Városi reáliskola, Esztergom, 1937

14 immár véglegesen elhagyni készül, az értelmi fejletlségnek már elég magas fokán van, öntudata is bontakozik már, de még nem hagyta el a serdülő ifjút egészen a gyermek őszinte, spontán beszélő kedve. Még nem szépit, nem „stilizál", de egyszerű szavaival is sokat mond a nevelőnek. Mivel ezeknek a megfigyeléseknek egy része általános nevelő érdekű, talán nem lesz haszontalan rövid összefoglalásuk e helyütt sem. Az első benyomásom a negyven karácsonyesti leírás elolvasása után az, hogy a mai gyermeknek nem igazi ünnep az ünnep. A karácsonyt a „gyermekek tinnepé"-nek mondja ugyan az egyik dolgozat, de a túlnyomó többség Írásából csak sivár, lélek nélküli ajáudékvárás kiabál felénk. Hogy mi a karácsony igazán, csak kevesen tudják, érzik Csak ll tanuló említi „Jézus születése napjá" nak, öten nevezik „szent esté"-nek, csak egy mondja „a szerelet ünnepé"-nek, a többiek közül egy-egy „az év legszentebb ünnepé"-nek, az „év legnagyobb eseményé"-nek, a „nagy nap" nak, a „legkedvesebb ünnep"-nek, Ádám Éva napjáénak irja. A leglöbb azonban nem is eszmél rá az ünnep lényegére, csak egy fontos nekik : az ajándék. Van, aki „izgalommal", van, aki „kíváncsian' várja, van, akit „boldog remegés fogott el", de az ajándékot mindegyik várja, mint természetes velejáróját az ünnepnek, ami szinte dukál ueki. Arra, hogy megérdemelte-e az ajándékot, csak egy növendék eszmél („Az intő miatt nem érdemeltük volna meg"), a többiek hol boldogan, hol elégedetlenül fogadják. Arra, hogy másoknak is örömet szerezzen, hogy nemcsak kapni öröm, hanem adni még nagyobb boldogság, arra, hogy szüleinek is kedveskedjék ajándékkal, mindössze csak négy tanuló gondolt. Ezek emlegetik a hálát is, amivel szüleiknek tartoznak. A többiek erről egészen megfeledkeztek. Egy tanuló egészen különös módon ad kifejezést hálás megelégedettségének : „Erre a játékra (az eleklro-konstruktorra) már rég pályáztam s most, hogy megkaptam, egy örömteljes mosolyt küldlem édes apámnak". Tizennégy tanuló akad, akinek az ajándékot a „kis Jézus küldi". De már csak hatan vannak, akik az ajándékot meg is köszönik a jó Istennek. A szociállis érzés fejletlenségére vall, hogy mindössze egy tanuló gondolt a szegényebbökre, akiknek még annyi se jutott, mint neki. Egy másik, kisiparos gyermeke írja: „Ebben a nagy örömben arra gondoltam, hogy milyen jó érzés kapni, de meny-