Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1936

8 kegyelmét, nem elégedett meg forró imáival, hanem áldozatos és hivő lelkének bizonyságaként felajánlotta az Úrnak az anya legnagyobb kincsét, születendő gyermekét és fogadalmat tett, hogy azt teljesen Isten szolgálatának fogja szentelni. Ezen Istenfélelemből és hazaszeretetből fakadt fogadalomnak lett a következménye, hogy a megszülető és a szent keresztségben Margit nevet nyert királyi gyermek, már három éves korában a veszprémi Domonkos-rendű apácákhoz került nevelésre. Az az imádságos szellem, mely az édesanya szivét és lelkét áthatotta leánykája születése idején, átöröklődött a gyermekre, kinek bontakozó értelmével együttesen növekedett vallásossága, mely az idők folyamán oly mélyen vésődött tiszta lelkébe, hogy tántoríthatatlan elhatározással utasította vissza a földi hatalommal és pompával kecsegtető királyi házasságot és — szívének egyedüli vágyát kötve — ünnepélyes fogadalommal kötelezte el magát Krisztus jegyesének. Látjuk tehát, hogy akkor, amikor a rémes tatárjárás elpusztított minden földi értéket, nemcsak nem pusztíthatta ki, hanem inkább megerősítette a szenvedő magyarok lelki és erkölcsi értékeit és kitermelte soraikból az áldozatkész vallásosság, az Istennek telt fogadalomhoz való hűség és a keresztényi alázatosság csodálatos megtestesítőjét, a magyar kereszténység egyik örök büszkeségét: a közvéleményben kezdettől fogva szentnek ismert és ilyenként tisztelt Árpádházi Boldog Margitot. Az a nagy lelki és erkölcsi megerősödés, mely Árpádházi Margittal a trón helyett a kolostort választtatta, a megmaradt maroknyi magyarságot is áthatotta és az ebből fakadó törhetetlen hit és hazaszeretet adta meg az erőt és képességet, a pusztulásra ítélt nemzetnek a második honalapításhoz. Mert nem az anyagi javak bősége és a hatalom súlya teszi örökéletűvé a nemzetet, hanem az erkölcsi erő és a lelki nagyság, mely a nemzet gyermekeit áthatja. A végtelen ázsiai rónákról elhozott szabadságszeretet és nemzeti öntudat, párosulva a Szent István által őseinkbe oltott keresztény erkölcsi érzékkel, termelte ki a magyar népből azokat az erkölcsi erőket és hazafias erényeket, melyek biztosították a nemzet létét Mohipuszta, Mohács és Világos után és melyeket, ha megőrzünk és nagyra nevelünk, el fogják tépni az erkölcstelenségből és hazugságból kovácsolt trianoni bilincset is. Ha pedig azt vizsgáljuk, hogy kik voltak ezen nemzetfenntartó erényeknek letéteményesei, ápolói és továbbfejlesztői, akkor be kell ismernünk, hogy azok a magyar nők voltak, akik Istentől rendelt