Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1935

36 rosan beszálltunk, megindultunk, búcsúzó pillantást vetettünk a zárda ablakszemeire és repültünk hazánk gyönyörű fővárosa, Budapest felé. Letarolt szántóföldek, őszi virágos mezők, sárguló erdők mellett suhantunk a „meseautó"-val és a fáradt októberi nap mintha csak örömünket akarná növelni, fiatalos hévvel szikrázott előttünk a fehér országúton. Észre sem vettük, máris Pesten voltunk. Tartulnivágyó, új, színes élményekre szomjas lélekkel vártuk, mit hoz a mai nap és az Igazgató Úr jóvoltából legelőször is a Térképészeti Intézetet látogattuk meg, hová nincs alkalma minden embernek elmenni. Megilletődött kíváncsisággal, lábujjhegyen jártunk a nagy dolgozószobákban, ahol a hozzáértő emberek és magasrangú katonák szótlan, komoly munkával készítik a földrajz- és történelemórák kedves segítőtársát, a színes, rejtelmes térképet. Amely térkép azonban most már nem olyan ismeretlen, és sokkal drágább lesz előttünk, mert teremrőlteremre járva, szakszerű magyarázat mellett megfigyelhettük, hogy a legkisebb is milyen nehéz, megfeszített munkának az eredménye. Az udvarias katonatisztek megmutatták még a legújabb abesszíniai térképeket is. Azután gazdag élményekkel elhagytuk a Térképészeti Intézetet, de előbb még mély, szívből jövő fohászt küldtünk a jó Istenhez, hogy mire legközelebb jövünk, a magyar katonák fölemelt fővel, az egész világ előtt nyiltan készíthessék Nagymagi/arország térképét. A második állomás a Stúdió volt. Le nem írható gyönyörűséggel jártuk az eddig csak képzeletünkben élt, a technika legmodernebb vívmányaival felszerelt pompás folyosókat, termeket, megnéztük a külön kis előadószobákat, bevezettek a nagy leadóterembe is, melynek padlója és falai úgy vannak készítve, hogy a legcsekélyebb zajt is kizárják. Az egyik üvegfalon át meglestük Bura és cigányzenekarát és bár nem hallottuk, de hallani véltük, mint röpíti szét az éter az édesbús magyar nótákat az otthoniaknak és a nagyvilágnak... Ebéd előtt még tettünk egy sétát az Országház előtt. Kegyeletteljes szívvel időztünk hazánk nagyjainak szobrainál, azután a Báskai Lea gimnáziumba autóztunk. A sok szellemi élvezet után megkívántuk a testi felfrissülést is, és jóízűen falatoztunk a kellemes, hűvös termekben. Délután a Budafoki-útra hajtattunk, a Hydrogéngyárba. Elámulva néztük a hatalmas, fényes, zúgó gépeket, a széndyoxyddal töltött nagy hengereket, és a gyár vezető mérnöke kedves tréfákkal fűszerezett előadásban eligazított minket a gépcsodák rejtelmei között. A végén rendelkezésünkre bocsátottak egy halom szilárd szénsavat, amiből mindenki tetszése szerint zsákmányolhatott, gondosan a sapkájába takargatott, hogy el ne párologjon, azután vidám hangulatban, teljes megelégedéssel hagytuk el a gyárat. Megnéztük még a sziklakápolnát is, a hajdani Ivelen-hegyet, ahonnan Gellért püspököt a pogányok a Dunába taszították. Különös meghatottság fogott el, amikor a boltozatos, félhomályos, sziklába vájt templomba beléptem. A fülkék oltárait, és a virágokat rőt fénybe vonták a mécsek, az egyik oltárnál fehérruhás papok imádkoztak halk mormolással, mindenütt áhítatos emberek térdeltek, csend, és