Városi reáliskola, Esztergom, 1936

12 Az egybegyűlteket az intézet jelenlegi igazgatója üdvözölte. Rámu­tatott arra, hogy a mostani jubiláris találkozó az intézet küzdelmes múltjának egy fontos mozzanata, amelyet különösen ünnepivé, ragyo­góvá' a volt tanítványok lelkes, hálás, ragaszkodó szeretete tesz. Az ő életsikerükből ezen a napon valami az intézetre is visszasugár­zik. Az összegyűltek nagy száma bizonyítja, hogy az intézet mindig megfelelt feladatának: derék, szorgos, munkás polgárokat nevelni a hazának. Az intézetnek több mint 15.000 volt tanítványa között találunk elsőrendű mérnököket, kiváló katonákat, lelkes tanárokat, tanítókat, jegyzőket, tisztviselőket, a gazdasági élet kitűnő tagjait: bankembereket, gyárosokat, kisiparosokat, kereskedőket és szorgalmas földműveseket, akik a szellemi vezetők mellett a hazának ép oly értékes tagjai, akik­nek tisztes munkáján épül a magyar társadalom, akik ép ezért integráns részei a nemzetnek s akik gyermekeiket ugyanezen dolgos szellemben nevelvén, egyben a magyar jövendőnek is munkásai. Az Alma Mater nevében szeretettel köszöntötte a megjelenteket és megemlékezett a távollevőkről és az elköltözőitekről is. A volt növendékek,^ egyben a huszonöt év előtt érettségizettek nevében, vitéz Bajor Ágoston oki. középiskolai tanár, festőművész köszöntötte az intézetet és a tanári kart. Huszonöt év távlatából már tárgyilagosan és hálával telten látják azokat az értékeket, amelyekkel ez az intézet az életbe lépőket ellátta. Az intézet kulturmissziót teljesí­tett itt a polgárság gyermekeinek nevelésével, oktatásával s mindazok, akik élvezték ennek az intézetnek gondosságát, tanítását, az elmúlhatat­lan hála és szeretet érzelmeivel gondolnak mindig volt intézetükre. Kívánta, hogy az intézet ezt a missziót még soká, minél zavartalanabb körülmények között teljesíthesse. A hosszantartó taps és éljenzés után vitéz Bajor Ágoston indít­ványozta, hogy a mai alkalommal oly szép számmal összegyűltek ala­kítsák meg az Esztergomi Áll. S. Közs. Szent Imre-Reáliskola és Gimná­zium Volt Növendékeinek és Barátainak Szövetségét. Az indítvány a jelenvoltak egyhangú helyeslésével találkozott, mire a formális megalakulás kimondására korelnöknek felkérték Ékesy Ede nyűg, városgazdát, mint a legöregebb volt realistát. Ékesy Ede mint korelnök határozatilag kimondta a Szövetség megalakulását. Az alapszabálytervezetet az intézet igazgatója ismertette, s annak elfogadása után egyben megválasztották a tisztikart is. A Szövetség elnökévé tomboló lelkesedéssel egyhangúlag váro­sunk társadalmának köztiszteletben álló vezető-egyéniségét, vitéz Szívós­Waldvogel József nyug. tábornok urat, a reáliskola volt növendékét választották meg. Társelnökökké megválasztották az alábbiakat (a csillaggal jelzet­tek intézetünknek volt növendékei): Dr. Brenner Antal városi főjegyző, iskolareferenst, Etter Ödön az Esztergomi Takarékpénztár elnök-vezérigazgatóját, Dr. Gróh József bankigazgató, ügyvédet, *Brutsy Jenő gyárost, *Einczinger Ferenc takarékpénztári főtisztviselőt, * vitéz Matus Gyula nagyiparost, *vitézSághy Antal oki. gépészmérnök, gépészeti főfelügyelőt, Dorog, *Hajdu Gyula m. kir. erdőfőtanácsost,

Next

/
Oldalképek
Tartalom