hogy a földi boldogulás biztosítéka a jól végzett munka. Tanulmányi állapot. Intézetünkben a jelen iskolai évben a I-VII. osztályokban az új Tanterv szerint folyt a munka, a VIII. osztály még a régi tanterv szerint haladt. Az egész vonalon a munkáltató oktatást iparkodtunk megvalósítani. A tanulmányi előmenetel középértéke: így az eredmény jó. Az egy tárgyból bukott tanulók száma: 9, ami a létszám 4 %-a. A leánygimnázium természetes szelekciójának eredménye, hogy ez a bukás kivétel nélkül az alsó osztályokra esik. Az intenzív oktatás szolgálatában álltak a rendkívüli tárgyak és a film. Kátai M. Regina.