Városi reáliskola, Esztergom, 1927

24 között harmadiknak érkezett be. A csapat minden tagja kis bronz­érmet, a csapat elismerő oklevelet nyert. 29. A sportkör által esetleg rendezett csoport, kerületi, országos verseny részletes eredménye: nem volt. 18. Cserkészet: Cserkészcsapatunk neve: Sirály 211. Az intézeti cser­készcsapat az elmúlt tanévben töltötte be fennállásának ötödik évét s az idei nyáron készül az ötödik nyár nagytáborozásra. Az első"kls jubileum idején megállapítható, hogy a csapat igyekezett kitűzött célját — az igazi magyar cserkészideált - megközelíteni s az a törekvése, a rendelkezésre álló szerény keretek s eszközökhöz mérten, nem volt egészen eredménytelen. A kis csapat a jövőnek is hasonló lelkesedéssel és reménységgel indul neki s igyekszik az eredményt még jobban fokozni. Kedves és értékes ajándékot kapott a csapat épen az ötödik táboro­zásra. Dr. Mattyasovszky Béláné úrasszony gyönyörűen hímzett, nagyértékű csapatzászlóval ajándékozta meg a cserkészeket; ezúton is hálás köszöne­tünket fejezzük ki érte. A csapat létszáma 45 fő. Parancsnoka: Dr. Marczell Árpád tanár. Több őszi és tavaszi kirándulás után a cserkész-élet legfőbb mozzanatára, a nyári nagytáborra került a sor, amely az elmúlt évben Simontornyán (Tolna-m.) volt. A gróf Wimpffen-birtok regényes erdejének verőfényes tisztásán festői képet mutatott a három nagy sátor s az ott nyüzsgő élet mutatta mennyire kellemesen és hasznosan telik az idő. A csapatot nyári táborában az egyes látogatókon kívül egy nagyobb társaság keretében Dr. Brenner Antal városi főjegyző, polgármester helyettes, az intézeti igazgató, valamint a tanárok, szülők s hozzátartozók közül is sokan meglátogatták. Itt is hálásan megköszönjük mindazoknak, akik akár anyagi, akár erkölcsi támogatásukkal hozzájárultak a táborozás sikeréhez. Az uradalom főintézőségének a szives engedélyért s az élelmiszerekért, Strasser József nagybérlő birtokos úrnak a kedvezményes tejért s lisztért. A végtelenül kedves Maksay-családnak szives vendégszerető gondoskodásáért, Lenkei Emil úrnak, a Fonciere-biztosító igazgatójanak az 5 dr-b 64 P értékben nekünk ajándé­kozott elsősegély dobozokért. Még ma is szívesen emlegetjük a jó Schranck­féle málnaszörpöt, amit Dr. Scheiber Győző úr hozott, vagy azt a nagy doboz szaloncukorkát, amit Illés Sándor úr juttatott nekünk. Hálás köszö­net érte. 19. Gróf Széchenyi Önképzőkör. (18. év.) Az elmúlt iskolai évben az önképzőkör tartott két díszközgyűlést (okt. 6-án és márc. 15-én) és 9 rendes gyűlést. A gyűlések műsora változatos volt. Az ifjúság érdeklődése legnagyobb buzgalommal a természettudományi tárgyak felé fordult. Leg­inkább kitűnt e téren Kovács István VIII. o. t. Nagy szeretettel művelték a kör tagjai a zenét. Gyűléseinken nagy sikerrel működő vonós-zenekarunk tagjai voltak Farkas Károly VIII. o. t. lelkes vezetése alatt Fleischmann Vilmos, Maritsek István, Rayman János, Weiter Károly VIII. és Kemény József VI. o. t. Az irodalmi tárgyú működés középpontjába a vezető tanár a magyar és külföldi irodalmak kölcsönös kapcsolatának vizsgálatát tűzte ki. Irodalmi témájú dolgozatok terén legdicséretesebb buzgalmat Klein Dorottya VIII. o. m. t. fejtett ki. A gyűléseken nagy számban elhangzott szavalatok közül legművésziesebbek Schalkház Lipót VIII. o. t. és Klein Dorottya VIII., Rayman Katalin VII., Brand Lujza V. o. m. t. szavalatai voltak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom