Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1939

38 saság is fokozatosan csendesül el és mindenki visszaemlékezik erre a pár napra, amely alatt testvérek voltunk osztálykülönbség nélkül és szorosan összeforrott a lelkünk a tudás­vágyban és a szép iránti rajongásban. Olyan volt ez a négy nap, mint egy álom, oly rövid és oly valószínűtlenül gyönyörű. A sötétségből lassan kibontakozik a kivilágított bazilika: haza érkeztünk! JÁVOR MAGDA lg. Vll. o. t. Május 9-én az I—II—III. o. növendékei Budapest nevezetességeit tekin­tették meg. Gerendás Julianna II. o. tanuló számol be róla: Megtekintettük a Mátyás templomot, a királyi várat, az állatkertet és az angol­parkot. A királyi várban először az Erzsébet-múzeumot néztük meg, ahol Erzsébet ki­rályné szobrai, ruhái és emléktárgyai láthatók. Utána végignéztük a királyi termeket, ahol minden tárgyról és képről pontos felvilágosítást kaptunk. Itt abban a szerencsében volt részünk, hogy a várkápolnában megláthattuk első szent királyunk Jobbját. A királyi vár megtekintése után az állatkert következett. Érdeklődéssel néztük a különféle állatokat. Nagyon tetszett a kerékpározó majom. Az állatkertből boldogan mentünk az angol-parkba. Felültünk a hullámvasútra, a siklóra és a repülőbe. Meg­néztük még az elvarázsolt kastélyt. Felejthetetlen élmények után boldogan ültünk vonatra. Május 9-én az V—VI. o. növendékei egy kellemes napot töltöttek Visegrádon. Május 22-én az V—VI—VII. o. ifjúsági előadás keretében megnézték a Nemzeti Szízházban a „Tudós nőket". Május 22-én a II. o. növendékei a Csurgó-kúthoz tettek földrajzi kirándulást. Május 25-én a III—IV. o. növendékei a Búbánat-völgyében bővítették földrajzi ismereteiket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom