Városi reáliskola, Esztergom, 1927

AZ ÖRÖKVÁROS KÜLDÖTTE D* Serédí Jtísstíníán bíbornok, esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása székfoglalása alkalmából. Szólott az Örökváros és elküldte közénk követét. S ama napon, mikor szavát hallottuk, nem keményedett meg szívünk, hanem vágyó várakozásban, felcsillanó reményben összefogódva kiáltottak egyhangúan: „Szólj, Uram, mert hallja a Te gyermeked." A titokzatos, örök Róma szimbóluma az erőnek, a mindeneket lebíró akaratnak. Az a kis latin-sabin néptörmelék, amely egykor a Palatínus halmán államot teremtett, akaratának szívósságával verte keresztül magát győzelmesen világokon. S az eró'nek micsoda tudata duzzaszthatta annak a római centurionak keblét, aki az impérium határán, az esztergomi hegy Salva Mansiójából figyelte a Garam völgyén üvöltve törtető' barbár hordákat, hiszen érezte, hogy ő mögötte biztonságban lélekzik, fejlődik mindaz, ami az emberi nemnek szépet, értékeset jelentett. O, milyen gyengeség, csüggedtség sorvasztja a mi lelkünket, mikor ismét végvárrá lett Salva Mansiónkból átpillantunk a határfolyam túlsó partjára. Abban a lelkesen kitörő, ujjongó örömben, amellyel Róma-küldötte főpásztorunkat, új hercegprímásunkat fogadtuk, elsősorban az az ösztönszerű sejtés keresett hangot, hogy Ő elhozta nekünk, ismét szívünkbe ülteti az erő érzetét, a római sasok napba néző bátor akaratát. Róma nemcsak azért csodálatra méltó, mert légióival népek királynőjévé tette magát s szervező erejével világbirodalomba forrasztott népeket és nemzeteket. Ez nagyságának csak kisebbik fele. A nagyobbik az, hogy ott a Héthalom körében állította fel a világ legszélső határáig kisugárzó fókuszát az Ige. Az a fizikai