Városi reáliskola, Esztergom, 1938
51 házán szirupot, cukrot csináltak jávorfából.) A telep régen megszűnt mindkét helyen. A túlsó oldalon letértünk a Nagyvölgybe, ahol Oszlopó forrás melleit elhaladva, Deszkáspuszlán át 2 órára Drégelyvárra értünk. Megnéztük az öreg falakat, amelyekről Szondy György oly bátran nézett szembe a törökkel. A várrom természetesen erősen megrongálódott. Este vonattal átmentünk Nógrádra, ahol megvacsoráztunk és egy gazda padlásán a szénában aludtunk. Reggel felmentünk Nógrád ősi várába, melynek sorsa oly nagyon hasonlított Drégelyéhez. Hazafelé Királyrét elhagyasával erdőben folytattuk túránkat. A Börzsönynek ez a déli része az 1848—49.-i szabadságharc végén élénk hadmozdulatok színhelye volt. Görgey Artúr 1849. július 12-én sietve hagyta el Komáromot: másnap már Szobnál piheni. Igyekeznie kellett, hogy az oroszok el ne vágják a visszavonulás útját. Nagymarosnál mégis beleütközött Bebustow tábornok cserkesz lovasaiba. Görgey azonban Vácon keresztül kierőszakolta az átvonulást, és innen, sarkában a muszkákkal, július 17-én tovább ment Rétság felé. Az egyik muszka ezred akkor Ipolydamásdon feküdt. Fekete József, kóspallagi guerillavezér, hirtelen neki támadt a gyanútlan oroszoknak, az ellenállókat leverte, egy sereg tisztet foglyul ejtett és elragadta a hadipénztárt. Mire a muszkák észbekaptak, a guerillák akkor már túl voltak árkon-bokron. A kaland után nagy örömmel tértek vissza Kóspallagra. A tábori pénztárt hatalmas, megvasalt szekereken hozták magukkal, mellette bekötött szemmel a foglyokat. A kincset elásták és mai napig sem találta meg senki. — Sok ilyen romantikus történet fűződik a Börzsönyhöz." A háromnapos gyaloglás alatt megtett út kb. 75 km. Július hó 17-én magyar-lengyel tábortüzet, 19 én finn megemlékezést tartottunk. Táborunk egy részében 10 fővel a 810. sz. tanonccsapat is velünk táborozott dr. Erdős Mátyás káplán úr, csapatparancsnok vezetésével. A táborparancsnokságban állandó helyettesem Pusztai József cserkésztiszt volt, a vezetésben további segítségünkre Czibik Ferenc és Somfai Zoltán öregcserkészek voltak, akik mint csapatunk régi tagjai, már az évi munka során is értékes támogatásukkal hozzájárultak a tábor sikeres levezetéséhez. A tábor hangulatának megkapó rajzaként ide kell csatolnom Pusztai József cserkésztisztnek visszaemlékezéseit. „Üres a tábor, nincs lakója már!" Üres az irtáspusztai rét és elrepült belőle a sok cserkészdiák. A három hét elmúlt, most ismét neki egy küzdelmes, nehéz esztendőnek! A sok cserkész egészségesen, lelkileg-testileg kipihenten, megerősödve érkezett haza szerelő szüleinek karjaiba. A sok-sok élmény azonban, amelyekben részük volt, kitörülhetetlenül megmarad az emlékek tárházában. Utazás, dunai átkelés, teherautónk megleneklése: ezekkel indult a tábori élmények hosszú sorozata. Kétórai út kisvasúton, azután megérkezés gyönyörű táborhelyünkre, a Börzsöny legszebb részén lévő Hosszúvölgybe: kis patak partján, a Kasszián forrás mellett épült sátortáborunkba. Mennyi kedv, aprólékos gond a berendezés tökéletesítésével, a díszítések ötletességével! Szalmazsáktöméssel kezdődött, mint minden tábor. A kicsinyek verejtékes igyekezettel tömték a zsákokat, némelyiket annyira, hogy első éjjel legurult róla a fáradt kiscserkész, a másikat meg csak annyira, hogy az aranysárga szalmaszálak unatkozhattak tágas férőhelyükön. No de ez igazán semmi, következő nap már mindenki belefúrta magát a szalmazsákjába úgy, hogy az ébresztőt kétszer kellett fújni, míg meghallották. A tíz cserkésztörvény volt a keret, amely egybeforrasztott úrifiút és szegény gyereket, diákot és iparostanulót. Mindennap egy-egy törvényt éltünk át és ha hibáztunk is, ha az emberi gyöngeség néha erőt is vett rajunk, este mindent jóvá tettünk. Amikor este imára sorakoztak az árvalányhajas cserkészek a táborkereszt tövében, lelkiismeretvizsgálás alatt lámpásunk fénye megvilágított egy-egy pufók arcot, akkor láttuk, hogyan viaskodik a lélek » 4*
