Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1935

42 testületileg, egyre növekvő számban minden hónap első péntekjén is ; a kongreganisták több izben május hó folyamán is. A húsvéti lelkigyakorlatokkal növendékeink lelki életét iparkod­tunk kimélyíteni, erősíteni és öntudatosabbá tenni. Ezeket két csoport­ban végezték növendékeink (1. IV. o. és V.-VI. o.) dr. Pántol Márton fővárosi hittanár vezetésével. A növendékek lelkigyakorlataival egyidő­ben dr. Hóka Imre az A. C. egyházmegyei titkára, esztergom-vizivárosi plébános, a szülők számára mondott lelkigyakorlatos konferenciai beszédeket. A befejező elmélkedés után a szülők szép számban járultak a szent gyónáshoz és másnap reggel gyermekeikkel együtt a szent áldozáshoz. A vallás-erkölcsi nevelésnek hathatós tényezői voltak, a Mária Kongregáció és az I., II., III. o. növendékek számára az Elő Rózsafüzér Társulat. A vallás-erkölcsi nevelés szorosan egybekapcsolódott mindig a hazafias neveléssel, hazafias érzés erősítésével, ápolásával és fejlesztésé­vel. A vallásos hazaszeretetet iparkodtunk növendékeink lelkében meg­gyökereztetni, azzal a biztos hittel és meggyőződéssel, hogy csakis a vallásos hazaszeretet lehet alapja, biztositéka a magyar feltámadásnak. bj Tanulmányi állapot. A tanulmányi állapot az egész év folyamán jó volt. Része van ebben annak is, hogy növendékeink felvételénél kellő megválogatást alkalmazunk, abból az elgondolásból kiindulva, a leánygimnázium speciális célja, rendeltetése megkívánja, hogy csak olyanok vétessenek fel, kiknek megelőző tanulmányi előmenetele, tehet­sége kellő biztosítékot nyújt arra, hogy a leánygymnázium fokozottabb igényeivel szemben is helyt tudnak állani. A tanulmányi előmenetel kedvező voltában természetesen része van a tanári kar tagjainak a szülőkkel folytatóit gyakori megbeszéléseknek, a belnövendékeknél pedig az internátusi gondos vezetésnek és irányításnak. cj Egészségi állapot a folyó iskolai évben nem volt olyan ked­vezőnek mondható, mint az elmúlt évben. Az országszerte dúló külön­böző járványokból intézetünk növendékei egyikének-másikának szintén jutott egy-egy kis ízelítő. November hóban az I. és a III. osztályban történt néhány megbetegedés arra indította a vármegyei tiszti főorvost, hogy a járvány kifejlődésének megelőzésére e két osztályban szünetet rendeljen el. November hó 28-tól december hó 4-ig bezárólag tehát e két osztályban nem volt tanítás s ezzel a célt el is érte, mert a to­vábbi megbetegedéseknek elejét vette. Nagy előnye volt internátusi növendékeinknek az a körülmény, hogy az intézetbe való bevonúlásuk után, mint minden év szeptemberében szokás, megkapták a védő­oltásokat. így tehát a tömeges megbetegedéseknek ezzel is elejét vettük s csak az a néhány kapta meg a járványt, akinek túlságosan hajlamos természete nem volt eléggé ellentálló; de minden esetben csak egészen enyhe lefolyású volt a megbetegedés. A mulasztások száma azonban ennek ellenére növekedő tendenciájú, ami érthető is. Az országos jár­vány miatt a szülők túlságosan aggódtak leányaik miatt s a legkisebb tünet is elég ok volt arra, hogy a gyermeket néhány napi megfigye­lésre otthon fogják. Sőt volt arra is esetünk, hogy nem is a gyermek, hanem az édesanya megbetegedése miatt kellett a gyermeknek mulasz­tania. A szórványos járványos megbetegedéseken kivül egy növendék

Next

/
Oldalképek
Tartalom