Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1941

32 A tanárok nevelő és oktató munkája. Valláserkölcsi nevelés. „Adjatok egy pontot a földön kívül. . . és kimozdítom a földet sarkaiból!". .. — mondotta az ókor legkiválóbb fizikusa, Archimedes. Korunk v álsága arra enged következtetni, hogy az egész világmindenség megrendült. Mintha a sátán vetette volna meg a lábát abban az archimedesi szilárd pontban! A föld, amelyet rengés szánt, árvíz pusztít, tank hengerel, amelynek óceánjai hatalmas méretű hajótesteket temetnek, légkörét tüzet, mérges gázt, gyilkos bombát okádó óriás repülőszörnyek hasítják, mint végét járó óriás milliók szenvedése, halálhörgése közepette vonaglik a sátáni hatalom vasmarkaiban. — Vér- és könnytenger hömpölyög a világ négy tája felöl. — Társadalmi rendszerünk alapjaiban inog; intézményeink felkorbácsolt, örvénylő hullámokkal küzdenek. — Valami kínzó nyugtalanság, bizonytalanság feszíti az idegeket, tartja fogva a lelkeket. A gondolkodó elme megdöbben. Hogyan, hát ide jutott az emberiség? Technika, kultúra, pedagógia ilyen boldogságot teremtett? Hiszen ez a világégés az emberiség haladásának, boldogulásának teljes csődje. Visszhangzik a földön az első ember, Ádám jajkiáltása: „Szörnyű világ! Csupán meghalni jó." A lét érthetetlen átkának súlya alatt roskadozó ember, a kérdőjelek zűr-zavarában a legsötétebb pesszmizmusba merül. Tépelődő lelke már a vallásban sem talál megnyugvást, s ezért törekszik az élet racionális magyarázatára. Ezzel mind messzebb- és messzebb jut a céltól, az igazi, az örökkétartó boldogságtól, az Istentől. Egy rendezett tábor áll szilárdan a világrengés közepette, és bizakodó optimizmussal tekint előre, rendületlenül bízik a megújulásban, a szebb jövőben. A magyar, katolikus pedagógusok tábora ez, élükön a Mester, Aki parancsolt egykor a háborgó tengernek és csendesség lett. A pedagógus szemében ez a világégés természetes következménye az emberiség eltévelyedésének. Eltértünk attól az életiránytól, amelyet a Mester mutatott nekünk, Aki maga az Űt, az Igazság, az Élet. Elfordítottuk tekintetünket földi életünk céljától, az Istentől. S miként irányt vesztett, kisiklott sebesvonat rohan az emberiség, •— hamis célt, eszményt keresve, kergetve, — vesztébe. Csak egy mentség van! Gőzerővel vissza a kiinduló ponthoz, Istenhez. . . — és a kijelölt vágányon haladva, minden kanyarodó és kitérés nélkül, a végcélhoz.. . az Istenhez! Ez a keresztény nevelés célkitűzése, ez a mi iskolánk valláserkölcsi nevelésének célkitűzése, amit XI. Pius pápa 1929. dec. 31-én kelt „Divini