Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1940

\1 esténként, éjtszakánként. S ez a miért éljek kérdés a ieggyilkosabb vaiamennyi halálbahajtó ok között.. . Minden bút ki lehet heverni, minden bajból ki lehet mászni, evickélni. De mikor ez az ördögi kérdés vetődik fel: Miért éljek? ez elől elbújni nem lehet. Ez elől munkábabújni nem lehet. Ettől elkülönödni ineni lehet." Szerencsére a hitetlenség sötét felhője nem sokáig takarta el előtte Istent. 1897-ben már így ír az eddig oly atheista Gárdonyi Szabolcskána'k: „Olvastam a lapokban, hogy édesanyád eltávozott. Éin, akit némelyek pogány embernek mondanak, teljes hittel mondom eltávozásnak ezt, és te, aki pap vagy, teljes hittel kell annak fogadnod. A kétségbeesés nem lehet müveit embernek és papnak a marcangolója, bármennyire szerette is azt, aki tőle ily módon megvált. Mert rend és törvény van a világegyetemben, az kétségtelen. S ha mikor azt mondjuk: nincs Gondviselés, az csak azt jelenti, hogy a világegyetem rendjét és törvényét emberi ésszel ítéljük. A felfoghatatlanul nagy Erő tudja, mit miért foglalt a világrend kapcsába, mert a meglevő célt nem ismerjük és nem értjük, meg kell benne nyugodnunk." Másutt ezt írja: „A buta véletlenség világteremtő erejét hinni nem tartom emberi értelemhez méltónak. A mindenségben lehetetlen nem látnom az erőt, az erőben a rendet, a rendben az Elmét. (Hallatlan kíváncsiság)." Gárdonyi istenhite ettől kezdve mindvégig rendíthetetlen. .. A hitetlent, istentagadót sajnálkozó lenézéssel illeti. A hitetlen ember rendesen ellenszenves alakként szerepel Írásaiban. 4

7- A hitetlen ember a legnagyobb hivő Gárdonyi szerint, amint erre A hajók és hajósok 4

8- c. novellájában rámutat, mert ez minden alapnélkiili badarságokat hisz el. „Hiszi, hogy az első fűszál mag nélkül, véletlenül hajtott ki a földből, s az első ember is csak úgy magától söndörödött elő az agyagból. Azt hiszi, hogy az ég csak fekete ürességtenger, amelynek neve Holt Semmi, és annak a vak esztelen, Holt Semminek, annak az iirességtengernek a szülötte ez a milliomszínű, milliomszívü, milliomszeinű élő, eleven Mindenség." Gárdonyi ezt a most már halálig szilárd istenhitet, amint maga mondja, a természetben találta meg újra. „Azt mondjuk: nincsen Isten és puszta véletlenség szülte és kormányozza a világot. Bizony mondom: soha nem látódott még annyi csoda a világon, mint attól az időtől kezdve, amikor az emberi szem a természetre fordul." (Mai csodák.) Ö hitében megerősödést merít minden, a természetben való körültekintésből. Vizsgálódását a természetben apró lények, bogárkák, szúnyogocskák stb. megfigyelésével kezdi, majd annak nagyobbméretü lényeit szedi rendre. Ebből alakul ki természetszemlélete, mely szerint a természetesség leple alatt tulajdonképen csupa csodát rejtenek. Különös szeretettel fordul a baromfiakhoz. Szárnyas ismerősökben: „Nekem egy csirke érdekesebb szép Meluzinánál. Egy közönséges tyúktojás pedig többet mond nekem Istenről, mint Aquinói Tamás. Istenről énekel ő, midőn a természet ezer csodájáról beszél, s fáj neki, hogy a fiatal írói nemzedék nem találja meg az igazi szépet, mely a természetben rejlik: „. . . nem szomorú, hogy a mi fiatal, tősgyökeres budapesti irómemzedékünk nem ismeri és nem szereti a természetet, köteteket végigolvashat tőlük az