Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1937

t MOHÁCSI JULISKA IV o. t. Alig kezdtük meg az iskolai évet, alig fogtunk még neki a tanulás komoly munkájának, máris halálos ágyat állottunk körül. Csendesen jött a hir, hogy Mohácsi Juliskát, a IV. osztálynak csendes kis növendékét vakbélgyulladással beszállították a kórházba. A gyorsan végrehajtott műtét, a gondos ápolás, a tanárok és társak fokozottabb imája, testvérkéjének esdeklő könyörgése, az édesatya szótalan, néma, az édesanya zokogó fájdalma nem tudta őt az életnek visszatartani. Neki mennie kellett... Az isteni hívó szó erősebb volt minden földi hatalomnál, minden földi köteléknél. Még csak szeptember 23. S mi már halálos ágyat állunk körül, amelyről Mohácsi Juliska tiszta, nagy kék szemeivel olyan nyugodtan tekint reánk, mintha nem is az élettől való megválásról, mintha nem az annyira fájdalmas halálról volna szó .. . Arcizma nem rándult meg, fájdalmas vonás nem siklott végig elkeskenyült arcocskáján, pedig az orvosok és kedvesnővérek szerint emberfölöttit szenvedett. Csak alig mozgó ajka susogott valamit. .. : „Még áldozni szeretnék"... S utána: „most már nagyon jól vagyok"... „nagyon nyugodt vagyok"... „Kérek ide szentképet"... s nézi, nézi az előtte fekvő szentképeket. Tiszta, kék nagy szeme rebbénés nélkül mereng a képeken, majd a messzeségbe, a túlvilágba tekint. Arcán mindvégig mosoly ül, még akkor is, amikor nagy kék szeme már lecsukódott a földi fények számára, hogy ott a túlvilágon már csak az Örök Világosság Napjába tekinthessen . . . Nem volt e földre való. Hófehér, érintetlen virágbimbóként ültette át égi Jegyese az örök tavasz szép kertjébe ... Kis Mohácsi Juliskánk ! nem fájdalmat hagytál magad után, hanem annak boldogító tudatát, hogy Te a jó Istennek kellettél . . . Nem szomorúságot okozott átköltözésed, hanem arra a felemelő örömre hangolta lelkünket, hogy végtelenül jó lehet az édesatyai házba való hazatérés, . . . nem űrt hagytál magad után, hanem lelkünket megtöltötted reménységgel, ... halálod nem volt reménytelen válás, ravatalodnál nincs kétségbeesett zokogás, temetésed könnyek közül kicsillanó Istenben megnyugvás.. . Kis tanítványból tanítómester, életművész lettél, kis virágbimbóból érett gyümölcsbe szökkentél . .. Nem siratunk, ... ilyen tanítványt úgy sem lehet elég könnyel megsiratni,... Csak örülünk, hogy a mienk voltál,. .. boldogok vagyunk, mert tudjuk, hogy odafent is a mienk maradtál. Imádkoztunk és imádkozunk érted! ...De a miénknél hathatósabb már a te könyörgésed ...