Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1941

24 Am iskolai év története. A tanév megnyitása. Az 1941—42. iskolai év intézetünk működésének tizenkettedik éve. Rövid idő egy intézmény életében, de szinte évszázad­nyi, ha a benne összesűrűsödött eseményeket tekintjük. Két éve tart már a félelmetes világrengés, amelynek borzalmaitól az isteni Gondviselés oly csodás módon megkímélt bennünket. Kiterjesztette Csonka Magyar­ország határait a régi ezeréves határok felé és megadta, hogy minden megrázkódtatás, zavar nélkül élhettünk nevelő-oktató hivatásunknak. Szívünk hálával telt, bizalommal és reménnyel. Ezzel a bizalommal és reménnyel fogtunk munkához szept. 8-án, amikor az ünnepélyes Veni Sancte imádságos hangjaival kértük a Min­denhatót, hogy óvó, védő jobbját tartsa továbbra is felettünk, és árasz­sza ránk a Szent Lélek erejét, hogy nem lankadó erővel, kitartással, tü­relemmel, szeretettel teljesíthessük hivatásbeli kötelességeinket: taníthas­sunk, nevelhessünk abban a szellemben, amely a magyar tanítórendek évezredes, tradicionális szelleme, a vallásosan hazafias szellemben. A Veni Sancte-t megelőzőleg szept. 4-én volt az alakuló értekezlet és az Írásbeli magánvizsga; szept 5-én javítóvizsga és szóbeli magán vizsga, G-án pótbeirás; a tanítás 9-én kezdődött. Két alkalommal volt rendkívüli szünet. Jan. 24-28-ig szénszállítási ne­hézségek miatt, febr. 3-10-ig a szénnel való takarékosság miatt szünetelt a tanítás. Más zökkenő nem volt iskolánk életében. A tanítás zavartalanul folyt. Minden tanítási napon, minden osztályban déli tizenkét órakor Ange­luskor egy gondolatnyi munkaszünet volt. Megemlékeztünk a harctéren küzdő magyar katonákról, a magyar hősökről. Változások a tanári testületben: A tanári karban a folyó iskolai év­ben a következő változások történtek: A rendi Elöljáróság Máté M. Bene­dicta és Földesi M. Eszter tanárnőket Szatmárnémetibe helyezte. Máté M. Benedicta másodízben működött intézetünkben. Nagy mun­kabírásával, mindenre vállalkozó készségével szerezte meg tanártársai megbecsülését. Sokat fáradozott a tanulságos, alaposan előkészített kirándulások rendezésében. Az ő érdeme a foto-kör megalakítása és fel­virágoztatása. Az ő buzgó magyar tanár és nevelő lelke a húszéves rab­ságból felszabadult Szatmárnémetiben is megtalálja munkakörét. Mun­kájára kérjük a Mindenható áldását. Földesi M. Eszter intézetünkben kezdte meg szerzetes tanárnői pályá­ját. Szaktárgyainak — a magyar és latin nyelvnek igaz és átérzett szere­tete szereztette meg vele széles skálájú, nagy olvasottságon alapuló ha­tározott, biztos szaktudását — ez és szaktárgyai iránti lelkesedése voltak biztosítékai eredményes tanításának. Lelkes'vezetője volt az önképzőkör­nek. Nemcsak „vezetőtanár" volt, hanem megértő munkatárs és ezzel a

Next

/
Oldalképek
Tartalom