Városi reáliskola, Esztergom, 1936

18 Iparbank kisebb-nagyobb évi összegeket áldoztak a reáliskola fenn­tartására. A már négy osztályú alreáliskola a magas kormány részéről több izben hangoztatott igéret után abban a reményben kezdte meg az 1874—75. iskolai évet, hogy állami főreáliskolává fog átalakulni. De a remény virágai a bekövetkezett mostoha pénzviszonyok miatt hamar elhervadtak. Annyi eredménye mégis volt a miniszteri látoga­tásnak, hogy az 1883—84. évtől kezdve évi 2000 forint államsegélyben részesült az iskola. 1905. január 7-én a kultuszminisztérium 579. sz. rendelettel a reáliskola államosítása ügyében új tárgyalás felvételére hívta fel a várost. De a tárgyalás ismét megakadt a már ismert indo­kolással. Ennek ellenére a város közönsége a reáliskola fennállásának 50-ik évében az V. osztály megnyitására kért — Gyapay Pál főispán, Kmety Károly városi, Zlinszky István és Szemere Miklós várme­gyebeli országgyűlési képviselők közbenjárására — kapott is engedélyt. Sőt a velejáró költségek fedezésére az 1907/908. iskolai évre 3000 korona rendkívüli segélyt is utalványoz gróf Apponyi Albert kultusz­miniszter. A főreáliskolává fejlesztés hírére valósággal megrohanják az iskolát az I. osztályba iratkozók. Az I. osztályba iratkozott 85 nyilvá­nos tanuló a párhuzamosítást, a megnyitott V. osztály az eddigi 4 helyett 6 tanteremről való gondoskodást tett szükségessé. Ezért a város kibérelte a szentferencrendi társház erre a célra átengedett részeit. A fokozatos fejlesztésnek most már semmi sem állt útjában, annál ke­vésbé, mert a növekedő terhekkel arányosan emelkedett az állami hozzájárulás összege is. A nm. Vallás- és Közoktatásügyi Minisziérium 5665/1911. sz. a. kelt rendeletével megadta az intézet V.—VIII. osztályának a nyilvános­sági jogot és az érettségi vizsgálat tartásának jogát is. Az első érett­ségi vizsgálatot 1911. június havában tartotta az intézet fennállásá­nak 54. évében. Az új épület megépítése most már követelő szükséggé vált. A fenntartó város kérésére a minisztérium 8175/1911. számú rendeletével hajlandónak nyilatkozott a reáliskola államosítására. Csupán 3 kat. holdnyi ingyentelket és az új épület költségeihez 150.000 korona hoz­zájárulást kért. A városi közgyűlés egyhangúlag megszavazta az ingyentelket, meg a hozzájárulást is. A minisztérium kiküldötte megbízottait Esztergomba a reáliskolai telek kiszemelése végett és 7984/1912. sz. leiratával a Rudolf-Ivanits-féle telket fogadta el, amelyet a városnak rendezni, csa­tornázni, majdan vízvezetékkel ellátni, a határoló utcákat burkolnia kell. Ez — a telek vételárával együtt — közel 200.000 korona újabb terhet jelentett az anyagilag gyenge városi háztartásban. Kérnie kellett tehát a 150.000 koronás hozzájárulás elengedését. Csernoch János hercegprímás hathatós támogatásával ezt is elérte. Az elengedést 35.467/1912. VKM. sz. leirat közölte. Az 59/1913. közgy. sz. határozat a kijelölt telkeket megvette és az államosítás azonnali foganatosítását kérelmezte. És amikor már minden készen volt az államosításra, az államosítás költségeinek nagyobb része fel is volt véve a következő évi költségvetésbe, a világháború kitörése miatt újra megakadt az államosítás ügye. A város nehezen viselte a telek vételárának és rendezési költsé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom