Városi reáliskola, Esztergom, 1931

67 rendű lelkisége: tántoríthatatlan idealizmusa, megdönthetetlen optimizmusa, hite a jövőben és határtalan áldozatkészsége. Mert vájjon ki hirdeti ma is, nem tetszetős jelszóként, hanem a meggyőződés eleven erejével, hogy „Hiszek Magyarország feltámadásában! ?" — A magyar iskola, a magyar tanár. Ki védelmezi ma is körmeszakadtáig, szinte fizikai értelemben véve a saját testével, egyetlen megmaradt kincsünket, amit nem rabolhattak el tőlünk és nem vehetnek el soha: magyar nemzeti kultúránkat ? — A magyar tanító, a magyar tanár. És vájjon ki az, aki akkor, amikor ebben az országban mindenki leépít: kezdve az államhatalmon, intézményeken, vállalatokon, közületeken végig az utolsó kicsi háztartásig, ki az hát, aki ebben az általános devasztációban egyedül épít, egyre csak épít, talán félkézzel csak, mert a másikkal az életeért verekszik, de egész lélekkel tovább épít s egy modern Kőműves Kelemen módjára a saját szíve vérét, az önön lelkét építi bele? — Ez a magyar tanító, a magyar tanár, a magyar jövőnek fanatikus szerelmese és vértanúja ! A német szabadságharc tábornokának, Blüchernek skatonáiról mondják, hogy ünneplőruhában vonultak a diadalmas lipcsei csatába. Tudták, hogy győzni fognak, mert győzni akartak! És győztek. A magyar tanár is nehéz csatát vív. Úgy érezzük, hogy ma itt, az ezeréves mult szentelt rögei között ünneplőbe öltözik a magyar tanári lélek, mert győzni akar — és győzni fog a magyar ifjúság által. Ennek a diadalmas magyar jövőnek szellemében köszöntjük mi, végvári esztergomi pedagógusok és azok nevében én, e szegény ország legszegényebb középiskolájának vezetője — a magyar tanárságot és annak méltóságos vezetőit őszinte magyar testvéri szeretettel. Isten hozta Önöket, érezzék magukat jól szerény körünkben és telítődjenek meg olyan benyomásokkal és emlékekkel, amelyek a magyar ifjúságon keresztül eredményezni fogják, hogy az esztergomi vár ódon bástyafoka aem lesz örökké kőbe faragott óriási tiltakozás Trianon ellen, hanem újra szíve, központja egy hatalmas és boldog Nagy-Magyarországnak. Még egyszer: Isten hozta kedves vendégeinket!" Most aztán Matolcsy László győri tanár tette le beszéd kíséretében az Egyesület koszorúját a Hősi Emlékműre. „Midőn az ország messze és közel városaiból itt az ősi mult ragyogó fényében összegyültünk, — mondotta, — munkánk megkezdése előtt első utunk ide vezetett, hogy kezdő fohászunk Esztergom hős fiai nevével kapcsolatban szálljon ajkunkról az Egek mindent bölcsen kormányzó hatalmas Urához. És megállunk itt, hogy mi, az élő tanárok, tanuljunk Tőletek, a holt tanítóktól mindhalálig hűséges önfeláldozást." A nemzeti szalagos babérkoszorú letételekor felhangzott a Himnusz, amelyet lelkes, meleg együttérzéssel énekeltek tanárok, tanítványok és a nagyszámban ide sereglett szülők. A megkoszorúzás után az egyesület tagjai a szentferencrendiek templomában misét hallgattak. D. e. 11 órakor volt a közgyűlés a szentbenedekrendi gimnázium dísztermében fényes külsőségek között és nagyszámú hallgatóság jelenlétében. Jelen voltak: Machovich Gyula dr, érseki helynök, mint Magyarország bíboros hercegprímásának, Rácz Kálmán dr. miniszteri tanácsos, mint a vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak a képviselője; Huszár Aladár dr. Komárom és Esztergom vármegyék főispánja, szenkviczi Palkovlcs László vármegyei alispán, Glatz Gyula Esztergom város polgármestere és Mátéffy Viktor prépost-plébános, országgyűl. képviselő. Az egybegyűltek között foglal helyet Mattyasovszky Kasszián dr. budapesti bencés igazgató, a pannonhalmi főapáti koadjutor, Nemes Tivadar dr. a zirci apát képviseletében, Lepold Antal dr., Meszlényi Zoltán dr. és