Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1938

12 tnény Zsigmondnál. S nem mindegyiteknek törekvése, óhaja, vágya az, hogy hasznos tagja legyen családnak, társadalomnak, hogy boldog legyen? A munka, a kötelességteljesítés fáradságot, áldozatot, lemondást, önmaga-neni kímélést kíván. De éppen ebben nemesedik, edződik, tisztul a lélek, elmélyül, lesz fogékonnyá az élet apró örömei iránt, megértő a mások szenvedése iránt, lesz szociális lélekké! Halljátok, talán magatok is látjátok, figyelemmel kíséritek, hogy egy új világ van kialakulóban: a szociális kötelességteljesítésre alapított állam — társadalmi rend világa. Ne gondoljátok, hogy valami új ez. Nem. Immár két ezer esztendeje, hogy ennek eszméjét beledobta a világba az Isteni Megváltó, amikor kimondta a súlyos szavakat: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! S ez az új világ hihetetlen nagy lemondást, áldozatot, önmaga odaadást kíván a közösség iránt. Munkát és az akaratnak, önérdeknek, öncélnak a legteljesebb alávetését a köznek, a közérdeknek, a közcélnak. Nemcsak a férfitől, a nőtől is! Nem láttátok, hogy már a mi intézetünkben is ki van függesztve a női munkatáborokba hivó felszólítás? Ebbe az új világba — amelyik el fog jönni, akár akarjuk, akár nem -— az út az egységesítő munka és kötelességteljesítés útján át vezet, a nemzeti munkatáborok útján. Ezek fogják kifejleszteni az erős, minden áldozatra kész népi, nemzeti közösség tudatát és érzelmét, amely megadja az erőt, hogy a közösség érdekében végzendő munkát, kötelességeket a felebaráti, testvéri szeretet áldozatosságával tudjuk, tudjátok elvégezni... ! Az egyén boldogsága nagyrészt attól függ, hogyan, mikép tud beleilleszkedni abba a világba, amelyikbe beleszületik, amelyikbe belenő. S ezt a beleilleszkedést a nevelés van hivatva előkészíteni, elősegíteni. Látjátok, amikor mi munkát, kötelességteljesitést kívánunk tőletek, talán kissé szigorúan, akkor mi ezt akarjuk elősegíteni, ezt a beilleszkedést a ti jövendő életkörötökbe, a ti jövendő boldogúlástokat akarjuk megnyönnyíteni. Azt akarjuk: edződjék a munkaerőtök, erősödjék akaratotok, szokjátok meg a lemondással, áldozattal járó kötelességteljesítést, olyan magyar nőket akarunk nevelni belőletek, kik eleget tudjanak tenni az Ür Jézus két parancsának: Szeresd Istenedet, szeresd felebarátodat — és igy hasznos tagjai tudjanak lenni — akár a család kötelékében, akár a dolgos életben — az alakuló új magyar világnak, amelynek tartó pillérei az Istenszeretet és az áldozatos felebaráti szeretet kell, hogy legyenek. . . ! Értsétek meg hát Ti és a ti jó Szüleitek is, hogy nem valami, az élettől távol álló ridegség, meg-nem-értés vezet bennünket, hanem a jövőtökért való aggódás! Tehát szeretet! Amikor mi megköveteljük, hogy lelkiismeretes pontossággal készüljetek el a leckékből, még akkor is ha ez fáradságot, apró örömökről való lemondást kíván Tőletek, amikor a nem-készülést, a hanyagságot büntetjük, intünk, rovunk, akkor ez a jövőtök iránti aggódásból történik, s az irántatok való szeretet ellen vétiink, ha elnézők lennénk, mert akkor lemondanánk, hogy ráneveljünk Benneteket arra, amit az Élet oly kérlelhetetlen szigorúsággal kíván meg: dolgozni, kötelességet teljesíteni, önmagunk