Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1935
26 5. A tanári testület társadalmi és irodalmi munkássága. Blaskovics Piacid igazgatója az érseki polgári leányiskolának is ; a kat. középiskolák ig azgatói és tanárai Fegyelmi tanácsának kinevezett tagja ; a Balassa Bálint Irodalmi és Művészeti Társaságnak, a Vármegyei Népnevelési Bizottságnak, az Esztergomi Régészeti és Történelmi Társulatnak és több társadalmi egyesület választmányi tagja. Tihanyi Miklósnak a „Középiskolai Matematika és Fizika Lapodban megjelent "Ivontinuáns determináns három elemből" c. dolgozata. A Magyar Tudományos Akadémia III. osztályának ülésén bemutatásra került „Weber-féle resolvensek szorzása" c. értekezése. Torner Endre hittanár a polgári leányiskolában is. Az Érseki Tanítóképzőintézet Internátusának prefektusa, az Országos Szívgárda helyi igazgatója. Tartotta az ünnep- és vasárnapi exhortációkat. Több helyen mondott alkalmi beszédet. IV. A tanítás anyaga. 1. Rendes tantárgyak. A tanítási anyagot a Nm. V. K. M. által 1927-ben 1889. elnöki szám alatt kiadott Tanterv és ugyanazon főhatóság részéről 540 — 05—171— 1930. sz. alatt közrebocsátott utasítások szerint végeztük a II—VI. osztályokban. Az I. osztályban a Nm. V. K. M. 3000/1935. eln. számú rendeletével kiadott Tanterv szerint folyt a tanítás. 2. Rendkívüli tantárgyak. Kézimunka a II. o.-ban. Téli kesztyű horgolása, csíkos jégzokni kötése. Klott kötényen a különböző varró és díszöltéseket tanulták meg. Ezen sajátították el a gomb felvarrást és gomblyuk varrást. Szines zsebkendőkre saját terveik szerinti azsur díszt varrtak, melyet csipkével vettek körül. Kis kézitáskát kalotaszegi írásos mintával díszítettek. III. osztályban a horgolást pulóverrel kezdik, melyet mintázott horgolással készítettek el. A kötést svájci sapkán gyakorolták. Egy kis mintakendőn a foltozást, beszövést tannulták meg. A beszövést harisnyán gyakorolták be. Posztó rátéttel mellénykéket díszítettek saját terveik szerint. Végül lorockói hímzést gyakorolták diványpárnán, teritőkön. IV. osztályban a fehérnemű szabást és varrást tanulták. Görög ing, japán hálóing, ing-nadrág, csukott nadrág szabásrajzait készítették el Vs-os nagyságban. A fehérneműt magyaros fehérhimzéssel, beszövéssel díszítették. Majd a magyaros hímzéseket tanulták meg, sárközit, kúnságit, posztórátétet párnákon, tálcán, teritőkön. Művészi irányú rajzgyakorlatokra járt 16 növendék. A kezdők közül kitűntek Décsi Zs., Kovancsek, Nyári, Riedler I. o., Gerber I., Reicher E. II. o. Szatmáry É. III. o. tanulók. A haladók közül Török M., Krősz J. IV. o., Kovács K., Püspöki M., Szántai E. V. o. tanulók.