Városi reáliskola, Esztergom, 1940

Erdély visszatért. Irta és Esztergom város közönségének Erdély felszabadulása örömére tartott ünnepségén elmondotta dr. Marczell Árpád. A magyar nemzet öreg krónikása előveszi a történelem nagy könyvét, belemártja írótollát a fekete tintába, és megilletődött lélekkel rója egymás után az öreg betűket : „1940 : Erdély egy része két évtizedes rabság után visszatért az anyaországhoz." Immáron, harmadízben éri rövid időn belül ilyen nagy öröm : 1938-ban az isteni Gondviselés a baráti nagyhatalmak döntésével viszszaadta a Felvidék magyarlakta területét, majd 1939-ben az Északkeleti Kárpátok vidékét, a honfoglaló magyarság ősi útját. Az öreg krónikás elgondolkodik, lehajtja fejét a magyar történelem nagy könyvére, eszébe jut az elmúlt húsz esztendő és annak minden nyomorúsága. . . Eszébe jut Erdély, a magyar birodalom egyik legszebb gyöngye, az ezeréves magyar haza értékes része . .. Látja lelki szemei előtt az elmúlt ezerévet, amint a magyarság a Kárpátok-övezte rónaságon megtelepszik és itt éli sikerben-szenvedésben bővelkedő küzdelmes életét. És látja benne Erdélyt. . . Látja, hogy a honfoglaló magyarság előtt egy nép sem tudott itt tartós hazát szerezni, a honfoglaló magyarság volt az első, amely az egész Kárpát-medencét birtokba vette ; Erdélyt is, noha inkább nyugat felé húzódtak, mert az volt a legkulturáltabb vidék és az esett legtávolabb az akkori ellenségtől, a besenyőtől. Erdélynek 1526-ig relatív önállósága van. Gyulát ugyan meghódoltatja Szent István, Szent László idetelepíti a székelyeket határőröknek, de az erdélyi vajda áll az élen bizonyos önálló jogkörrel. Az oláhok hiába vitatják az elsőbbséget, az őslakosság jogát. Nem ők az őslakók, noha beszivárgásuk már az Árpád-korban megkezdődik, mert itt jobb soruk van mint otthon, és a magyarság szívesen fogadja őket. Nagyobb tömegben a török pusztítása nyomán jönnek be és szállják meg a sík területeket is. A „szászok" II. Géza idejében (1141— 1161) Flandriából jönnek be, nem elnyomottak ők sem, mert a magyarság mellett a székelynek és a szásznak külön ispánja intézi az ügyeit. A kápolnai unió 1427-ben még nem említ oláhot, valamint az 1522—24-i tordai országgyűlés sem : nem volt nagy tömeg és nem volt jelentős, nem játszott szerepet Erdély életében. Jelentős szerepük csak a legújabb korban válik fontossá nemzetünk életében, a nemzetiségi propa-