Szent Margit katolikus leánygimnázium, Esztergom, 1934
22 tartalom és az olvasóra tett hatás szempontjából volt az eszköz az előadás készségének fejlesztésére. Egymás előadásának megbirálása esztétikai érzéküket és Ítélőképességüket fejlesztette. Itt emiitjük meg, hogy Gaál Magda és Tőrös Anna V. oszt. tanulók szorgalmas munkatársai voltak különösen az iskolai év első felében a „Középiskolai Mat. és Fiz. Lapok"-nak; a folyó tanévben 16 matematikai példa megoldásával szerepeltek a megfejtők között. 4. Testnevelés. Ifjúsági Sportkör. Mélyenszántó, lüktető erők hajtják ma a magyar sportot. Különbek akarunk lenni azoknál, kiket csak nemrégiben dobott fel a sors. Ezen nagyarányú törekvésekből bejut egy kevés a zárda békés csendjébe s megmozgatja a kis növendéksereget. Ilyen mozgató ereje volt ebben a tanévben az Ifjúsági Sportkör megalakulásának. Mindenki tag akart lenni, viselni akarta a kör jelvényét, különb akart lenni a másiknál. Hiszen csak kifogástalan előmenetelő s magaviseletű lehet tagja! Hanyag, lusta tanuló fokozott szorgalommal feküdt a tanulásnak, csakhogy résztvehessen a Kör gyakorlóóráin. Alakulás nagy napja 1934. november 19-én volt. „Esztergomi Leánygimnáziumi Sportkör" név alatt 314-es igazolási számmal szerepel a Középiskolák Sportkörének Országos Központjában. Díszelnöke: Benkő M. Szeréna h. tart. főnöknő. Elnök: Blaskovics Piacid igazgató. Vezető tanár: Kemenes Vilma. Beiratkozott tanulók száma : 185. Magántanuló : 7. Felmentettek száma : 8. Testnevelési járulékot fizet: 183. Működő tagok száma: 110. Működő szakosztályok: torna, játék, úszás, korcsolya, tennisz. Az intézetnek hatalmas méretű 225 m 2 nagyságú jól felszerelt tornacsarnoka s 1800 m 2 területű udvara áll a testnevelés szolgálatában. Ezenkívül a Nagy-Dunaparton 3750 m 2 nagy füves játszótér áll a víg, derűs, játszani vágyó, fáradhatatlan növendékek rendelkezésére. A kedvező helyzetet ki is használtuk s megrendeztük az osztályok közötti kiszorító s kosárlabda versenyeket, hol az V-ik osztály mellett igen erős ellenfélnek bizonyultak a kis III-ikosok. Bérli az intézet a 29 C° fokú, gyógyvizéről híres Szt. István uszodát, amelynek kristálytiszta vizében mindennap felüdíthetik magukat a növendékek. 15 növendék pedig a MUSz jóvoltából ingyen járhatott a testnevelő tanár vezetésével az uszodába. A komoly munkának szép eredménye is lett. Különösen jók: Török Irén V. o., Törös Anna V. o., Somogyi Eva IV. o. és Cseresznyés Judit III. o. tanulók. Úszni tudó tanulók száma: 169. Hálás köszönetünket fejezzük ki ezúton is a Nagyontisztelendő Főnöknőnek, ki áldozatok árán ugyan, de lehetővé tette a tenniszezést is a Sportkör tagjainak. A Sportkörnek adományozta a szigeten fekvő pályát, amelyet a Kör Elnöke fáradtságot nem kímélve Esztergom egyik legjobb s legszebb pályájává tett. Télen e pálya, mint jégpálya szolgálja a testnevelés célját, kicsalva mindenkit a friss, szabad levegőn való mozgásra. Meg is áll a jég hátán minden egyes növendék. Egész évi működést pedig jólsikerült tornaünnepély zárta be, melynek programmja a következő: